Hírek
"A város és az ország hírnevének öregbítése volt a célunk"
Múlt héten, az idén 65 éves Vasas Táncegyüttes is részt vett a Prágában megrendezett nemzetközi összművészeti fesztiválon, ahol szokás szerint hatalmas sikert arattak. https://dunaujvaros.com/hirek/201707/a_varos_es_az_orszag_hirnevenek_or…
Ady-napok Dunaújvárosban
A jeles napok sorában ez év őszén érkezünk Ady Endre születésének 140. évfordulójához. Ennek kapcsán az utóbbi időben talán kissé elfeledett költőre emlékezünk egy rendezvénysorozattal 2017. november 23-24-én. A programok három dunaújvárosi intézmény közreműködésével jönnek létre: a József Attila Könyvtár, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza fogott össze az ügy érdekében. A megvalósítást a dunaújvárosi önkormányzat támogatja.
A Fejér megyei toborzó csoport továbbra is folytatja munkáját - Várják az érdeklődőket
A határvadász-képzés iránt érdeklődőket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2017. július 25-e és július 27-e között az alábbi helyszíneken és időpontokban tájékoztatják:
2017. július 25-én 16 óra és 19 óra között - Székesfehérvár, Alba Plaza
2017. július 26-án 12 óra és 15 óra között - Székesfehérvár, Alba Plaza
2017. július 27-én 16 óra és 19 óra között - Székesfehérvár, Alba Plaza
A jelentkezők érdeklődhetnek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a megye rendőrkapitányságain, illetve a rendőrség honlapján is megtalálják a jelentkezéshez szükséges információkat. http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarvadasz-kepzes/hatarva…
Felhívás - Fejér Megyei Civil Információs Centrum
A Fejér Megyei Civil Információs Centrum az alábbi felhívást tette közzé: "Tisztelt Civil Szervezeti Vezetők! Az utóbbi időben több civil szervezet is jelezte, hogy a http://www.alapitvanyokgazdalkodasa.hu/ weboldal megkeresett több szervezetet, miszerint a pénzügyi beszámolójuk áttekintését követően hibákat fedezett fel benne. A vállalkozás jelezte, hogy amennyiben rövid időn belül nem javítják ki, „nem átlátható” szervezetnek fogják őket minősíteni, továbbá a bíróságtól 100.000-900.000 forintig terjedő pénzbírságra számíthatnak. Kérem, hogy segítsétek munkánkat azzal, hogy jelzitek felénk, ha a fenti szervezet keresett Benneteket, mert félreértésre ad okot! Ők nem jogosultak ilyen minősítést adni. Ha a szervezeteteket is keresték ez ügyben, forduljatok hozzánk bizalommal, hogy tudjunk segíteni.
Sebők Jusztina szakmai koordinátor
Kapcsolat:
Cím: 8000 Székesfehérérvár, Rákóczi u. 25. Nyitva: Hétköznap 8-18 óra között
Email: cic@echomail.hu
Telefon: Fehérvári Civil Központ: (22) 502-276 ; Civil Információs Centrum: (22) 504-201
Egy kutyát sem altattak el
Nagy port kavart adatok és számok jelentek meg a közösségi oldalakon arról, miszerint a Polgármesteri Hivatal Gyepmesteri Telepén tucatszám altatnak el gazdira váró kutyákat. Az esetről dr. Sürü Renáta, városunk jegyzője és dr. Szlávik Ferenc főállatorvos beszélt a DO-nak. https://dunaujvaros.com/hirek/201707/egy_kutyat_sem_altattak_el
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság augusztusi ügyfélfogadása
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése. Keresse fel Dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását: +36 30/ 960-2657, eva.drszatmari@gmail.com.
Horgász-, Halászlé- és Halfőző Verseny
Horgász-, Halászlé- és Halfőző Versenyt a Szalki-szigeten! Időpont: 2017. július 29. szombat Helyszín: Dunaújváros, Felső-öböl és a kemping területe
Színpadi programok:
13:00 Köszöntő
13:15 Eredményhirdetés, díjak átadása
13:45 Ráduly Attila zenekara
15:00 Pentelei Kéknefelejcs Együttes fellépése
15:15 Dunaújvárosi Fúvószenekar
16:15 Spartan Cheerleaders produkciója
16:30 Barkóczi Gyula „Fehérvár Hangja” fellépése
18:00 UNIQUE Együttes koncertje
Egész napos gyerekprogram, játszóház, ugrálóvár, trambulin, pecázás, gasztronómiai bemutatók, harcsapacal, halkolbász, pecsenyék, sör-, bor-, pálinkaház.
Sport: 2017. július 28-30. Strandröplabda Országos Bajnokság III. Mesterforduló
A rendezvény ingyenes!
Bővebb információ a plakáton!
Strandröplabda Országos Bajnokság III. Mesterforduló
STRANDRÖPLABDA Országos Bajnokság III. Mesterforduló
Időpont: 2017. július 28-30.
Helyszín: Dunaújváros, Szalki-sziget
Bővebb információ a plakáton!
Sajtóközlemény
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának gyepmesteri telepével kapcsolatban az alábbiakat közöljük:
Az egyik legnagyobb közösségi portálon megjelent észrevételekkel kapcsolatban az illetékes szakemberekkel történő egyeztetés folyamatban van. Dr. Sürü Renáta jegyző asszony személyesen vette fel a kapcsolatot többek között a hatósági főállatorvossal, akinek hivatalos írásos állásfoglalását kérte.
Ezúton erősítjük meg, hogy hivatalunkhoz eddig is és ezután is bárki fordulhat közérdekű adatigénylés, vagy bármilyen panasz benyújtásának tárgyában. A panasz, vagy érdeklődés beérkezését minden esetben az idevonatkozó szabályok szerinti hivatalos intézkedés követi.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy fentieknek megfelelően hivatalunk ez ügyben is megteszi a szükséges lépéseket az ügy tisztázása érdekében. A folyamat lezárásáig minden érintett szíves türelmét kérjük.
Pálfi-Németh Tünde
Dunaújváros Megyei Jogú Város
önkormányzati sajtószóvivő






