Utcanévnapok II Barsi Dénes utca

Hírkép: Utcanévnapok II Barsi Dénes utca

Utcanévnapok sorozatunkban április 8-án a Déneseket ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Barsi Dénes utca is ezt a nevet viseli. A József Attila-díjas író, újságíró élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatjuk, hogy mikor költözött Dunaújvárosba, és hogyan teltek az itt töltött évei. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Barsi Dénes Harcsa Dénes néven született 1905. július 7-én Jókán, parasztcsaládban. Apja Harcsa Ferenc, anyja Szekeres Éva volt. 1926-ban Debrecenben szerzett tanítói oklevelet. 1927-ben a körösszegi református iskolában kezdett dolgozni helyettes tanítóként, de még abban az évben megválasztották kántortanítónak. Az Országos és Bihar vármegyei Református Tanítóegyesületnek is tagja volt. 1929-ben a Komádi melletti Dobaipusztára helyezték tanítónak, itt ismerkedett meg Zsinka Istvánnal és Szabó Pállal. Mindhárman az 1933-1935 között megjelenő Komádi és Vidéke című lapnak a munkatársai voltak, később, a lap betiltása után a Tiszántúli Figyelőnél dolgoztak. A lap csőd szélén állt, szerkesztője felajánlotta Barsiéknak, hogy a lapot, valamint hetvenöt előfizetőjét átengedi nekik. A három író a Komádi melletti Sebes-Kőrös hídján határozta el, hogy az új folyóirat neve Kelet Népe lesz. A lap indulásához szükséges összeget többek között Barsi Dénes tanítói fizetése és felesége, Vályi Róza hozománya biztosította. A lapot először Berettyóújfalun, később Komádiban szerkesztették. 1938-ban a Kelet Népe kiadását átvette az Athenaeum, az év júniusában pedig összeolvadt a Válasszal. Decemberben még egy nagy változás következett be a lap életében, Szabó Pál kilépett a szerkesztőségből, azonban csatlakozott hozzá Móricz Zsigmond, aki 1938. decembert 15-étől 1942. szeptember 5-én bekövetkezett haláláig főszerkesztője volt a Kelet Népének. A lap utolsó száma 1942. szeptember 1-jén jelent meg.

Barsi regényei és elbeszélései mellett a Magyar élet és a Magyar út című folyóiratokban rendszeresen írt cikkeket, ezenkívül részt vett a népi írók vitáiban, megmozdulásain is.

1939-ben költözött Budapestre. 1944-1946-ban a Magyar parasztélet című lapnak volt a főszerkesztője. 1947-ben a Magyar Közösség koncepciós perében koholt vádak alapján őt is börtönbüntetésre ítélték. 1949-ben visszatért a Tiszántúlra, ahol napszámosként dolgozott. 1957-től már újból jelentek meg regényei, melyek a régi és átalakuló falusi életről szóltak. 1960-ban költözött Dunaújvárosba, itt rendszeresen vett részt találkozókon, felolvasásokon. 1962-ben Lázgörbe című regényéért megkapta a József Attila díjat. Terve az volt, hogy megírja Dunaújváros társadalmának történetét, ezt azonban betegsége miatt már nem tudta megtenni. 1968. január 5-én hunyt el Dunaújvárosban.

Az életrajzot összeállította Buza Andrea, az Intercisa Múzeum muzeológusa. Köszönjük munkáját.

  • Frissítve: 2021. április 8.