Hírek
Közlekedésbiztonsági program
2015. március 1-jén elkezdődött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közreműködésével, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával „Interneten keresztül elérhető e-learning alapú képzési rendszer és tematikus, célzott tananyagok biztosítása a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra javítása érdekében” tárgyú projektben (továbbiakban: tanuloknak.hu és kreszfelfrissito.hu program). Az NKH által előkészített, 2015. március 1-jétől június 15-ig tartó Közlekedésbiztonsági program elsődleges célja, hogy a legkorszerűbb technológiák (pl.e-learning) segítségével járuljon hozzá a NAT-ban és az EU-ajánlásokban meghatározott, közlekedésbiztonsággal és közlekedéssel kapcsolatos kompetenciák minél fiatalabb korban történő, készségszintű kialakításához és ezáltal a közúti közlekedési balesetek minél nagyobb mértékű csökkentéséhez.
Fokozott ellenőrzés Fejér megyében
Fejér megye közútjain 2015. március 20-án 18 óra és 2015. március 21-én 2 óra között fokozott rendőri jelenlétre kell számítani. A rendőrök 2015. március 20-án 18 óra és 2015. március 21-én 2 óra között Fejér megyében fokozott ellenőrzést tartanak. Az ellenőrzés elsődlegesen az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járművezetés visszaszorítására irányul. A járőrök a gépjárművezetők ittasságának ellenőrzésén túl különös figyelmet fordítanak a jogszabály előírásainak megfelelő hatósági jelzésekre is.
Virágosítási Versenyfelhívás
A gazdasági és területfejlesztési bizottság egyetértésével Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere városunk települési környezetvédelmi programja valamint az EMAS Környezetvédelmi Vezetési és Hitelesítési rendszer feladatainak és célkitűzéseinek megvalósítására érdekében „Virágos Dunaújvárosért 2015.” címmel tizenhatodik alkalommal versenyt ír ki a dunaújvárosi lakosság számára. A következő 6 kategóriában lehet nevezni: A legszebb közterületi lakossági előkert ; A legszebb lakosság által virágosított ablak és/vagy franciaerkély ; A legszebb lakosság által virágosított erkély ; A legszebb virágosított intézményudvar és/vagy homlokzat ; A legszebb családi házas előkert ; A legszebb virágosított üzlet/vállalkozás előkert és/vagy homlokzat.
Államtitkári látogatás - stabil a Vasmű működése
Az ISD Dunaferr Zrt. működése stabil, a cég az elmúlt hónapokban önfenntartóvá vált, megfelelő minőségben és mennyiségben ki tudja elégíteni a piaci igényeket - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
"Ki Mit Tud?" verseny az általános iskolásoknak
"Ki Mit Tud?" versenyt szervez a Dunaújvárosi Diákönkormányzat, nevezni hét kategóriákban lehet, 2015. március 24. 16:00 óráig! Részleteket a csatolt plakáton olvashatnak!
Az IITI meghosszabbított nyitva tartással várunk minden kedves érdeklődőt!
Meghosszabbított nyitva tartással várnak minden kedves érdeklődőt, netezni vágyót, játszani szeretőt vagy éppen állást keresőket és még sorolhatnánk! Új nyitva tartása az IITI-nek: 10 órától 18 óráig - igazodva az iskolai elfoglaltságokhoz és alkalmazkodva a szabadidő hasznos eltöltéséhez! Az első klub is megalakul. Útjára indítják első INGYENES angol klubot! Ha megakadtál a tanulásban és nem megy úgy az angol, ahogy szeretnéd, vagy csak szeretnél felzárkózni a többiekhez és bízol év végén egy jobb jegyben: gyere mert várnak! Várnak minden érdeklődőt keddenként 16 órától 18 óráig!!
Látogatási tilalomnak vége
Az ÁNTSZ-től kapott tájékoztatás szerint az influenza figyelőszolgálat alapján az influenzaszerű megbetegedések száma a Szent Pantaleon Kórház térségében a járványügyi küszöbérték alá csökkent. Dr. Müller Cecília megyei tiszti főorvos a 2015. január 23-án elrendelt teljes körű látogatási tilalmat a mai nappal, március 18-tól feloldotta. Köszönjük a látogatók és betegek megértő együttműködését, valamint továbbra is kérjük a kórházra érvényes általános higiéniás szabályok és a házirendünk betartását, a betegek mielőbbi gyógyulása és az ápoló személyzet munkájának megsegítése érdekében. Szent Pantaleon Kórház Vezetősége
Tájékoztatás lakossági adatfelvételről
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint Dunaújvárosban a KSH Elnöke által engedélyezett 2015. évi adatgyűjtési program szerint önkéntes adatszolgáltatáson alapuló felmérést hajt végre. A Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel (HKÉF) /OSAP: 1968, 2154/felmérés 2015. március 16-tól május 15-ig tart, célja
a lakosság fogyasztási szokásainak, jövedelmi helyzetének és életkörülményeinek vizsgálata. A megkérdezett háztartások válaszadásukkal közvetve hozzájárulnak ahhoz, hogy mind a magyar, mind az európai döntéshozók minél pontosabb képet kapjanak a magyar háztartások életszínvonaláról. A felvételben résztvevőket (országosan mintegy 13 ezer, ebből Fejér megyében 421 háztartást) véletlen mintavétellel választották ki. A kérdésekre kétféle módon lehet válaszolni: interneten vagy a kérdező személyes közreműködésével.
Április 07-én áramszünet lesz a város bizonyos területén!
Az EON Zrt. folyamatos korszerűsítést hajt végre a hálózaton. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében 2015. április 7-én, kedden 8 óra 30 perctől várhatóan 15 óra 30 percig Dunaújváros: Diófa u., Hársfa u., Széna sor, Völgy sor, Nyárfa u., Kőris u., Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Bölcsőde, Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Akácfa u., Szociális Otthon, Erdészeti telep, Háromszög téri garázsok, Vízmű lakások, Radnóti u 2-4.sz., Kalamár u. 3. területén áramszünet lesz.



