Kábítószert találtak

Kábítószer terjesztői, fogyasztói csoportra bukkantak nem régiben a dunaújvárosi nyomozók. A múlt hét közepén kezdődött intézkedés sorozatban jelenleg már nyolc személy gyanúsítása történt meg.

Elmúlt hét pénteken a kora esti órákban egy fiatalembert igazoltattak a dunaújvárosi járőrök. Az igazoltatás során ruhájából előkerült egy zárható zacskó, amelyben zöld növényi származék volt. A 21 éves férfi nem tagadta, hogy marihuana van nála és azt sem, hogy nem sokkal megállítása előtt vásárolta egy ismerősétől. Miután sikerült megállapítani az említett „ismerős” adatait és tartózkodási helyét, házkutatást tartottak a nyomozók egy Kohász utcai lakásban. A házkutatás során tablettákat, bélyegeket, port, több csomag zöld növényt találtak a rendőrök. A megtalált anyagokat szakértői vizsgálatra lefoglalták, de a gyanú szerint valamennyi a kábítószer egy-egy megjelenési formája. A kábítószergyanús anyagok mellett értékesítésre utaló eszközöket és nagyobb mennyiségű készpénzt is találtak a nyomozók.
A házkutatás megkezdésekor már heten voltak a lakásban. Hat fiatal ugyanis a házkutatás megkezdése előtt érkezett. Vagy már volt náluk a megelőzően vásárolt anyagból, vagy vásárolni szerettek volna. Egyikőjük elmondta, hogy ő azért ugrott föl ismerőséhez, hogy egy korábbi vásárlásból maradt adósságát törlessze, de akadt olyan is, aki úgy nyilatkozott, hogy csak baráti látogatásra érkezett.
A lakásban lakó 24 éves férfit gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. A fiatal férfi büntetett előéletű, már két alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel hasonló bűncselekmény elkövetése miatt. Utolsó büntetéséből kedvezménnyel szabadult. Előzetes letartásba helyezéséről hétfőn döntött a bíróság. Az eljárás eddigi állása szerint az ügynek további hét gyanúsítottja van. Ők a gyanú szerint az elfogott dealer fogyasztói körébe tartoznak. A fogyasztók szabadlábon védekeznek.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást tovább folytatja.(R. Szabó Ágnes, FM RFK)

módosítva
2019. október. 25.

facebook megosztás