Hír

Takarítás, fertőtlenítés a buszmegállókban is

Nem csak fertőtlenítik, hanem a tavasz beköszöntével takarítják is a DHHF munkatársai a buszmegállókat. A takarítás során alaposan átsúrolják a megállók felületét, ehhez a korábban beszerzett alkoholos fertőtlenítőt használják. A tiszta Dunaújváros mindannyiunk érdeke, figyeljünk oda rá!

Péntekenként zárva tart a Polgármesteri Hivatal

Április 24-étől pénteki napokon zárva tart a Polgármesteri Hivatal, így telefonos ügyfélszolgálat sem lesz. Ez természetesen nem vonatkozik a járványügyi helyzet miatti rendkívüli ellátásokra, így a nyugdíjasok, fogyatékkal élők pénteki napokon is hívhatják a megszokott segítségnyújtó telefonszámokon a Hivatal munkatársait. Erről bővebben itt lehet tájékozódni: https://dunaujvaros.hu/hir/31817 illetve: https://dunaujvaros.hu/hir/31840

Április 21.: a Bölcsődék Napja

1852-ben e napon nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában. A jeles évfordulón tartják a Bölcsődék Napját. Dunaújvárosban öt bölcsőde működik, az ott dolgozók az év minden napján legnagyobb értékeinkre, a gyermekekre vigyáznak. Munkájukat pedig most, a legnehezebb helyzetben is ellátják. Pintér Tamás polgármester, Barta Endre, Mezei Zsolt és Szabó Zsolt alpolgármesterek közös levélben fejezték ki hálájukat és nagyrabecsülésüket, ez iránt a munka iránt.

Mossák a szelektív gyűjtőszigeteket

A szelektív gyűjtőszigetek mosásával és fertőtlenítésével folytatódik a város takarítása. Mezei Zsolt alpolgármester tájékoztatása szerint a munkához a DVG Zrt. alakított ki egy járművet, amivel a jövőben egyre több helyen találkozhatnak a dunaújvárosiak. A szelektíven gyűjtött hulladék leadására ismét rendelkezésre áll a Budai Nagy Antal úton található hulladékudvar is, ahol a megfelelő óvintézkedések betartásával (pl. szájmaszk és kesztyű kötelező viselése) adható le a hulladék.

Anyakönyvi ügyintézés

2020. április 20-án, hétfőtől megnyílik az időpontfoglalás lehetősége anyakönyvi ügyintézésre, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtételére és házasságkötési szándék bejelentésére. Hétfőnként 8-12 óra között, szerdai napokon 8-12 és 12-16 óra között lehet időpontot foglalni az alábbi telefonszámon: 25/544-295, vagy személyes megjelenéssel az anyakönyvi hivatal („C” szárny) portáján. Személyes ügyintézés a veszélyhelyzet ideje alatt csak szerdai napokon van a Polgármesteri Hivatalban, ezért időpontot is csak szerdai napra adnak ki. Kérjük, hogy a zökkenőmentes ügyintézéshez olvassák el mellékelt tájékoztatónkat. További információval az anyakönyvvezetők telefonon állnak rendelkezésre.

Újra kelepel a gólya Pentelén!

Pénteken helyére került az új gólyafészek Pentelén. Szombat reggel pedig már arra ébredhettek az ott lakók, hogy gólya kelepel a fészekben. Pentelén emberemlékezet óta mindig volt gólya, az elmúlt években viszont már nem tért vissza a fészekbe, mert annak acélszerkezete olyan rossz állapotba került. Az ügyet lakossági kérésre Orosz Csaba képviselő úr karolta fel.

Koronavírus: a hétvégén ismét szigorítások lesznek

A kormány döntése értelmében szombattól, vasárnap éjfélig hozhatnak korlátozó intézkedéseket a polgármesterek. Ezzel a lehetőséggel élve Pintér Tamás úgy rendelkezett:

  • az Alsó- és Felső Duna-part valamint a Szalki-sziget területét csak egyénileg végzett szabadidős tevékenység és háziállat sétáltatása céljából lehet igénybe venni. (A Halászcsárda rendelésátvétel céljából látogatható.)
  • A Városháza téren, a Dózsa György téren (mozi előtti tér), a Dr. Molnár László Emlékparkban (egyetem előtti tér), valamint a Petőfi ligetben tilos tartózkodni, ezeken a területeken kizárólag áthaladni lehet. 

Erről az érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyezünk ki.
Dunaújváros polgármestere egyeztetett a rendőrséggel, akiktől szigorúbb ellenőrzést és folyamatos utcai jelenlétet kért erre a hétvégére is.
Továbbra is mindenkit arra kérünk, hogy a hétvége és a jó idő ne csábítson senkit a tilalmak megszegésére. Ezzel életet menthetünk!

40 parkolóhely szabadulhat fel

Elkezdték a közterület-felügyelet munkatársai a „hátrahagyott”, üzemképtelen gépjárművek felderítését. A mostani akció során 40 ilyen autót találtak, ezeken matricát helyeztek el, amelyen a tulajdonost arra figyelmeztetik: ha 30 napon belül nem hozza üzemképes állapotba az autót, akkor az önkormányzat elszállítja azt. Az a gépjármű, amelyiknek rendszáma, nem az arra kijelölt helyen van elhelyezve, a KRESZ szerint 10 napig lehet közterület-foglalási engedély nélkül közterületen. Az akció később folytatódik, így azok a tulajdonosok, akik most nem kaptak felszólítást, de autójuk rendszám és/vagy műszaki vizsga nélkül áll a parkolóban, már most kezdjék el autóikat üzemképes állapotba hozni!

A József Attila utcában folytatódik a parkolók takarítása

A terveknek megfelelően, csütörtökön végeztek a Babits Mihály utca takarításával. A DVG munkatársai a teljes útszakasz tisztítását elvégezték, miután - az előzetes kérésnek megfelelően - szinte az összes parkoló autóval elhagyták az utcát. Ezúton is köszönjük a gépjármű tulajdonosok együttműködését. A munka nem áll meg, pénteken a József Attilában folytatódik. Itt is arra kérjük az autótulajdonosokat, hogy segítsék a munkát azzal, hogy elállnak a járművekkel. A tiszta Dunaújváros mindannyiunk érdeke! 

Módosul a 29-es és 40-es jelzésű járatok menetrendje

2020. április 16-tól (csütörtöktől) módosul a 29-es és 40-es jelzésű járatok menetrendje is. A helyi járatok már március 24-étől a nyári mentrend szerint járnak. Fontos információ, hogy ha a buszsofőrök azt tapasztalják, hogy az egyes járatokon a tömeg nagyobb a biztonságosnál, akkor mentesítő járatot állítanak be. A menetjegyeket mobilalkalmazás segítségével is meg lehet vásárolni, de természetesen a jegy és bérletárusító helyeken továbbra is megvásárolhatók a papír alapú jegyek és bérletek. Ezek listája, kattintás után a cikkben megtalálható.

Oldalak