Apáczai-díj Kondor Lászlónak
Hiller István oktatási és kulturális miniszter állami kitüntetéseket adott át a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Apáczai Csere János-díjat vehetett át Kondor László, a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium igazgatója.
Az Apáczai Csere János-díj óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusok és főiskolai, egyetemi oktatók részére kiemelkedő oktatási-nevelési munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért adományozható. A díjat évente, a Magyar Kultúra Napján, január 22-én, az alap- és középfokú oktatásban 10 és a felsőfokú oktatásban 10 személy kaphatja. Az idei esztendőben a kiemelkedő pedagógusi-intézményvezetői tevékenységéért vehette át az elismerést Kondor László.
Pedagógus pályáját a dunaújvárosi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában kezdte 1974-ben matematika - fizika szakos középiskolai tanárként. 1975-től az új épületben a Közgazdasági Szakközépiskola alapító tagja, s kezdettől fogva vezető szerepet tölt be az intézmény irányításában. 1983-tól a középiskola általános igazgatóhelyettese, 1994-től igazgatója. Kondor László alapító tagja a Fejér Megyei Szakképzési Társaságnak, aminek választott elnöke, aktívan részt vesz a Magyar Szakképzési Társaság elnökségének tevékenységében. A szakképzés területén régiónkban és országosan elismert szakmai, szakértői tevékenységet végez (tankönyvek lektorálása, képzési programok, pályázatok bírálata). A Fejér Megyei Tagozat elnökeként a hazai és nemzetközi szakképzési konferenciák rendezésének részese. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési munkabizottságának tagjaként közreműködik a munkaerő-piaci igények közvetítésében, vizsgáztatási feladatainak ellátásában.
Vezetésével a Rudas a közoktatási intézmények országos értékelési rangsorában előkelő helyen szerepel, a tantestület oktató-nevelő munkája kiemelkedő a továbbtanulásra való felkészítésben, az érettségi eredményekben, a pedagógiai hozzáadott értéket tekintve.