Hírek
Június 02-án hétfőn szirénapróba!
Minden hónap első hétfőjén szirénapróbával tesztelik a szakemberek a Monitoring és Lakossági Riasztó rendszert. Dunaújvárosban, a soron következő csökkentett üzemű (morgató) próbára 2014. június 02-án, hétfőn, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság döntése alapján, 11:00 órakor kerül sor.
Sajtóközlemény
Dunaújváros MJV Közgyűlésének tegnapi, azaz 2014. május 29-ei csütörtöki ülésén képviselői felvetésként elhangzott, hogy a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság emelőkosaras járműve Székesfehérváron van, ez pedig aggodalmat vethet fel egy adott esetben, helyben bekövetkező tűzeset mentésének kapcsán. Szeretném tájékoztatni, és egyúttal megnyugtatni a lakosságot, hogy miután Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő úr segítségét kértem e tárgyban, egyeztetett Magosi Lajos ezredes úrral, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével, aki az alábbi információval szolgált önkormányzatunk számára. Az említett emelőkosaras járművet azért vitték ideiglenesen Székesfehérvárra, mert az ottani ugyanilyen járművet javítani kellett. Tekintettel arra, hogy ez a probléma megoldódott, az emelőkosaras autó megközelítően két héten belül újra Dunaújvárosban lesz. Mindazonáltal arra is gondoltak, hogyha az említett javítási időszak alatt történne tűzeset a városban, melyhez az említett jármű bevetése szükséges, abban az esetben a Paksi Atomerőmű emelőkosaras autója érkezett volna rövid időn belül az adott helyszínre.
Nemzeti Összetartozás Napja
A trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 04-ét, az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A tragikus sorsdöntésre való emlékezésnek fontos célja, hogy tudatosítsa a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozását. Ebből az alkalomból Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Közgyűlés 236/2011. (V. 12.) KH. számú határozatának értelmében, 2014. június 04-én, szerdán, 16:30 órakor az Evangélikus templom kertjében megemlékezést tart.
Tájékoztatás
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2014. május 30. napjától 2014. augusztus 30. napjáig a DVCSH Kft. a Kossuth L. u. bölcsőde bekötővezetékének felújítási munkáit végzi. A munkák a Babits M. u. 2-4-6. számú épületek mögötti területet érintik a legnagyobb részben.
Dunaújvárosi győzelem a főiskola II. Info-Sec versenyén!
A TÁMOP-4-2-3-12/1/KONV-2012-0051 "Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Dunaújvárosi Főiskolán” pályázat részeként a Dunaújvárosi Főiskola másodszor rendezte meg Info-Sec versenyét.
Fiatal higiénikusok sikere
A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve két munkatársa, Marton János és Varkoly Eszter díjat nyertek a Fiatal Higiénikusok tizedik, jubileumi fórumán Pécsett.
Május 26-tól az alábbi munkálatok várhatóak a belvárosban
"Dunaújváros belvárosában a KDOP-3.1.1/D1-12-k-2012-0001 számú, „A Városháza és környezetének funkcióbővítő revitalizációja” c. pályázat keretében május 26-tól a következő munkálatok várhatóak:
Tájékoztatás - Időjárási előrejelzés 05. 25. éjfélig
Figyelmeztető előrejelzés DMJV Önkormányzata és a Polgári Védelem részére Dunaújváros térségére 2014.05.25. vasárnap éjfélig - A kora délutáni óráktól zivatarok alakulhatnak ki Dunaújváros térségében, amelyekhez viharos szél (55-75 km/h), felhőszakadás (> 20 mm) és kisebb valószínűséggel jégeső (1 cm körül vagy alatt) társulhat. Országos Meteorológiai Szolgálat
Tájékoztatás - Időjárási előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés DMJV Önkormányzata és a Polgári Védelem részére Dunaújváros térségére 2014.05.24. szombat éjfélig - A kora délutáni óráktól zivatarok alakulhatnak ki Dunaújváros térségében, melyekhez viharos szél (60-80 km/h), felhőszakadás (> 20 mm) és jégeső (1 cm körül vagy alatt) társulhat. Országos Meteorológiai Szolgálat