Hírek

Tájékoztatás - az Aranyvölgyi út felújításának II. üteme

2017. szeptember 8-án, pénteken hivatalosan is átadták az Aranyvölgyi út felújításának I. ütemét (Magyar út és Szilágyi E. út közötti szakasz). A burkolati jelek felfestését majd a teljes felújítás után végzik el, így a jelenleg átadott szakaszon továbbra is 30 km/h sebességkorlátozás és úton folyó munkák közúti jelzőtáblák maradnak hatályban.

Az Aranyvölgyi út felújításának II. üteme (Szilágyi E. út - Venyimi út közötti szakasza) 2017. szeptember 11-én, hétfőn indul, és várhatóan 1 hétig tart - időjárás függvényében - a kivitelezés.

A II. ütem során ezen a szakaszon folyamatos lesz a kétirányú forgalom biztosítása 1-1 forgalmi sávon, viszont a kétirányú sávszélesség sávonként 2,5 méterre szűkül.

A felújítás idejére lezárják a Tesco és Obi áruházhoz vezető Aranyvölgyi úti útcsatlakozást, illetve a Vak Bottyán utcáról sem lehet majd kihajtani az Aranyvölgyi útra. A Kistemető utcáról és a Szilágyi E. útról a kihajtás részlegesen, de biztosított lesz.

Előreláthatóan a 48-as emlékműnél, valamint a Tesco és Obi áruháznál lévő buszmegállók a kivitelezés idejére átkerülnek az Obi áruház mögötti (Venyimi út és Petőfi S. út kereszteződésénél lévő) meglévő buszmegállóhelyhez, valamint a vele szemben kialakított ideiglenes megállóhoz, vagyis a menetrend szerinti buszok ez idő alatt az áruházaknál lévő buszmegállókhoz nem közlekednek.

Történelmi jelentőségű beruházás valósul meg

Történelmi jelentőségűnek nevezte Cserna Gábor polgármester azt, hogy mintegy hatmilliárd forintból megvalósulhat a sportcsarnok felújítása. Forrás - DO

Életmentő emlékérmet kapott a "hős szomszéd"

Magyarország kormánya – a belügyminiszter előterjesztésére – életmentés során tanúsított hősies magatartása elismeréséül Életmentő Emlékérmet adományozott többek között Földi Zoltán dunaújvárosi lakosnak, aki egy lakástűzből mentett ki egy már eszméletlen édesanyát és gyermekét. Forrás- DO

GINOP 6.1.1. – „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” program keretében induló tanfolyamok

GINOP 6.1.1. – „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” program keretében induló tanfolyamok

 

                                                   Csak 25 éven felüliek jelentkezhetnek!

             

 

Képzés megnevezése

Helyszín

Szükséges végzettség

Időtartam

Képzés típusa

Tanfolyam első napja

1

Konyhai kisegítő

Mezőfalva

nincs

kb. 2 hónap

OKJ

2017.10.02

2

Cukrász

Dunaújváros

8 osztály

kb. 6 hónap

OKJ

2017.10.03

3

Raktáros

Dunaújváros

8 osztály

kb. 2 hónap

OKJ

2017.10.04

4

Szakács

Dunaújváros

8 osztály

kb. 6 hónap

OKJ

2017.10.04

5

Targoncavezető

Dunaújváros

8 osztály

kb. 1,5 hónap

OKJ + Hatósági

2017.11.06

6

TB ügyintéző

Dunaújváros

érettségi

kb. 1,5 hónap

OKJ

2017.11.07

             

Bizonyítványát jelentkezéskor hozza magával!

