Hírek
Tavaszváró kavalkád volt a szombati termelői piac
Utcanévnapok II Álmos utca
Utcanévnapok sorozatunkban február 20-án az Álmosokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban az Álmos utca is ezt a nevet viseli. Az Álmos török eredetű, régi magyar férfinév, jelentése: vétel vagy magasztos. Anonymus eredetmondája szerint Emesét álmában egy turulmadár ejtette teherbe, így született meg Álmos, Árpád vezér apja. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
Ülést tartott a Helyi Választási Bizottság
Nyilvános ülést tartott február 19-én a Helyi Választái Bizottság. Az ülést azért kellett összehívni, mert tavaly decemberben elhunyt a Bizottság elnöke, dr. Bakos Károly. Mivel a törvények szerint elnököt csak az alakuló ülésen lehet választani, ezért az elnöki funciókat a jövőben dr. Hanák Tamás elnökhelyettes látja majd el. A bizottság új tagja pedig az eddigi póttag Gedainé dr. Vidovics Regina lett.
Az ülésen döntöttek arról is, hogy a Szerb Nemzetiségi Önkormányzat tavaly decemberben elhunyt tagja, dr. Kollarics Béla megüresedett helyét Benkovics Ferencné veszi át.
Az ülés kezdetén a résztvevők néma főhajtással emlékeztek meg dr. Bakos Károlyról és dr. Kollarics Béláról.
Március 1-től indul az új menetrend-még szükségesek finomhangolások
Március 1-től lép életbe az új autóbusz menetrend, amelynek köszönhetően a dunaújvárosi helyi autóbusz közlekedési hálózat jelentősen átalakul. Látható, hogy a kérdés nagyon sok dunaújvárosit érdekel, eddig több, mint 12 ezren nézték meg az új vonalakat. Az új menetrend nem titkolt célja, hogy minél többen használják az autóbusz közlekedést.
Tájékoztatás csőtörésről
A DVCSH tájékoztatása szerint a Táncsics Mihály utcában távhővezeték csőtörés történt. Ennek következtében 2021. 02. 19. 8:00 órától – 2021. 02. 20. 15:00 óráig a fűtés- és melegvíz-szolgáltatás szünetel, amely az alábbi utcákat és épületeket érinti:
- Szórád Márton út 15., 17., 19., 21., 23.
- Táncsics Mihály utca 10., 12., 14., 16., 18., 20., 22., 24., 26., 28., 30., 32., 34., 36.
- volt Bánki Donát szakközépiskola
Továbbá felhívták a figyelmet, hogy a fenti hibából adódóan a Római városrészben csökkentett fűtés- és melegvíz-szolgáltatás várható. A DVCSH munkatársai dolgoznak a hiba elhárításán, a kellemetlenségért kérik szíves türelmüket és megértésüket!
Polgármesteri látogatás az Ebrendészeti Telepen
Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester tettek látogatást az önkormányzat Ebrendészeti Telepén, ahol jelenleg 22 kutya várja, hogy megtalálja szerető gazdiját és otthonát. A város vezetőit Létai Attila vezette körbe. Az ebrendészeti telep minden kutyája a megfelelő oltásokkal és chippel rendelkezik, így az újdonsült gazdiknak ezekre már nem lesz gondjuk.
Szombaton ismét Termelői Piac a Szalkin
Február 20-án 13 órától ismét a Dunai Kincses Kert Termelői Piacnak ad otthont a Szalki-sziget, ahol kis-és őstermelők kézműves, saját előállítású termékeiből válogathatnak a kempingbe kilátogatók. A piacon a maszk használata mindenki számára kötelező!
A "Dunaújváros Ifjúságáért" díjra lehet javaslatot tenni
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat adományoz. Az elismerés azon természetes személynek vagy közösségnek adományozható, aki vagy amely Dunaújvárosban az ifjúsági korosztály nevelésében, az ifjúságvédelemben, vagy a fiatalok számára nyújtott szolgáltatások szervezésében kiváló munkát végzett. A díj adományozását kezdeményezheti bármely személy vagy közösség. A javaslatokat Pintér Tamás polgármesterhez kell benyújtani, 2021. március 20-ig.
Folytatódik a szelektív hulladékgyűjtő edények átvétele
Dunaújváros területén fokozatosan megkezdjük a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetését. Ennek során egy tájékoztató matricával ellátott, 120 literes, kerekes gyűjtőedényt díjmentes használatra kapnak azok, akik érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkeznek. Első körben a családi házas övezetek kerülnek sorra.








