Hírek

Véget ért a távhő szezon

Hatalmas feladatot kapott a DVG Zrt., amikor az Energiahivatal tavaly távhőszolgáltatónak, majd pedig távhőtermelőnek is kijelölte. Sokan gondolták azt, hogy nem lesz fűtés a városban. Ennek ellenére a kiürített erőműveket működőképessé tették, és a távfűtési szezon végéig (május 15-ig) nagyobb fennakadás nélkül biztosították a szolgáltatást.

Most pedig elindult a karbantartás (nem februárban, ahogyan az előző szolgáltatónál), hogy a következő szezonban még jobb minőségű szolgáltatást biztosítsanak a dunaújvárosiaknak.

A részletekről Medgyesi Miklós, az önkormányzat szóvivője és Isztli Tamás, a DVG Zrt. távhőtermelési vezetője számolt be.

Kikapcsolódási lehetőségek Dunaújváros MJV önkormányzatának jóvoltából

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának számos üdülője várja a kikapcsolódásra vágyókat – nem csak a Szalki-szigeten! Az önkormányzat tulajdonában három üdülő is van: Siófok-Balatonszabadin, Harkányban, illetve Balatonkenesén, ezek a szálláshelyek pedig jutányos áron bárki számára elérhetők.

Fontos tudnivaló, hogy bár szállást bárki foglalhat, a feltüntetett kedvezményeket csak az önkormányzat dolgozói illetve közvetlen hozzátartozóik (házastárs, élettárs, gyermek, örökbefogadott és nevelt gyermek, unoka, továbbá az igénylő édesanyja, édesapja és testvére) vehetik igénybe. Foglalni minden esetben a következő elérhetőségen lehet:

Szalki-sziget kemping (DVG Zrt.)

Email: szallas@dvgzrt.hu

Vezetékes telefon: 25 / 551 410

Nyitva tartás (és foglalás utáni fizetés): minden nap 07:00-19:00 között a kemping recepcióján.

Generációkat neveltek fel

Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért díjat a csütörtöki közgyűlésen. Posztumusz elismerésben részesült a Rudas közgazdasági iskola egykori alapító igazgatónője, Oláh Jánosné, valamint Fási Erika, az Arany János Általános Iskola tanítója, munkaközösség-vezetője. A város közgyűlése minden évben díjazza az ifjúságnevelés és védelem területén végzett kimagasló munkát.

Szalamanderrel búcsúznak a végzős hallgatók

Csütörtök este várhatóan 20:30-kor érkeznek a Városháza térre a Dunaújvárosi Egyetem végzős hallgatói, ahol Pintér Tamás polgármester Fülöp Hunorral, a Valéta Bizottság elnökével közösen elbúcsúznak a végzős diákoktól.
 
Jöjjenek, csatlakozzanak Önök is csütörtök este a Városháza téren, búcsúztassuk el együtt egyetemünk végzős hallgatóit!
 
Részletes információk a fáklyás felvonulásról itt: https://www.uniduna.hu/.../hirek.../2783-szalamander_2022

Szombaton ismét "Fut a Város Dunaújváros!"

Dunaújváros Önkormányzatának támogatásával, 2022. május 21-én 5. alkalommal állhatnak rajthoz a futni vágyók a Városháza téren.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a résztvevők idén is 2 kilométeres (gyermek/amatőr) és 4 kilométeres (felnőtt/ sportolói ) távokon teljesíthetnek.

A kilométereket mindenki a saját tempójában - akár futva, kocogva, sétálva - teheti meg,  hiszen ez nem verseny.

Az esemény jótékony célt szolgál: a regisztrációs díj (1.000,- Ft/fő) teljes bevétele a dunaújvárosi Ebrendészeti Telepet támogatja.

 

Május 23-án kezdődik a dunaújvárosi köztéri fasorok növényvédelmi permetezése

A Hortobágy Környezetvédelmi Kft. várhatóan 2022.05.23-tól végzi a köztéri fasorokon a növényvédelmi munkákat. A város útjai mellett található fasorokon éjszaka, este 10 óra és hajnal 4 óra között zajlik majd a permetezés. A munkálatok várhatóan két-három napot vesznek igénybe, ez alól kivételt képez, ha az éjszakai órákban esik, ebben az esetben pót-napokat jelölnek ki.

A városban kizárólag zöld besorolású szerekkel permeteznek, amely a kártevők és kórokozók ellen védi a fákat - emberre és állatra nem veszélyesek.

A platán fákon a csipkés poloska és gnomóniás betegség ellen permeteznek, a vadgesztenye fákon levélaknázó és levélfoltosság ellen, a hárs - és juharfákon pedig levéltetű elleni szereket használnak.

Bimmer Parade - BMW és Lada találkozó lesz az Alsó Duna-parton

Május 21-én szombaton a jó cél érdekében gyűlnek össze a BMW és Lada rajongói Dunaújvárosban az Alsó Duna-parton reggel 10 órától!

Ezúttal is változatos programokkal készülnek a szervezők, többek között autós szépségversenyekkel, egyéni és csapatvetélkedőkkel, tombolával.

A rendezvényen jótékonysági gyűjtés lesz, amelynek bevételével a DÁV Dunaújvárosi Állatvédő Egyesületet támogatják a résztvevők. További részletek a mellékelt plakáton.

Egyetlen ember hobbija vált a város egyik legnagyobb kincsévé

A Baracsi úti Arborétumként ismert természetvédelmi terület egykor még magán birtok, majd pedig a Városgazdálkodási Vállalat (később DVG Zrt.) telephelye volt. A mai arborétum alapjait Nagy István, „Pista bácsi” rakta le. Ő volt az, akinek a Városgazdálkodási Vállalat főerdészeként az ötvenes évektől kezdve elvitathatatlan érdemei vannak a város és környéki erdők létrehozásában.