Hírek
Szerdánként és péntekenként lehet avart és kerti hulladékot égetni
Dunaújváros közgyűlése a legutóbbi ülésén fogadta el azt a rendeletet, amely összefoglalja a tűzgyújtással és avarégetéssel kapcsolatos szabályokat. A rendelet értelmében a családi házas övezetekben engedélyezett az avar és kerti hulladék égetése. Égetni azonban elsősorban a száraz, előzetesen szikkasztott kerti hulladékot lehet a füstképződés csökkentése érdekében – olvasható a rendeletben, amely szerint az eltüzelés csak folyamatosan, kis adagokban lehetséges egészen 2021. december 31-ig - munkaszüneti napok kivételével - minden héten szerdán és pénteken lehet 9 és 17 óra között, szélcsendes időben.
Az Origami világnapját ünneplik a Papírmúzeumban - színes programokkal várják az iskolásokat
Dunaújváros Kenyere – ezúttal a Pentele Hagyományőrző Egyesületnek
Folytatódott az országosan is egyedülálló kezdeményezés: a Dunaújváros Kenyere akcióval a lakók az elmúlt negyedévben a Pentele Hagyományőrző Egyesületet támogatták. Az adományt Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője közösen adták át.
Idén Dunaújváros adott otthont Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjának
A CityRocks 2021 emlékezetes pillanatait összegző film nyilvános bemutatója szerdán (november 3-án) este lesz az Art Caféban 18.30 órakor. Az esemény két házigazdája Gajda Ferenc főszervező, valamint a Szalk-szigeten az énekesek sorát erősítő Pintér Tamás lesz.
Emberi életek is múlhatnak a hiányzó házszámokon!
A Fejér megyei Mentőszervezet beszámolója szerint megyénkben hatalmas problémát jelentenek a hiányzó házszámok, hiszen mentőautó vagy ügyeletes orvos kiérkezésekor hosszú percek telhetnek el, míg a szakszolgálatok megtalálják a pontos címet. Az utcanévtáblák kihelyezése önkormányzati hatáskör, azonban a házszámok kihelyezése a lakosság feladata. Kérünk minden ingatlantulajdonost, hogy a tulajdonukban lévő épületre helyezzék ki jól látható helyre a házszám jelzésére szolgáló táblát vagy helyrajzi szám esetén azt, ezzel segítve a szakszolgálatok munkáját.
Tájékoztatás adatváltozás bejelentéséről
Tisztelt Fogyasztók!
Sajnos a DVCSH Kft. a jogszabályi kötelezettsége ellenére nem adott át fogyasztói adatokat, így azokat a DVG Zrt. a lakossági adatszolgáltatás alapján kapta meg. Azt, hogy ezeket az adatokat online vagy papír alapon ki adta be, nem tudjuk vizsgálni, így azt sem, hogy ezek a saját adatai-e vagy mások nevében adta-e meg. A beérkezett adatokat a DVG Zrt. munkatársai kézi adatrögzítéssel vitték be a rendszerbe, ennek során viszont óhatatlanul előfordultak hibák.
Kérjük a tisztelt fogyasztókat, hogy ha adatai hibásan szerepelnek a kiküldött a számlán, vagy azok időközben megváltoztak, akkor az alábbi adatváltozás-bejelentő kitöltésével jelezze azt a számunkra. Együttműködését előre is köszönjük!
Sok bosszúságot okoznak a közterületen "felejtett" autók - az önkormányzat évtizedes problémát számol fel
A dunaújvárosi parkolás egyik nehezítő tényezője az a rengeteg elhagyatott autó, amelyek akár évekig is elfoglalhatnak egy-egy parkolóhelyet. Ezeknek az autóknak az elszállítását kezdte meg 2019-ben az önkormányzat, amely során eddig mintegy 50 parkolóhely szabadult fel. A tervek szerint ez a szám az idei akcióval eléri a 75-öt.
Fontos a biztonság az emlékezés napjain is
Mindenszentek és halottak napján fontos külön figyelmet szentelni a biztonságnak is. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési javaslatait az emlékezés napjaira a mellékelt plakáton olvashatják.
Hiába fenyeget a Global Faktor, nem szabad nekik fizetni!
Újra és újra küldi fenyegető leveleit a Global Faktor Zrt. késedelmi kamatokról és fűtéselzárással borzolva a kedélyeket. Az önkormányzat sajtószóvivője elmondta, a DVCSH Kft. nem állíthatna ki számlát július 1. utáni fogyasztásról, egyrészt mert erre nincs engedélye, másrészt mert semmilyen szolgáltatást nem végzett. Medgyesi Miklós ismét hangsúlyozta: a Global Faktor Zrt. nem végrehajtó cég, azt viszont jó tudni, hogy a DVCSH Kft. kisebbségi tulajdonosainak társasága (vezető tisztségviselője Neszmélyi Loránd, aki egyben a DVCSH Kft. ügyvezetője is).








