Hírek

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A „Dunaújváros, Táborállás területén lévő mozgásveszélyes partfalak stabilizálásának biztosításának I. üteme” című projekt hivatalos zárórendezvényére 2013. október 09-én került sor.

Női sofőrök versenyeztek Dunaújvárosban!

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság  2013. október 12- én hagyományteremtő szándékkal közlekedésbiztonsági versenyt rendezett nők számára.  A megmérettetésen háromfős csapatok indulhattak, ahol a tagok mindegyikének gépjárművezetői engedéllyel kellett rendelkeznie.

Közbiztonsági Lakossági Fórum október 17-én!

Lakossági fórumot hirdet Kismoni László önkormányzati képviselő a "Technikumi városrészben" élők számára! 2013. október 17-én, csütörtökön 18 órától várják az érdeklődőket és hozzászólókat a Főiskola Étterembe (Dózsa György út 33-35.)!

Zarándokvonat a Csíksomlyói Búcsúra!

2014-ben a Kárpáteurópa Utazási Iroda szervezésében ismét elindul az Össznemzeti Zarándokvonat a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a Csíksomlyói Búcsúra, Erdélybe! Már most várják a jelentkezéseket!

Decemberben már műfüvön edzhetnek csapataink!

A DPASE szervezésében a tegnapi napon lezajlott sajtótájékoztató keretén belül számoltak be a vidámpark területén épülő két műfüves pálya és az azt kiszolgáló egység építésének részleteiről.

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Október 6. az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja - Nemzeti Gyásznap. Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. A hagyományoknak megfelelően Dunaújvárosban is lesz megemlékezés.

Sajtótájékoztatóval egybekötött lakossági fórum holnap (október 03-án csütörtökön) 10:00 órakor a Városházán!

2013 szeptemberében Uniós támogatással kezdődik meg Dunaújváros Megyei Jogú Város Városháza terének felújítása. A projekt keretében egy igazi városközponttal gazdagodik városunk, valamint közösségi terek jönnek létre. A kivitelezési munkálatok megkezdése alkalmából 2013. október 3-án 10:00 órakor a Városháza C-szárny épületébe ünnepélyes projektbemutatóra és lakossági fórumra várja az érdeklődőket Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes kormánymegbízott, dr. Dorkota Lajos MEKH elnök, valamint a beruházás kivitelezőinek, lebonyolítóinak képviselői.

Sikeres évet zártak a szervezők!

A TÁMOP-5.2.5./B-10/2-2010-0023, A társadalmi integrációt segítő és drogprevenciós célú komplex programok megvalósítása Dunaújvárosban elnevezésű pályázat számos sikeres rendezvényt, illetve programot valósított meg az elindulását követő időszakban, és több színes ötlettel készülnek a szervezők a hátralévő majd egy éves projektidőszakra is. A pályázat eddig megvalósult eredményeiről, illetve a leszűrt tapasztalatokról tartottak a szervezők 2013. szeptember 25-én, szerdán, 14:00 órakor előadásokkal tűzdelt összefoglaló sajtótájékoztatót a Kortárs Művészeti Intézetben.

Hasznos előadás - életmentő tanácsok

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) szervezésében 2013. szeptember 27-én, az Országos Mentőszolgálat életmentéssel és elsősegélynyújtással kapcsolatos előadásán vettek részt a város játékvezetői és az érdeklődők.