fő tartalom

Város

Kassai Sándorné

Kassai Sándorné fogászati röntgen asszisztens évtizedeken keresztül, időt és energiát nem kímélve lelkiismeretesen végezte munkáját. Hosszú ideig egyedül látta el városunkban a fogászati röntgen tevékenységet. A pályája során folyamatosan képezte magát.

2014. augusztus 31-ig aktívan dolgozott fogászati röntgenesként az önkormányzat megbízásában, majd innen is ment nyugdíjba idén szeptemberben.

Tartalom csoport: 

Dr. Simon Zsuzsanna

Dr. Simon Zsuzsanna a 11. körzet házi gyermekorvosa, 1969-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte orvosi diplomáját, 1974-ben szakorvosi vizsgát tett. A hozzá forduló páciensek gyógyítását, kezelését nagyon szívélyesen, humánus és odafigyelő módon végzi. A betegek számára igyekszik minden esetben a lehető legjobb megoldást találni. Dunaújvárosban már 40 éve dolgozik házi gyermekorvosként, és lassan elhagyni készül ezt a pályát.

Tartalom csoport: 

Dr. Rombauer Edit

Dr. Rombauer Edit sebész-onkológus főorvos asszony 1982-ben szerezte általános orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, munkahelye azóta a Szent Pantaleon Kórház Sebészeti Osztálya. 1986-ban Általános sebészeti szakvizsgát tett, majd 2004-ben klinikai onkológiai szakképesítést szerzett. 1994-ben adjunktusi, majd 2005-ben főorvosi kinevezést kapott. 2010-től megbízott, majd 2011-től a sebészeti osztály kinevezett osztályvezető főorvosa. 2010-ben a 83. Szent Pantaleon Emlékérmet kapta.

Tartalom csoport: 

Hábermajer Jánosné

Hábermajer Jánosné1933-ban született Tamásiban, gyermekkorát Tolna megyében töltötte ahonnan családjával kitelepítették. Később, az 1956-os forradalom és szabadságharc után bebörtönözték. Ezek ellenére emberi méltóságát megtartva, közgazdaságot tanult és becsülettel helyt állt az embert próbáló időkben.

Tartalom csoport: 

Szabó Gyula

Szabó Gyula1951-től részt vett a város kereskedelmi és vendéglátóiparának szervezésében. Kezdetben szállítási- és raktározási vezetőként, majd üzemeltetési vezetőként dolgozott. Az Arany Csillag létesítésétől üzletvezetője, később a Béke étterem vezetője volt. Több dunaújvárosi vendéglátó egység névadója, melynek mai napig az általa adományozott nevet viselik (Kohász, Corsó Vigadó stb.).

Tartalom csoport: 

Szántó Péter

Szántó Péter1974-től, a Munkásművelődési Központ (MMK) megnyitása óta dolgozik az intézményben. 1974 és 1995 között a gyermek- és ifjúsági programokért felelős népművelőként, később igazgatóhelyettesként, majd 1995-től, vagyis csaknem húsz éve az intézmény igazgatójaként felel a városban élők minőségi kulturális életéért, közművelődésért.

Tartalom csoport: 

Szulik Lászlóné

Szulik Lászlóné már 39 éve áll közalkalmazotti jogviszonyban, és tevékenykedik a beteg és idős emberek érdekében. Az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonaiban dolgozik, jelenleg az I. sz. Gondozási Központ vezetője.

1974-től a dunaújvárosi kórház szülészeti - nőgyógyászati osztályán dolgozott, mint ápolónő, majd 1992. november óta az ESZI dolgozójaként a II. számú körzetközpontban kezdte meg tevékenységét, mint helyettes vezető.

Munkáját nagy lelkiismeretességgel, empátiával, szakmai alázattal és hozzáértéssel végzi.

Tartalom csoport: 

Szabóné Balázs Erika

Szabóné Balázs Erika informatikai ügyintéző, az általános iskola elvégzése után gyors-és gépíró végzettséget szerzett. 1974. július elsejével ügyviteli alkalmazottként kezdte meg közszolgálati tevékenységét ügykezelőként, az akkori „leíróban”. Folyamatos szorgalommal végezte munkáját és az 1987-es évet követően, némi kihagyás után, 1989. március elsején tért vissza a közszolgálatba, a Szervezési és Ügyviteli Osztály munkatársaként.

Tartalom csoport: 

Németh Istvánné

Németh Istvánné iktató, ügykezelő 1998. szeptember 03-tól dolgozik a Polgármesteri Hivatalban, mindvégig iktató ügykezelőként. Ellátja a rábízott ügyek iktatását, irattárba helyezését, és biztosítja azok folyamatos selejtezését, illetve közreműködik a levéltári iratok átadásának előkészítésében. Felel Dunaújváros MJV jegyzője által kiadott, a mindenkor hatályban lévő egyedi iratkezelési szabályzatban foglaltak betartásáért. Gondoskodik az iratvédelmi, tűzvédelmi és munkavédelmi szabályok betartásáról.

Tartalom csoport: 

Burkovics Otilia

Burkovics Otilia a Személyügyi és Munkaerő-gazdálkodási Igazgatóság aljegyzői titkársági és gazdasági ügyintézője 1995-ben pénzügyi ügyintéző, képesített könyvelő szakon a Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolában, majd a 2004-es évben mérlegképes könyvelői képesítést a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskolában szerzett.

Tartalom csoport: 

Oldalak