Vasas Táncegyüttes a sikerek útján

Halmi Zoltán és felesége Balogh Edina hat éve művészeti vezetői a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesnek. Ez alatt az időszak alatt róluk keveset, de az együttesről, a fellépésekről, eredményeikről egyre többet halottunk. Halmi Zoltán művészeti vezetővel Gulácsi Zoltán beszélgetett:

- Pesthez közel éltek, profi táncosként dolgoztok a fővárosban. Az Egri csillagokban táncoltok és sorolhatnám még a fellépéseiteket, de inkább arra vagyok kíváncsi, hogy honnan jött az elhatározás, hogy egy vidéki táncegyüttest vegyetek a szárnyaitok alá?
- Ez teljesen a véletlennek köszönhető. Mielőtt mi ide kerültünk sem az Edina, sem én nem vezettünk táncegyüttest. A feleségem az Állami Népi Együttesnek volt a szóló táncosa, nekem pedig az Egri színházzal volt szerződésem, szóval mind a ketten profi táncosként dolgoztunk. Ekkor jött egy telefon hívás Nouwürt Pannikától, hogy gondok vannak az itteni együttessel, és le tudnánk –e jönni próbát tartani. Alig két hét múlva Pannika Újból hívott minket, hogy igazából itt arról lenne szó, hogy az együttes művészeti vezetését kellene elvállalnunk, mert komoly problémák vannak. De hát nekünk ilyen irányú tapasztalataink nem voltak, hiszen nem dolgoztunk amatőr táncosokkal, és nem vezettünk csoportot sem. Elvállaltuk. Első lépésként Szántó Péterrel az MMK igazgatójával beszéltünk, majd Szögi Csabát hívtuk fel, elmentünk a Péterfihez és beszéltünk a Ciceróékkal is. Mindenki örült annak, hogy elvállaltuk a munkát. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy eléggé legatyásodott együttest kaptunk.
- Hogy érted ezt?
- Lehet, hogy furcsán hangzik, de szakmailag is, és emberileg is le voltak amortizálódva az együttes tagjai. A nagy együttesben morális problémák voltak, a vezető nem tudta megvalósítani az elképzeléseit, mert nem hagyták neki. A kisebb csoportok vegyes korosztályból álltak, ami eleve lehetetlenné tette az eredményes munkát. Ezt egyedül nem lehetett csinálni. Az első feladatunk a csoportok átalakítása volt, korcsoportoknak megfelelően szétválogattuk őket, és ezzel azt akartuk elérni, hogy a gyerekek szeressenek ide járni. Ez egy elég hosszadalmas munka volt, különböző tudásszintű kicsiket egy szintre hozni. Repertoár ebből következőleg nem volt. Ez a munka kettő évet vett igénybe.
- Tehát akkor teljesen tiszta lappal, új csoportokkal indultatok.
- Így van, ez után jöhettek az új koreográfiák. Szántó Péter azzal bízott meg bennünket, hogy hozzuk rendbe az együttest. Mi erre azt mondtuk, hogy öt évet kérünk tőle, mert ennyi időre van szükség ahhoz, hogy mind emberileg, mind szakmailag, egy ütőképes csapatot hozzunk létre. Hát ez most járt le éppen egy éve.
- Akkor ez a magyarázata annak, hogy a Vasasról jó pár évig nem hallottunk.
- Így van abszolút, mi egy műhely munkának gondoltuk az első két évet. De a második évben a nyakunkba szakadt az ötven éves évforduló megrendezése, ami azt gondolom, hogy jól sikerült.
- Ha már a hátteret említetted, kihez tartozik a Vasas Táncegyüttes, ki illetve kik támogatják, finanszírozzák a szalmai munkátokat?
- Mivel az együttes nem jogi személy, első sorban az MMK-hoz tartozik, a ház egyik csoportja. Itt van a próbaterem, és az MMK költségvetéséből gazdálkodunk, de e mellett természetesen mi is pályázatokat írunk. Másodsorban a Vasas Szakszervezet támogat bennünket minden évben több százezer forinttal. Amit még minden képen ki kell emelnem, az a szülők támogatása. Sokan támogatják az együttest, amit mi nem tudunk eléggé meghálálni nekik. E mellett vannak olyan vállalkozok, akik az együttes utaztatásában segítenek, vagy tavaly óta, az év táncosa díjat ajánlották fel az együttesnek.

Az idei évadot milyen eredményekkel zárja a csapat?.
- Azt már az elején el kell mondanom, hogy ezek az eredmények melyeket fel tudunk mutatni most, ezek nagyon tiszta eredmények. Azért vagyunk rájuk büszkék, mert minket nem nyomott senki. Mindent a magunk erejéből, tudásából, szakmai felkészültségünkből értünk el. Természetesen vannak barátaink, de nem az ő segítségükkel jutottunk el egy Antológiáig. Amit eredményként könyvelhetünk el magunknak, azaz együttesben lévő munkának és a kialakult szellemiségnek köszönhető. Tehát eljutottunk oda, hogy tavaly volt egy Országos Vasas Fesztivál, ahol minden csoportunk nyert, a zsűrinek nagyon jó vélemény volt. Indulunk folyamatosan a Boglári Fesztiválon, ami egy anonim fesztivál. Ez azt jelenti, hogy a zsűrinek nem mondják el, hogy ki, milyen együttes lép a színpadra, így nincs semmilyen befolyásoló tényező a döntésekkor. Ezt már harmadik éve mi nyerjük meg két kategóriában is.
- Nemrégen volt egy Tatai Fesztivál, melynek a végeredménye első hallásra ijesztő volt. Ha jól tudom nem értetek el helyezést.
- Igen, a Tatai Fesztivál nem egy túl jó emlék. A zsűri úgy döntött, hogy az együttes produkciója nem értékelhető. Ekkor mindenki ledöbbent. A zsűri indoklása később hangzott el, melyben elmondták, hogy a Vasas a gyerek kategóriában azért nem értékelhető, mert szakmailag, és tudásban messze kimagasló eredményt nyújtott a többi táncegyütteshez képest. Ezt követően a zsűri visszavonult és a következő, hihetetlen döntést hozta meg. A Vasas Táncegyüttes gyermek csoportját tovább küldik Pápára, az Ifjúsági Fesztiválra, ami ugye egy kategóriával feljebb van. Óriási volt az öröm, de ide, az esélytelenek nyugalmával mentünk el, hiszen ott a mi gyerekeink voltak a legkisebbek. Pápán harminckét csoport indult, mindenki kettő táncot mutatott be. A gyerek csoport itt erőteljesen az élmezőnyben végzett oly annyira, hogy egy Antológiai ajánlást is kapott az együttes. De a meglepetések nem értek véget, mert a múlt héten kaptunk egy meghívást, egy Nemzetkőzi Ifjúsági Fesztiválra, ami jövő októberben Veszprémben lesz.
- Egy kicsit térjünk vissza a már többször is elhangzott Antológiára. Mit takar ez az elnevezés?
- A néptáncos berkeken belül ez azt jelenti, hogy van egy évad, és az évadon belül a különböző fesztiválokon nyert, vagy erre az Antológiára beküldött akármien fesztiválon bemutatott számot egy szakmai zsűri értékeli. A legjobb táncokból a zsűri egy Antológiát állít össze mint egy gyűjteményt és ezt Budapesten az Erkel Színházban bemutatják a közönségnek. Ez azért nagyon fontos, mert egy vidéki együttesnek kicsi az esélye arra, hogy a fővárosban fellépjen. Ez egy nagyon nagy szakmai elismerése az együttesnek.
- Ha már a sikereknél tartunk, ha jól tudom, nem sok vidéki együttesnek adatott meg az a lehetőség, hogy egy nagyszabású színházi előadás teljes tánckarát ők alkothatták.
- Ha az Egri csillagokra gondolsz, akkor az egy folytatása volt a dolgoknak. Amikor ide kerültünk, akkor a második évben elvittük őket az Esztergomi nyári Játékokra, ahol sikerült egy István a királyt, egy Veled uramot, egy Attilát, egy Carment és a rá következő évben ezeket megismételve eljátszani. Tehát az Egri csillagok az már egy következménye az eseményeknek. Ez végül is még az egri kötödésemből is adódott. 2001-ben már próbáltuk az említett darabot a táncosainkkal és a gyerekeket sikerült annyira beoltanunk, hogy már csak a pénz hiányzott a bemutatóhoz. Ez hála Istennek tavaly összejött. Elkészült egy vadonatúj darab, amiben a mi táncosaink a tánckar. A legnagyobb érdekessége a dolognak az, hogy Csíksomjón június 29-én a Nyergen, ahol az István a király is volt, százezer ember előtt fogjuk ezt eltáncolni. Amatőr együttesként ott fellépni ez mindenkinek egy életre szóló élmény lesz. Amatőrként profi együttesről van szó.
- Ezek után már csak azt tudom megkérdezni, hogy még milyen meglepetéseket tartogattok a számunkra?
- Két programmal készülünk. Jövőre lesz egy 55 éves évforduló és színpadra szeretnénk vinni egy Húsvéti Passió játékot, ami az idén sajnos elmaradt. Amit mindenképen folytatni szeretnénk, az a Karácsonyi műsorunk, a Mikulástól karácsonyig. Terveinkben szerepel még az Egyből kettő című előadás folytatása, melyet a Bihari Együttes meghívásával kezdtünk.
- Összegezve, nagyon színes, sokrétű együttes vagytok, amit nem is gondoltam volna. Az eredmények magukért beszélnek és azt hiszem, hogy büszke lehet az a gyerek aki nálatok táncol. Élményekben gazdag életet éltek.
- Nekem erről a nagyapám egyik mondása jut az eszembe. Akinek sok emléke van, az öreg korában még egyszer él…

