Biztonságban két keréken (FM RFK)
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a Dunaújvárosi Túra Motor Klubbal közösen szervez nagyszabású motoros vezetéstechnikai napot és kiállítást a Dunaújvárosi Interspar Áruház parkolójában 2013. június 01-jén 07 óra és 20 óra között. A programon az érdeklődők és tanulni vágyók szakemberek segítségével sajátíthatják el a motorkerékpározás biztonságos vezetésének technikáját.
Az oktatáson max. 40 fő vehet részt. Jelentkezni előzetesen május 23. és május 29. között lehet jelentkezési lap kitöltésével.
Azonban nemcsak a tanulni, hanem a szórakozni vágyók is jól érezhetik magukat az egész napot kitöltő rendezvényen, melyre a dunaújvárosi rendőrök számos programmal és látványossággal készülnek. A Rendőrség-történeti Múzeum jóvoltából a parkolóban kiállításra kerül Ötvös Csöpi, régi 1200-as Ladája, valamint egy Audi TT szolgálati gépkocsi is.
Ki lehet próbálni a biztonsági öv- illetve motorszimulátort, és lesz gumiabroncs-bemutató, mely segítségével látható lesz hogy mi a különbség a téli és nyári abroncsok között. A Magyar Vöröskereszt munkatársai segítségével pedig az érdeklődök körülnézhetnek az elsősegélynyújtó sátorban is, ahol sok hasznos információval gazdagodhatnak.
A gyerekeknek lesz légvár és trambulin, a felnőtteknek pedig számos fellépő teszi majd színesebbé a napját.
Napközben több együttes is fellép, lesz spinning bemutató és stand up commedysek is szórakoztatják a közönséget. A motorosok felvonulását követően pedig zárásként Tóth Vera ad élő koncertet.
A rendezvény támogatója: a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságért Közalapítvány, és az Interspar Áruház Dunaújváros. A rendezvény segítői az Autóth Autós Iskola, a Németh László Autós Iskola, a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség és a Pannon Polgárőrség.
Minden érdeklődőt egész nap szeretettel várunk!
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság