Hírek

Pályaépítési munkák - Tájékoztatás

2013. szeptember 5-től 2013. szeptember 9-ig Pusztaszabolcs–Dunaújváros állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményben feltüntetett vonatok menetrendje módusul, illetve Pusztaszabolcs–Dunaújváros állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek, a sötétített alappal jelölt menetrend szerint.

Határidőre érkeznek a tankönyvek az iskolákba

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) a tankönyvek több mint 95%-át már kiszállította az iskolákba. A hét végéig pedig a fennmaradó intézmények is megkapják a megrendelt kiadványokat. A szeptember 2-i iskolakezdéskor így mind az 1,2 millió diák kézhez tudja kapni a névre szóló tankönyvcsomagját.

HM-kitüntetést vett át dr. Dorkota Lajos

Dr. Dorkota Lajosnak a Honvédelemért Kitüntető Cím I. osztálya kitüntetést adományozta Magyarország honvédelmi minisztere. A rangos elismerést dr. Tokovicz József dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal főigazgatója adta át a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének a Fejér Megyei Kormányhivatalban, augusztus 23-án. Az eseményen részt vett dr. Galambos Dénes kormánymegbízott és dr. Simon László főigazgató is.

Augusztus 21-től VÉGET ÉRT a nyári nyitva tartás a József Attila Könyvtárban

Szerdától ismét a megszokott időpontokban várják az érdeklődőket!  Hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 10 órától fél hétig tartanak nyitva, csütörtökönként egy órától öt óráig; SZOMBATONKÉNT egy órától fél hétig várják látogatóikat, olvasóikat! Augusztus 21-től a Béke Fiókkönyvtár is a megszokott nyitva tartási időben látogatható. Forrás: http://www.jakd.hu/index.php?p=hir&hid=624

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést vehette át Szabóné Kele Gabriella

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2013. augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe alkalmából az alábbi kitüntetéseket adományozta.

MÁV menetrendi változás 2013. aug. 20.

A MÁV-START Zrt. tájékoztatja Tisztelt Utasait, hogy 2013. augusztus 20-án a budapesti állami ünnepségekről történő hazajutás megkönnyítése érdekében a Közforgalmú menetrendkönyvben Budapest-Déli – Pusztaszabolcs állomások között közlekedő 4148 sz. vonat továbbközlekedik Dunaújváros állomásra a mellékletben csatolt menetrend szerint.

„SZOCIÁLIS MUNKÁÉRT - DUNAÚJVÁROS” DÍJ - javaslattételi felhívás

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a 37/2011. (X. 14.) önkormányzati rendeletével „SZOCIÁLIS MUNKÁÉRT - DUNAÚJVÁROS” díjat alapított, melyet azon személynek adományozhat, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. A díj elhunyt személynek posztumusz díjként is adományozható.

„Dunaújváros Egészségügyéért” díj

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a 36/2011. (X. 14.) önkormányzati rendeletével „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat alapított, melyet adományozhat Dunaújváros egészségügyi intézményeiben dolgozó vagy Dunaújvárosban magángyakorlat keretében egészségügyi feladatokat ellátó orvosnak, közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozó kollektívának, vagy posztumusz díjként elhunyt személynek.

"Dunaújvárosért Díj"-ra javaslattételi felhívás

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben alapította a "Dunaújvárosért Díj"-at, amely azoknak a személyeknek, illetve közösségeknek adományozható, akik Dunaújvárosban, vagy Dunaújvárosért maradandót alkottak, tettek. A díj elhunyt személynek posztumusz díjként is adományozható. Egy személy vagy közösség a díjat csak egyszer kaphatja meg.