2025. júl. 5.
Emese, Sarolta
Átmeneti időre szünetel a reumatológia rendelés
A Szent Pantaleon Kórház tájékoztatása szerint a kórház reumatológia szakrendelése október elsejétől bizonytalan ideig szünetel. Az átmeneti időszakra vonatkozóan kérik a betegek megértését, türelmét.
A kórházban eddig két szakrendelésen fogadták a betegeket. Októbertől azonban nem tudnak reumatológus szakembereket biztosítani. Az egyik szakorvos ugyanis más városban kíván dolgozni, míg a másik kolléga betegsége miatt nem tudja vállalni a rendelést. Harmadik visszavárt kolléganő pedig, meghosszabbította a gyes-t.
Számos helyen, kiemelt bért ígérve igyekezett a kórház vezetése szakorvosokat megnyerni az állások betöltésére, de sajnos a súlyos, országos orvoshiány miatt nem találtak jelentkezőt. Az ezzel kapcsolatios álláshirdetések folyamatosan megjelennek a médiában: napilapokban, szaklapokban, online újságokban (Fejér Megyei Hírlap, Medical Tribune, Weborvos, WebDoki), de egyelőre nem reagáltak a felhívásra.
A helyzet orvoslása céljából a kórház felvette a kapcsolatot a Fejér megyei szakfelügyelővel, akinek visszajelzésére várnak. Erőfeszítéseik eddig nem jártak eredménnyel, ezért kérik a betegek és a kollégák megértését, türelmét. Dr. Máté-Kasza László főigazgató tájékoztatása szerint minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy a betegeik mielőbb helyben tudják igénybe venni a reumatológia szakellátást.

Kapcsolódó linkek: