Hírek

Szintet lépett a NewCity Roll Jam – sport, zene és közösség a volt Vidám Parkban

A tavalyi sikeres kezdeményezés után idén már I. NewCity Roll Jam néven, jelentős önkormányzati szerepvállalással rendezték meg a gördeszkások, rolleresek, BMX-esek, görkorisok és bringások közös programját. A volt Vidám Park területén egész nap egymást követték a sportos, zenei és közösségi programok, a rendezvény pedig a vártnál is nagyobb érdeklődést hozott.

Ingyenes vetítés a „zöld jövő” jegyében

Az Európai Mobilitási Hét programjai között kisebb és nagyobb diákok is tanulhattak, tanulhatnak a klímaváltozásról és a környezetvédelemről – ennek apropójából ingyenes filmvetítés várta legkisebb gyerekeket a Kultik Moziban hétfőn délelőtt. 

Összefogással tisztult meg a Technikum

Sikeresen indult az őszi lomtalanítási sorozat. A Technikum városrészben kihelyezett kiemelt gyűjtőpontokon 55 tonna feleslegessé vált hulladéktól szabadultak meg a lakosok. Az önkormányzati kezdeményezés és a lakossági összefogás ismét szép eredményt produkált.

Madárgyűrűzés a mobilitási hét kínálatában

Különleges természetvédelmi program várta a dunaújvárosiakat a Szalki-szigeten múlt szombaton: az Európai Mobilitási Hét keretében rendezett madárgyűrűzési bemutatón a résztvevők kézközelből ismerkedhettek meg a helyi élővilággal. A rendezvény a környezeti nevelésre és az európai uniós klímavédelmi célokra helyezte a hangsúlyt.

„Alkoss várost” – sok interaktív programot szerveztek a klímatudatosság jegyében

21. alkalommal szervezik meg az Európai Mobilitási Hét névre keresztelt programsort, amelynek céljai közé tartozik a klímaváltozás hatásainak ismertetése, azok lehetséges megelőzése és a tudatosságra nevelés. Interaktív foglalkozásokra várták az érdeklődőket szerdán délelőtt.

Zöld jövő: vitáztak a diákok a Városházán

A klímaváltozás kihívásai és a fenntartható jövő került a fókuszba a városban csütörtök délután. Az Európai Mobilitási Hét keretében rendezett Ifjúsági Vitafórumon a helyi középiskolások mutathatták meg tájékozottságukat és érvelési készségeiket.

Összefogás a szociális szférában

Dunaújvárosban elstartolt az Életút Program – a kezdeményezés újabb állomása csütörtök délután volt. Az eseményen Barta Endre alpolgármester és Nagy Ervin országgyűlési képviselő jelenlétében a szociális szférában dolgozó szakemberek felvázolták saját területük legnagyobb kihívásait.

Fontos kérdések a közgyűlés előtt

A szeptember 17-i közgyűlésen a képviselők harminc napirendi pontot tárgyaltak. A döntések között pénzügyi, szociális, kulturális, egészségügyi, városüzemeltetési és városfejlesztési kérdések egyaránt szerepeltek.

Tilos a közterületi alkoholfogyasztás

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése megalkotta a közterületen történő szeszes ital fogyasztás tilalmáról szóló önkormányzati rendeletét. Ez a rendelet a kihirdetése napját követő napon, 2026. szeptember 18-án lép hatályba.