fő tartalom

Hír

’56-os vitézi lovagot köszöntött az önkormányzat

Hetesiné Tóth Ilona 1933-ban született Fonón, a család negyedik gyermekeként. Élete során Bonyhádon, Bátaszéken, Pécsett és Dunaújvárosban élt. Bonyhádon a zárda bentlakásos iskolájába járt, mivel gyermekként apáca szeretett volna lenni, azonban a történelem és a háború ezt az elgondolását keresztülhúzta.

A Kenyér Világnapján adták át a Dunaújváros Kenyere akcióból befolyt összeget

8512 darab eladott kenyér és 425 600 forintnyi összegyűlt adomány – ez a mérlege a Dunaújváros Kenyere akció mérlegének. Az elmúlt negyedévben a városlakók minden megvásárolt városkenyér árából 50 forinttal ezúttal az „Érted vagyunk 1987. Alapítvány”-t támogatták. Az akcióból befolyt összeget Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője közösen adták át október 16-án, a Kenyér Világnapján.

Megalakult Dunaújváros Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága (HVB)

Megtartotta alakuló ülésést a Helyi Választási Bizottság csütörtök délelőtt és letették esküjüket a bizottság tagjai és póttagjai Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének ülésén Pintér Tamás polgármester előtt, így jogaikat gyakorolhatják.

Zökkenőmentesebb lesz a közlekedés

Minden elkészült útfelújításnak, fejlesztésnek együtt örülnek a dunaújvárosiak, majd sorjáznak az igények, hogy hol lenne még szükség hasonló beruházásra. A bicikli utak és járdák bővítése és felújítása sokak örömére már zajlik a Dózsa György és az Aranyvölgyi úton, utóbbin az úttest is sorra kerül az ősz folyamán. Már átvette a munkaterületet az útfelújítás kivitelezését végző DVG Zrt. az önkormányzattól, hamarosan pedig megkezdődik az Aranyvölgyi út felújítása.

Továbbra is szünetel a rendelés a Petőfi utcai rendelőben

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata által megbízott DVG ZRT továbbra is folytatja a 2400 Dunaújváros, Petőfi S. út 1. szám alatti orvosi rendelő felújítását, ezért   

2023.október 16.- 2023 október 17. a rendelőben a háziorvosi, illetve fogorvosi rendelés is sajnos még szünetel.

Ezen a két napon folytatódik a helyettesítés a következők szerint:

Már látványos a munka a Vidámparkban - Pumpapálya épül

A kerékpáros pumpapálya általában szilárd burkolatú körpálya, amely dombokat és döntött kanyarokat tartalmaz.

E pályatípus jellegzetessége, hogy a bringás nem pedálozással, hanem jól időzített testmozgással (pumpálással) mozgatja a kerékpárt. A pumpapálya akkor jó, ha használója saját lendületére alapozva, tekerés nélkül tud körbe-körbe haladni rajta. Fontos adalék, hogy a pumpapályákat életkori megkötés nélkül, a legváltozatosabb tudású bringások is használni tudják; egyszerre kiváló testedzés és remek szórakozás.

Tegyen javaslatot a "Pro Cultura Intercisae" díjazott személyére!

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése minden évben "Pro Cultura Intercisae" díjat adományoz. Az elismerés a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, művészeti közösségeknek, és mindazon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik vagy amelyek a város kultúrájáért, hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak, tettek. A díj posztumusz díjként is adományozható. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet egészen 2023. november 15-ig, írásban.

A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy vagy közösség nevét, elérhetőségét, tevékenységének általános ismertetését és méltatását, a felterjesztő nevét, aláírását és elérhetőségét, továbbá az egyéni felterjesztett esetében a díj kifizetéséhez szükséges adatokat: születési hely és időpont, anyja neve, TAJ szám, adóazonosító, telefonszám vagy e-mail cím. A javaslatokat 2023. november 15-ig írásban kell eljuttatni Pintér Tamás polgármesterhez (2400 Dunaújváros, Városháza tér 1-2.), aki a díjat 2024. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján adja át, ünnepélyes keretek között.

Eddigi Pro Cultura Intercisae díjasok: https://dunaujvaros.hu/pro_cultura_intercisae_dij

Ösztöndíj a város középiskolásainak vagy egyetemistáinak

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy felvételi előtt álló diákok a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer részeként. A Bursa Hungarica célja az esélyteremtés, hogy a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára rendszeres anyagi segítséget nyújtson, illetve a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé váljon a felsőoktatásban való részvétel. Jelentkezési határidő: 2023. november 3.

Folytatódik a Petőfi utcai orvosi rendelő felújítása – Figyelem, változik a rendelés!

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot, hogy 2023. október 11. és 2023. október 13. között folytatódnak a Petőfi Sándor utcai orvosi rendelő felújítási munkálatai, amelynek részeként ezúttal a bejárati ajtókat cserélik.

Oldalak