Hírek

Tájékoztatás félrevezető információkat tartalmazó szórólapról

A Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala tájékoztatása szerint, ismeretlen személyek a csatolt szórólapot terjesztik Fejér megyében, amely szerint a 65 év felettieknek 2017. december 31-ig meg kell történnie az ún. NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) regisztrációnak a kormányablakokban annak érdekében, hogy a tömegközlekedési eszközöket kedvezményesen vehessék igénybe. A szórólap félrevezető információkat tartalmaz, hiszen a jogosultságok megszerzésének folyamata, eljárásrendje még kidolgozás alatt van. A hír mellékletében olvashatja az említett szórólapot és a hivatalos közleményt!

Fejér megye átlépte az influenza járvány küszöbértéket

Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2017. november 27. és december 3. között (2017. 48. hetében) a megye területén 744 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 30,7%-kal magasabb, mint az előző heti adat. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei megbetegedési arány 178,8%ooo volt.

A Sárbogárdi Járási Tanuszoda felhívása

A Nemzeti Sportközpontok állást hirdet a Sárbogárdi Járási Tanuszodába, úszómester-gépész és
takarító jegypénztáros munkakörökbe. A felvételi követelményekkel kapcsolatban bővebb tájékoztatásért
keresse Hovanyecz András (+36302641184, ahovanyecz@mnsk.hu)üzemeltetési vezetőt. További információkat
a mellékletben csatolt felhívásban olvashat!

Közmeghallgatás Dunaújvárosban

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2017. december 12-én (kedden) 15,00 órai kezdettel a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében közmeghallgatást tart. Téma: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. évi városfejlesztési és működési tervei.

Te is legyél játékvezető!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága játékvezetői tanfolyamot indít 2017 decemberében! Megfelelő létszám esetén Dunaújvárosban is indul képzés. Részletek a csatolt plakáton!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tájékoztatása

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a diszkriminációval okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése. Keresse fel Dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását: 06 30/960-2657 eva.drszatmari@gmail.com

Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével. Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.  Időpont: kéthetente pénteken 12.00 - 14.00 óráig TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS IDŐPONT EGYEZTETÉS MUNKANAPOKON

9:00 és 14:00 KÖZÖTT A 06-22/333-460-as TELEFONSZÁMON. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Adventi Forgatag

Már december 03-tól színes programokkal és lélekhangoló műsorokkal várja a kilátogatókat az Adventi Forgatag Dunaújvárosban! Részleteket a mellékelt plakáton olvashatnak!

Rendvédelmi szakmai nap Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2017. november 29-én első alkalommal rendezte meg rendvédelmi szakmai nyílt napját. A rendezvényen részt vett Suszter Tamás rendőr alezredes, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, valamint Budavári Árpád rendőr ezredes, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság vezetője, akik kötetlen beszélgetés során meséltek a fiataloknak saját izgalmas szakmai tapasztalataikról és a rendőri hivatás sokszínűségéről. Forrás