Lomtalanítási információk

A Belvárosban folytatódik a lomtalanítás

Lomtalanítás a belvárosban május 18-án, és június 1-én.

A lomtalanítás mellett a tavasszal megnyitott Budai Nagy Antal úti hulladékudvar is nyitva áll a városlakók előtt, ahová a lomtalanításokon túl nyitvatartási időben ingyenesen letehetik a felgyűlt hulladékokat.

A hulladékudvarban minden hétköznap 6-tól 14 óráig, szerdán egész nap, azaz 6-18 óra között, szombaton pedig 8-tól 12-ig lehet leadni a hulladékot.

Ötvenöt tonna hulladék gyűlt össze Újtelepen

Az idei esztendő második városi lomtalanítását szervezték szombaton Újtelepen. A Városvédő Újtelepért Egyesület jóvoltából a szokásos lomtalanítás mellett műszaki és fémhulladék gyűjtésre is sor került. Ezúttal több mint 50 tonna hulladékot szállítottak el a városrészből.

A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan

Ismét csak döbbenetes mennyiségű lom, szemét, hulladék került konténerekbe. Ez a mérlege az esztendő első lomtalanításának. Március 9-én, szombaton a Béke városrészben, egyszerre három helyen is le lehetett adni a feleslegessé vált holmikat.

2019-ben azt mondta a Rajta, Újváros! Egyesület városvezetése, hogy újraszervezi és rendszeressé teszi a városban a lomtalanítást. Nos, azóta is és idén is úgy kezdődik az esztendő, hogy meg lehet szabadulni a felesleges lomoktól.

Március 9-én a Béke városrészben startol a tavaszi lomtalanítási sorozat

Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester jelentette be, hogy március elején kezdődik az idei lomtalanítási sorozat. A kezdeményezés első felvonásában hét alkalommal terveznek, de idén már egy újdonsággal is számolhatnak a városlakók.

A társasházak egyik nagy hátránya a helyhiány, bár még a kertes házak esetében is sokszor van úgy, hogy ideje lenne már egy alapos lomtalanításnak. Erre a dunaújvárosiaknak erre évente több lehetősége is van.

Szombaton lesz idei év utolsó lomtalanítása

Elérkeztünk az idei év utolsó lomtalanításához, amely november 19-én (szombaton) lesz.
 
A gyűjtőkonténerekkel 7 és 15 óra között az Új Vasmű út mögötti két nagy parkolóban, valamint a Barsi Dénes utcában találkozhatnak a lakók, amelyekbe kihelyezhetik a már nem használt, kidobásra ítélt használati tárgyaikat.
 
A legutóbbi lomtalanítás során 322 köbméter, 21 tonna lomtól tisztult meg Dunaújváros.

Ezúttal kilenc tonna ment a szemétbe - szombaton folytatódik a lomtalanítás

Minden egyes lomtalanítás során egy kicsit fellélegezhet a város és minden bizonnyal azok a városlakók is, akik ily módon meg tudtak szabadulni az esetleg évek óta takargatott használhatatlan tárgyaiktól. Legközelebb november 5-én szombaton lesz erre újabb lehetőség.