Hírek

Lezárult a DaHar projekt első szakasza

„Megfelelőek az alapok a kikötőfejlesztések megvalósításához”

Az első - hároméves - szakasz végére ért a DaHar projekt, a nemzetközileg is jelentős kikötővel rendelkező kis- és közepes méretű Duna menti városok közös kikötőfejlesztési stratégiájának kidolgozására alakult együttműködés. A projektben résztvevő partnerek célul tűzték ki a vízi teherszállítás fellendítését és ezáltal az adott térségek gazdasági növekedésének elősegítését, valamint a fenntartható szállítás ösztönzését.

Búcsú dr. Kukorelli Sándor jegyző úrtól

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel értesült dr. Kukorelli Sándor jegyző úr haláláról. Osztozik felesége és hozzátartozói fájdalmában. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a jegyző urat saját halottjának tekinti. 2014. február 22-én, szombaton 11 órakor a dunaújvárosi temetőben családja, hozzátartozói, szerettei körében kísérjük utolsó útjára.

Szemle Martonvásáron

Április elejéig 46 új típusú kormányablakot adnak át az országban. A korábbi 150 helyett több mint 250 ügytípust integráló ügyintézési pontok fizikai megjelenésükben, tartalmukban is egyformák, és akadálymentesítettek lesznek.

Világfórum és kiállítás a családi gazdaságokról

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) tagországainak miniszterei, tudósok és civil szervezetek találkoznak március 5-én és 6-án Budapesten, a világ családi gazdálkodásainak felvirágoztatása érdekében. A „Világfórum és Kiállítás a Családi Gazdálkodásról” című rendezvény egyszerre magas szintű nemzetközi találkozó, tudományos vita és nyilvános kiállítás, amely a világ sokszínű, családi alapokon működő mezőgazdaságát hivatott bemutatni az érdeklődőknek. Az esemény házigazdája a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 27/A. §-a alapján, 2014. február 01-től jegyzői hatáskör a társasházak törvényességi felügyelete! A társasház közös képviselőjének/intézőbizottságának a Ttv. 43/A. §-a alapján jogszabályi kötelessége a rezsicsökkentés végrehajtásához kapcsolódóan a tulajdonostársak tájékoztatási kötelezettsége, mely kiterjed: minden hónap 15. napjáig, legalább 45 nap időtartamra kifüggesztve figyelemfelkeltő és a fogyasztók által jól látható módon elhelyezett hirdetmény útján, a közös tulajdonú épületrészeket érintő, valamint a közüzemi szolgáltatások díjai vonatkozásában a rezsicsökkentések eredményeként a társasház tekintetében jelentkező megtakarításokra költségnemenkénti bontásban, valamint minden év február 15. napjáig, írásban, a közös tulajdonú épületrészeket érintő és a közüzemi szolgáltatások díjai vonatkozásában a rezsicsökkentés egyes közszolgáltatási területeken történt bevezetése óta, az annak eredményeként a tulajdonostárs külön tulajdonú lakása és a nem lakás céljára szolgáló helyisége tekintetében jelentkező megtakarításokra (költségnem szerinti bontásban és évenként összesítve).

Búcsú Dr. Kukorelli Sándor jegyző úrtól

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal valamennyi dolgozója osztozik Dr. Kukorelli Sándor családjának gyászában, aki méltósággal viselt betegségét követően a mai napon, 2014. február 17-én hétfőn a délelőtti órákban eltávozott.

Legyen neki könnyű a föld! Nyugodjék békében!

Hogyan lehetsz jó vezető? Képzések indultak a DÖK vezetőknek és helyetteseiknek!

A korábbi terveknek megfelelően a Városi Diákönkormányzat egy olyan képzést indított, melyen sok olyan ismeretet szerezhetnek a diákok, amely ahhoz segíti őket, hogyan legyenek még jobb diákvezetők, még jobb szervezők. Az elvégzett képzésről tanúsítványt állítanak ki.

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodást írt alá a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Magyar Államkincstár Fejér Megyei Igazgatóságának vezetője február 13-án, Székesfehérváron. A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program megyei megvalósításának elősegítése a célja az együttműködésnek. Az erről szóló okiratot dr. Galambos Dénes kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője és dr. Gärtner József, Magyar Államkincstár Fejér Megyei Igazgatóságának igazgatója látta el kézjegyével.

Schirilla György Dunaújvárosban úszik, előtte pedig közös futásra invitál minden sportszeretőt!

Schirilla György, édesapja emlékét megidézve, 2014. február 15-én, szombaton 15:00 órakor úszik át a Dunán a dunaújvárosi Hajóállomástól indulva. Előtte pedig még egy közös futásra is invitál minden kedves sportszeretőt! A gyülekező 13:30-14:00 óra között a Peugeot márkakereskedésnél lesz (Dunaújváros, Magyar út 110.), majd a résztvevők 14:00 órakor futva indulnak a Hajóállomásra, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Serdülő csapata, a DF Futsal csapata valamint a Hild Szakközépiskola diákjai is a futókkal tartanak! Megközelítően 14:30 órakor érkeznek meg a kikötőhöz! Schirilla György édesapja emlékét megidézve 15:00 órakor úszik át a Dunán. A Decathlon sportitalokkal járult hozzá a rendezvényhez, melyekkel a futóknak kedveskedünk, valamint a Halászcsárda az esemény ideje alatt, azaz február 15-én, szombaton 14:30 és 16:00 óra között (a rendezvény végéig) kedvezményes italakciókkal várja a lelátogatókat. Az esemény lebonyolításában a Pannon Polgárőrség és a Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezete közreműködik!