Hírek
Egy kávét a főtéren?
A megújult Városháza tér látképe, környezete, illetve az arra sétálók igénye mindenképpen szükségessé tette egy vendéglátóegység létrehozását. Ezzel a feladattal a DVG Zrt-t bízta meg önkormányzat. Idén nyáron egy részben szabadtéri fagyizót nyitottak a téren, a szökőkút mellett. Szükség volt még arra is, hogy állandó helyet kapjon a fagyizó, illetve, hogy a tél beálltával kávézóként működjön tovább. A megoldást az jelentette, hogy a Városháza lapostetős „B” épület földszintjén végeznek átalakításokat. A korábbi okmányiroda helyén (amely ügyintézést már a kormányablakban lehet elvégezni) el is kezdték a munkálatokat. Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, egy kisebb kávézót alakítottak ki. A pultos résznél hat bárszéken, hat darab négyszemélyes asztalnál, továbbá puffokon és egy kanapén is helyet foglalhatnak a vendégek. Kialakítottak egy olyan részt is, ahol a telefonokat lehet feltölteni. Ezen kívül ingyenes internetelérést, wifit is biztosítanak a Főtéri Cukrászda és Kávézóban. Mádai Balázs hozzátette, a DVG-hez tartozó Fészek Tanétterem lehetőségeit kihasználva, általuk készített süteményeket is kínálnak a kávézóban, sőt, tortarendeléseket is felvesznek. A kávézó a mai napon nyitott ki. http://dunaujvaros.com/hirek/201512/egy_kavet_a_foteren
Ünnepnapok: változások a munkarendben - Fejér Megyei Kormányhivatal
Ünnepnapok közelednek. Mint ismeretes, hazánkban, az év végén munkanap-áthelyezések lesznek, hiszen december 24. pihenőnap lesz. December 11-én, pénteken a csütörtöki munkarend szerint, december 12-én, szombaton pedig a pénteki munkarend szerint dolgoznak a kormánytisztviselők a kormányhivatalokban, így a Fejér Megyei Kormányhivatalban is. Az ügyfélfogadási rend is ennek megfelelően lesz e két munkanapon a megyei kormányhivatalban és annak valamennyi szervezeti egységében. (Fejér Megyei Kormányhivatal)
Közmeghallgatás
Tájékoztatjuk Dunaújváros polgárait, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. december 10-én (csütörtök) 16,00 órakor KÖZMEGHALLGATÁST tart Dunaújváros MJV Önkormányzata 2016. évi városfejlesztési és működési terveiről. A közmeghallgatás helyszíne: Polgármesteri Hivatal "C" szárny rendezvényterem.
Időszakos áramszünet december 18-án!
Az EON Zrt. folyamatos korszerűsítést hajt végre a hálózaton. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében 2015. december 18-án, pénteken 8 órától várhatóan 11 óráig Dunaújvárosban, a Halász sor, Hajós u., Rigó u., Táborállás u. 3-13-ig, 6-20-ig, Magyar u. 2-82-ig, 1-77-ig, Üdülő sor 1-30-ig, a Szennyvízátemelő és a Ruhagyári út végén lévő Vízmű telep területén áramszünet lesz. A balesetek megelőzése érdekében felhívják a figyelmet, hogy amennyiben a fogyasztó áramfejlesztőt használ, akkor áramszolgáltatói engedély nélkül az aggregátort a belső hálózatra kötni - még a közcélú hálózatról leválasztott módon is - szigorúan tilos!
Növekszik az influenzaszerű megbetegedések száma
A megye területén, a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján 2015. 49. hetében (2015. november 30. és december 06. között) végzett becslés szerint a megye területén 530 fő, az előző hetinél 19,3%-al több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Madáretető a játszótér közelében
A közelmúltban rendezett Mikulásfutás alkalmával a Panoráma út mellett megépült új játszótér mellé, a Tourinform iroda munkatársai madáretetőt készítettek és a város főépítészével, Szabó Imrével közösen helyezték el. A kivitelezésben a DVG Zrt. segédkezett. A cél nem más, mint hogy az énekes madarak eleséghez jussanak a fagyos, télies időben. Ez a helyszín jó kirándulópont lehet az óvodásoknak és kisiskolásoknak is, akik ezáltal is közelebb kerülhetnek a természethez, természeti kincseinkhez.
Terike néni 95 éves - Jó egészséget kívánunk neki!
Fekete Sándorné Terike nénit köszöntötte a városi önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester úr. A Fekete családnak a december többet jelent, mint Mikulás vagy a karácsony ünnepe, hisz Terike néni ebben a hónapban töltötte be 95. életévét. Ennek örömére a Dunaújvárosi Önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel a szépkorút. A kopogásra ükunokája Lizi nyitott ajtót, aki most múlt 1 éves és nagyon imád a mamival lenni.http://dunaujvaros.com/hirek/201512/terike_neni_95_eves_jo_egeszseget_k…
Bogármese a gyerekeknek a sportcsarnokban
Két kamionnyi díszlettel, jelmezzel és felszereléssel, valamint egy emeletes busz hetvenkét fellépő diákkal. Ezek gördültek be a Dunaújvárosi Sportcsarnokhoz kedden reggel, hogy két előadással kedveskedjenek az önkormányzat és Cserna Gábor polgármester jóvoltából a Sárközi Gyula Társulat és a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola diákjai a dunaújvárosi ovisoknak és iskolásoknak. http://dunaujvaros.com/gallery/nagyszabasu_ajandek_tanceloadas_kicsiknek
Közlemény
A földárverések harmadik hetében, Székesfehérváron, 2015. december 8-án, délután a Greenpeace aktivistái próbálták megakadályozni a Székesfehérvári, 2. sz. Árverési Bizottság munkáját. A bizottság az előre meghirdetett földrészleteket ennek ellenére sikeresen elárverezte. Fejér Megyei Kormányhivatal



