Hírek
XXII. VÁROSI POLGÁRMESTEREK RANDEVÚJA - Indul az országos szavazás
A városi önkormányzatok legnagyobb hagyománnyal bíró rendezvényét, a XXII. Városi Polgármesterek Randevúját idén augusztus 25-én Szerencsen rendezi meg az ötletgazda Szféra. Az esemény fővédnöke idén is Pintér Sándor belügyminiszter, gesztora pedig Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Az eseményen átadják a Szféra által alapított, az „Év polgármestere”, „Az év alpolgármestere” és az „Év jegyzője” díjakat, melyeket azok a városvezetők kapják, akik a polgárok szavazatai alapján leginkább kiérdemelték a lakosság megbecsülését. Szavazni kizárólag a rendezvény honlapján (www.szferaeuropa.hu) lehet 2016. július 4-től (hétfő) 2016. augusztus 19-én (péntek) éjfélig. Egy e-mail címről egy szavazat adható le!
Diplomaátadó a DUE-n
Közel háromszázan vehették át diplomájukat a Dunaújvárosi Egyetemen, ahol ünnepélyes keretek között köszöntötte a résztvevőket dr. András István rektor. http://dunaujvaros.com/hirek/201607/diplomaatado_a_due_n
Aquarius Triatlon - Siker minden szinten
Közel négyszáz kitartó sportoló teljesítette a Dunaújvárosban megrendezett 3. Aquarius Triatlon Versenyt, mely nem csak a résztvevők, hanem a szervező csapat szerint is óriási sikert hozott. http://dunaujvaros.com/hirek/201607/aquarius_triatlon_siker_minden_szin…
Túl a kilencvenen - Isten éltesse Eszti néni!
A kilencvenedik születésnapját ünnepelhette Gazdag Sándorné Eszti néni, akit ez alkalomból az önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntött fel.http://dunaujvaros.com/hirek/201607/tul_a_kilencvenen_isten_eltesse_esz…
Büszkék lehetünk röplabdázóinkra!
Hazatért Belgrádból, a középiskolások világbajnokságáról a Hild iskola röplabda csapata, mely a harmincnégy együttesből álló mezőnyben az előkelő tizedik helyen végzett. http://dunaujvaros.com/hirek/201607/buszkek_lehetunk_roplabdazoinkra
Agárdi Popstrand - a dunaújvárosiaknak idén is féláron!
Az Agárdi Popstrand 40. évada következik, és az idei esztendőben is kedvezményesen válthatnak belépőket a dunaújvárosiak! Dunaújváros MJV Önkormányzata nevében Cserna Gábor polgármester és az Agárdi Popstrand főszervezője, Turbók János idén is együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében a dunaújvárosiak, a lakcímkártyájuk felmutatásával féláron vehetik meg a belépőt. Az önkormányzat bizonyos számú jegyek és bérletek megvásárlásával támogatja a rendezvényt, melyeket aztán felajánl az önkormányzati intézmények, illetve valamely szervezet részére. Az Agárdi Popstrand koncertsorozata júliusban indul. Minden szombaton lesz legalább kettő, a hazai könnyűzenében méltán híres fellépő. Péntekenként pedig ingyenes vízparti diszkó várja a látogatókat.
Átadták a Dunaújváros Közszolgálatáért díjakat
Dunaújváros MJV Közgyűlése önkormányzati rendeletével alkotta meg a "Dunaújváros Közszolgálatáért Díj"-at. A díj azon köztisztviselőknek adományozható, akik a város fejlődése, hírnevének növelése, továbbá Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata tevékenységének javítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek. Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat az idei évben:
-Bucsai Béláné pénzügyi ügyintéző,
-Kiss Zsuzsanna anyakönyvvezető valamint
-Babrányi Éva adóügyi ügyintéző részére adományozta.
Semmelweis-nap: elismerés a kiváló szakmai munkáért
Kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseként kitüntetést kapott Ladákné Rezes Hajnalka, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársa.
Ünnep és értékelés a kórházban
Megtartotta hagyományos Semmelweis napi ünnepségét szerdán a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház. Az évértékelő rendezvényen adták át a kiváló dolgozóknak járó emlékérmeket, előléptetéseket, igazgatói dicséreteket is. http://dunaujvaros.com/hirek/201606/unnep_es_ertekeles_a_korhazban