Az interjút Gulácsi Zoltán készítette

Eredmények – díjak 2003-tól:

2003. Boglári Méta fesztivál, B. kategória második hely
2004. Együttesi Nívódíj
2004. Boglár Méta fesztivál, B. kategória első hely
2005. Boglári Méta fesztivál, B, C kategória első hely
2005. Országos Vasas fesztivál, Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt kat. első hely
2005. Országos Vasas fesztivál, Gyermek kat. Koreográfiai díj
2005. Országos Vasas fesztivál, Felnőtt kat. Koreográfiai díj
2006. Boglári Méta fesztivál A,B kategória első hely
2006. Pápai Ifjúsági Néptánc fesztivál, Kiváló minősítés
2006. VIII. Veszprémi Nemzetközi Összművészeti Fesztivál, Fesztivál nagydíj
2006. Szekszárdi Néptánc Fesztivál, Koreográfiai díj

A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Ifjúsági csoportja az elmúlt két évben mutatott folyamatos fejlődésének köszönhetően, egyre több fesztiválon tudott megjelenni, ahol kiváló eredményeket ért el. A Balatonboglári országos Méta fesztiválon 2004. óta minden alkalommal első helyen végzett, a tatai országos válogatón a zsűri indoklása alapján az életkorukat jóval meghaladó teljesítményüket értékelve beajánlották, benevezték a csoportot a pápai ifjúsági fesztiválra, ahonnan szintén nagy sikerrel térhettünk haza.

A 2006. októberében Veszprémben rendezett VIII. Nemzetközi Gyermek Összművészeti Fesztiválon az induló, mint egy 150 produkció megtekintése után, a 11 tagú nemzetközi zsűri egyhangú megítélése nyomán elnyerték a fesztivál nagy díját.

módosítva
2019. október. 25.

facebook megosztás