Jelenlegi hely
Hírek
Ülést tartott a Fejér Megyei Védelmi Bizottság
A Fejér Megyei Védelmi Bizottság dr. Simon László kormánymegbízott elnökletével tartotta novemberi ülését Székesfehérváron, a megyei kormányhivatal Dísztermében. Az eseményen részt vett dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatósága, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviselője.
„HÉTKÖZNAPOK EURÓPÁJA” című vetélkedő felhívása
A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen, „A mi Európánk” című sikeres vetélkedősorozat folytatásaként a 2018/2019. tanévben magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára meghirdeti a „Hétköznapok Európája” című vetélkedőt. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket Európáról és térségünk Európában betöltött szerepéről, múltjáról, jelenéről. Célunk az is, hogy otthonosan mozogjanak a hétköznapi élet fontos témáiban, ügyeiben. Szeretnénk alkalmat adni arra, hogy a résztvevők értelmes kortárs kapcsolatokat alakíthassanak ki, fejleszthessék egyéni és csapatjátékos készségeiket. A vetélkedőre 4 fős középiskolai tanulókból álló csapatok jelentkezését várjuk. Forrás
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tájékoztatása
Keresse fel Dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását: 06 30/960-2657 eva.drszatmari@gmail.com Székesfehérvári Regionális Álláskeresők Egyesülete
8000 Székesfehérvár, Tolnai u. 10. (tel: +36 20/562-9619) 2018. november 21.(Szerda)11:30-15:30 h (bejárat a Sziget utcai iskolaudvar felőli oldalon)
Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!
Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás
Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével. Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10. Időpont: 2018. november 23–án, pénteken 12.00 - 14.00 óráig TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS IDŐPONT EGYEZTETÉS MUNKANAPOKON 12:00 és 14:00 KÖZÖTT A 06-22/333-460-as TELEFONSZÁMON. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Átadták a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat
Dunaújváros közgyűlés minden évben „Szociális Munkáért – Dunaújváros” díjat adományoz, mely azoknak adható, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, valamint a közéleti munkában. Idén ezt az elismerést Árgyelán Anikó családsegítő és Halász-Balogh Adrienn Judit terápiás segítő részére adományozta. Forrás
TÁJÉKOZTATÁS – Időszakos áramszünet - E.ON
Szolgáltatásaink kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. Ezért a településükön áramszünet várható a következő időszakban:
Dunaújváros
|
E.ON Ügyfélszolgálat
Lakossági fórum a településkép védelméről szóló rendelet módosításáról
https://dunaujvaros.hu/dunaujvaros_telepuleskepi_arculati_kezikonyvenek_telepuleskepi_rendeletenek_es_telepulesrendezesi oldalon
Felhívás Dunaújváros Sportjáért díj adományozására
Dunaújváros MJV Közgyűlésének rendelete szerint, a Dunaújváros Sportjáért díj azon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik Dunaújvárosban a testnevelés és sport területén kiváló munkát végeztek, vagy kimagasló sporteredményeket értek el. A díjat egy évben legfeljebb egy személynek, illetve közösségnek lehet odaítélni. Ennél több díjat csak rendkívül indokolt esetben adományozhat a közgyűlés. A díj elhunyt személynek posztumusz díjként is adományozható. A díj adományozására javaslatot tehet bármely személy vagy közösség, a javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy, illetve közösség nevét, címét, a díjra jelölt személy bemutatását, amelyben leírja a testnevelés és sport területén kifejtett munkáját és részletesen ismerteti az eredményeit, illetve hogy miért tartja érdemesnek a „Dunaújváros Sportjáért” díjra. Amennyiben javaslatot kíván tenni a „Dunaújváros Sportjáért” díjra jelölt személyre kérjük, javaslatát 2018. december 20-ig írásban juttassa el Cserna Gábor polgármester úrhoz (2400 Dunaújváros, Városháza tér 1-2, Polgármesteri Hivatal).