Jelentkezés és további információ:

Személyesen Dunaújvárosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (Dunaújváros, Gagarin tér 1/a, 116-os iroda, vagy telefonon: 25/412-253 (116-os vagy 126-os melléken)
Ügyfélfogadási idő:: H- Sze-Cs: 08:00 – 14: 00; P: 08:00- 12.00  kedd: nincs ügyfélfogadás

Tájékoztatás - buszöböl felújítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában és kezelésében lévő, az I. sz. Rendelőintézet oldalán és közelében lévő buszöböl területét speciális teherbíróképességű burkolattal (hasonlóan a Dózsa Mozicentrum előtti buszöbölhöz) újítják fel br. 35.791.578,-Ft értékben a DVG Zrt. kivitelezésében. Ezért 2017. 09. 11. - 2017. 09. 30. közötti időszakban forgalomkorlátozásra kell számítani. Ennek során a Vasmű út ezen szakaszán, a Városháza tér irányában, fél pályás lezárásra kell számítani (külső sáv). A helyi,- helyközi- és távolsági buszmegállók átkerülnek a Vasmű út, Kossuth L. u. és Kodály Z. u. közötti szakaszához a Vasmű út külső sávjába. Kérjük a közlekedők fokozott figyelmét!

Tájékoztatás - a KSH lakossági adatfelvételt hajt végre

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Dunaújvárosban önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre 2017. szeptember 1. és 2018. április 30. közötti időszakban. A felvétel megnevezése: az OECD Felnőttek Képesség-és Kompetenciamérési Programja (PIAAC). A kikérdezés a 16 és 65 év közötti felnőtt lakosság munkavégzés és hétköznapi tevékenységek során használt készségeit és kompetenciáit, valamint ezek oktatásban és foglalkoztatásban való hasznosulását egyaránt vizsgálja. A mintavétel reprezentatív, a címek kijelölését véletlenszerű kiválasztással hajtották végre. Az adatgyűjtés során a KSH megbízásából a Statek Kft. fényképes igazolvánnyal rendelkező kérdezői keresik fel a válaszadókat. A mérés kizárólag statisztikai célból történik. Az egyedi adatokat bizalmasan kezelik, azok mások számára nem hozzáférhetőek. Az adatgyűjtés során a statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásainak megfelelően járnak el. A lakosság részére hétfőtől csütörtökig 8 és 16.30 óra, pénteken 8 és 14 óra között a 06 80 200 766 telefonszámon, vagy a piaac@ksh.hu email címen adnak további felvilágosítást. Az adatgyűjtéssel és eredményekkel kapcsolatosan a kutatás hazai (https://piaac.nive.hu/) nemzetközi honlapja (http://www.oecd.org/site/piaac/) nyújt tájékoztatást.

ERSTE Higgy magadban!- Pályázati felhívás

Az Erste Bank Hungary Zrt. pályázatot hirdet szervezetek, magánszemélyek részére közösségi célokat szolgáló egyedi ötleteinek, projektjeinek támogatására. Pályázati követelmények: Érvényes pályázat benyújtásának feltétele a teljeskörűen kitöltött pályázati adatlap elektronikus benyújtása a www.erstehiggymagadban.hu weblapon. A beérkezett pályázatokat a zsűri megvalósíthatóság, egyediség, fenntarthatóság és a tervezett társadalmi szerepvállalás mértéke szerint előszelektálja és a kiválasztott pályázatok feltöltésre kerülnek a www.erstehiggymagadban.hu weboldal Pályázatok aloldalára.
Egy pályázó maximum három ötlet, projekt megvalósításához nyújthat be pályázatot. 

A jelentkezési határidő: 2017. október 31.

A pályázati felhívást a csatolt dokumentumban olvashatják.

Újabb útfelújítások kezdődnek!

Ezen a héten több munkaterület átadás-átvétel folyamata zárult le, melynek révén a DVG Zrt. kivitelezésében az alábbi munkálatok kezdődhetnek el. A beruházások összköltsége negyvennégy millió forint.Forrás - DO

A radari sporttelepet is felújítják

Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők, amelyen többek között Pecsét István támogatásáról, a zöld SZTK és a radari sporttelep felújításáról is határoztak. Forrás - DO