Óriási az érdeklődés a Parázs-Varázsra
Sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a május utolsó hétvégéjén rendezendő dunaújvárosi rendezvényről. Koncertek, Parázs-Varázs, Gyereknap – sőt úgy néz ki még az időjárás is kedveskedni fog!
A sajtótájékoztató résztvevőit Kismoni László humán alpolgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy jó néhány éve gondolkodnak már azon, hogy olyan rendezvényre lenne szükség Dunaújvárosban, ami csak a mienk, aminek meglehetne teremteni a hagyományát, amire mások esetleg fel is kapják a fejüket. Kismoni szerint a Parázs-Varázs grillparty pont egy ilyen rendezvénnyé kezdi kinőni magát. Bár még csak másodszor kerül megrendezésre, ám óriási az érdeklődés. Selyem József az ifjúsági és sport bizottság elnöke szerint a szervezőknek nagyjából a tavalyi létszám duplájával kell számolnia. Egy évvel ezelőtt mintegy 70 asztaltársaság szórakozott, evett-ivott önfeledten, addig az idén a szervezőknek már gondot jelent a szükséges asztalok előteremtése, várhatóan 130-150 asztalnál sütögetik a pecsenyéjüket az újvárosiak.
Takács Csaba az ifjúsági és sportiroda vezetője a május 29-i „Újvárosi Gyereknap” részleteit ismertette. Az irodavezető szerint korábban a Városháza tér adott otthont ennek a rendezvénynek, ami több szempontból sem bizonyult a legoptimálisabbnak. A gyereknapi rendezvények igazi otthona az Alsó-Dunapart.
Fontos, hogy akik a hétvégén lelátogatnak a Dunapartra, azoknak azzal kell számolniuk, hogy az alsó út egy része le lesz zárva a forgalom elől, azaz kocsival nem lehet áthajtani, illetve majd parkolni sem lesz egyszerű. Takács Csaba szerint az elmúlt években az a kritika érte a rendezvényt, hogy kevés volt az ingyenes program, amit a gyerekek is igénybe vehettek. Az idén 15-20 olyan program lesz, amit a gyerekek térítés nélkül is igénybe vehetnek (játszóház, kézműves sátor, 4-5 db. Légvár, ingyenes motorcsónakázás, íjászat, paintball…)A hétvégén pedig egy kisvasút járja majd a város útjait, vasárnap kettő is, amelyik segítségével le lehet jutni a partra, no és persze vissza is.
Mindenkit szeretettel várnak a hétvégén minden rendezvényre!
Programok:
Május 27. Péntek
19.00. Sörsátornyitó bemelegítés a Rozsda együttessel.
20.45 Irigy Hónaljmirigy élő koncert
Május 28. szombat Parázs-Varázs grillparty
18.00 Határőrség Big-Band
19.30 Fiesta együttes élő koncertje
21.30 Boban Markovic élő koncertje
Május 29. Újvárosi Gyereknap
10.00 Matyi a Ludas
11.00 Hangrafogó, a felvidéki Kor-Zár együttes műsora
15.00Ravasz Jancsi, a Tikiriki Bábegyüttes műsora
16.00 Utazás bohóciába, a Pom-Pom együttes előadása
17.00 Legenda, szittya lovas bemutató
18.00 Miénk a színpad, dunaújvárosi fiatalok szórakoztató műsora
20.00 El-Nino bulizenekar koncertje Kapcsolódó linkek: