Hírek

A könyvtárosokat ünnepelték

Barta Endre és Mezei Zsolt alpolgármesterek, valamint Szántó Péter a kulturális bizottság elnöke a Könyvtárosok Világnapja alkalmából egy-egy szál virággal köszöntötték a József Attila Könyvtár dolgozóit. Az intézmény munkatársai már nagyon várják, hogy a könyvtár teljes egészében megnyissa kapuit az olvasók előtt.

 

Bevált az új rendszerű lomtalanítás – májusban folytatódik

Újabb helyszíneken, elektronikai hulladékgyűjtéssel kiegészülve indul Dunaújvárosban az idei társasházi lomtalanítási akció, amely a tavalyi évtől már egy új, a korábbiakhoz mérten sokkal hatékonyabb rendszer mentén zajlik. Idén összesen 13 alkalommal szabadulhatnak meg a városlakók a már feleslegessé vált, kidobásra ítélt, használaton kívüli tárgyaiktól - elsőként május 1-jén, szombaton 7 és 15 óra között.

- Az idei lomtalanítási akció sorozatot a Római városrészben kezdjük: négy helyszínen lesznek gyűjtőkonténerek, amelyek közül az egyik ponton a már nem használt elektronikai hulladéktól  is megszabadulhatnak a lakók – kezdte Mezei Zsolt alpolgármester. Mint mondta, a korábbi években a kihelyezett konténerek napokig, hetekig csúfították a városképet, és ez zavarta a lakosokat. Mindezek mellett a gyűjtőedényekbe rengeteg nem oda illő hulladék is került.

- A tavalyi évben teljesen átszerveztük a lomtalanítás rendszerét, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy bevált. Az idei évben is az új rendszer mentén folytatjuk a munkát, annyi kiegészítéssel, hogy minden lomtalanítási alkalomkor lesz egy konténer, külön az elektronikai kacatoknak is. Mindezek mellett pedig változik néhány helyszín, közelebb hozzuk  a lakókhoz, mégpedig azért, hogy minél több embernek könnyebben elérhető legyen a lomtalanítás lehetősége. Mindezek mellett igyekszünk több önkéntest bevonni  - ismertette Mezei Zsolt.

Idén összesen 13 alkalommal inthetnek búcsút a lakók a már nem használt, kidobásra ítélt tárgyaknak, így például a régi bútordaraboknak, ruhaneműknek, könyveknek vagy gyerekjátékoknak.

Az akció sorozat tehát 2021. május 1-jén a Római városrészben indul: a Domanovszky téri nagy parkolóban, a Fáy András utcai nagy parkolóban, a Pajtás utca-Petőfi és óvoda közötti részen, valamint a Domanovszky téri szelektív sziget mellett lesznek a kihelyezett gyűjtőkonténerek, ahol a korábbiakhoz hasonlóan polgárőrök és önkéntesek lesznek a lakók segítségére.

A pontos dátumok és helyszínek alább olvashatók:

Lomtalanítási időpontok és helyszínek - 2021
Lomtalanítási időpontok és helyszínek - 2021

Utcanévnapok II Szent György út

Utcanévnapok sorozatunkban április 24-én a Györgyöket ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Szent György út is ezt a nevet viseli. A katonák, rendőrök védőszentjének történetétaz alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatják, hogy ez a tavasz első napja. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Utcanévnapok II Dózsa György út

Utcanévnapok sorozatunkban április 24-én a Györgyöket ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Dózsa György út és a Dózsa György tér is ezt a nevet viseli. A székely köznemes élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatják, hogy városunkban mióta viseli utca Dózsa György nevét. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Utcanévnapok II Bartók Béla út

Utcanévnapok sorozatunkban április 23-án a Bélákat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Bartók Béla út és a Bartók Béla tér is ezt a nevet viseli. A zeneszerző élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Utcanévnapok II Kondor Béla utca

Utcanévnapok sorozatunkban április 23-án a Bélákat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Kondor Béla utca is ezt a nevet viseli. A kétszeres Munkácsy-díjas festőművész élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatják, hogy városunkban mióta viseli utca Kondor Béla nevét. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Figyelemfelhívó akció a Föld napja alkalmából

Nem csak a járda újult meg idén áprilisban a Béke városrészben, a Föld napja alkalmából fasor is létesült az új gyalogút mellé. A három érintett körzet képviselője Dr. Székely Károly, Orosz Csaba és Tóth Kálmán, valamint a városvezetés képviseletében Mezei Zsolt alpolgármesterhat vérszilva fát ültettek ezzel emlékeztetve, hogy bolygónk pusztulását csak akkor tudjuk megállítani és visszafordítani, ha mi magunk is megtesszük a tőlünk telhetőt. Fát ugyan nem ültethet mindenki, de az egyén szintjén minden apró lépés számít. Tegyünk együtt a Föld megmentéséért, ne csak a Föld napján, hanem a mindennapi életünkben is!

Utassy Éva (1953-2021)

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy

Utassy Éva,

önkormányzati képviselő 2021. április 21-én,

életének 68. évében elhunyt.

 

Utassy Éva 1953. október 9-én született Heves megyében. A ’80-as évek elején költözött Dunaújvárosba. A Vasgyárban minőségellenőri területen helyezkedett el, ahol – mint olyan sokan mások – nemcsak munkahelyre, hanem második otthonra is lelt. Számítástechnikai és termelésirányítási ismereteket szerzett. Mindig is szívesen foglalkozott kollégáival, barátaival, embertársaival. Hosszú éveken át segítette a Vasas Szakszervezet munkáját is.

2018. októberi nyugdíjazását követően, a mások sorsa iránti érzékenység, a segítőkészség a közszolgálat felé irányította. Ezért vállalta a megmérettetést a 2019. októberi önkormányzati választáson, ahol nagy többséggel választották meg a Belváros és a Duna-part önkormányzati képviselőjévé.

Képviselőként és idősügyi tanácsnokként is szívügyének tekintette a dunaújvárosi idősek képviseletét. Mindenki problémája fontos volt számára, magáénak érezte, kereste rá a megoldást. Empátiáját, közvetlenségét mindenki tapasztalhatta, aki megszólította az utcán, vagy felkereste Őt gondjaival. Amíg tudta, még kórházi ágyáról is körzete ügyeit intézte.

Utassy Évát Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. 

Jubilált a Dunaújváros Kenyere akció

Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője átadták a "Dunaújváros Kenyere" akció elmúlt három hónapjából befolyt összeget: január 1-jétől március végéig több mint 400 ezer forint gyűlt össze. A jótékonysági program jubilált: a dunaújvárosiak 20. alkalommal segítettek a kenyér erejével – ezúttal a Dunaújvárosi Vegyeskar számára.