Hírek

Amiről nem lehet eleget beszélni – Figyelj Rá(n)k! a mellrák világnapja alkalmából

A mellrák elleni küzdelem napja október 1. – ennek apropóján a hónapban sok figyelemfelhívó rendezvényt tartanak. Városunkban a Jót, szívből – Dunaújvárosért! csapata és számos partner együttműködése hozta létre a Figyelj Rá(n)k! című kezdeményezést, amit október 12-én rendeznek a Városházán.

♻ Folytatódik a lomtalanítási sorozat!

Október 5-én a Római városrészben négy helyszínen helyezzük ki a konténereket.

Az őszi lomtalanítás sorozat részletei.

Megváltozik a közgyűlés összetétele

Októbertől már egy új összetételű közgyűlés irányítja városunkat. Ahogy az elmúlt ötéves ciklusban, úgy a következőben is a Rajta, Újváros! Egyesület képviselői és polgármestere jelentik a közgyűlési többséget és irányítják Dunaújvárost.

Pálinkás Mártonné Kati néni nagy családja körében ünnepelte a kerek évfordulót

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Pálinkás Mártonné Kati néni a napokba ünnepelte a 90. születésnapját. Ez alaklomból Barta Endre alpolgármester otthonában, családja körében köszöntötte.

Közösségi élmény és környezetvédelem – rekordokat döntött a Takarítási világnap

Közel 2.000 részvevővel és több tonna hulladék összeszedésével zárták a Takarítási világnapot szeptember 20-án pénteken. A 4. alkalommal megrendezett eseményen több oktatási intézmény képviseltette magát, akik a Decathlon Magyarország és a Jót, szívből – Dunaújvárosért csapatával karöltve tisztították meg az Erdei tornapálya és a Kádár völgy területét a szeméttől. A népes társaságot számos jutalom is ösztönözte arra, hogy részt vegyenek ezen a nemes eseményen.

Edukáció és programözön az autómentes napon

Véget ért az Európai Mobilitási Hét, Dunaújvárosban is jól sikerültek az ennek apropóján szervezett programok. Az autómentes napon például parádés hangulat töltötte meg a Petőfi ligetet, minden korosztály talált magának elfoglaltságot.

Kezdődik a színházi évad, Hippolyt az első

Premierrel indul a dunaújvárosi Bartók Színház új évada: szeptember 21-én mutatják be a Hippolyt, a lakájt – többek között Molnár Piroska, Balázs Andrea, Auksz Éva, Kálid Artúr, Göttinger Pál, Schneider Zoltán főszereplésével. A színházi évad részleteiről Őze Áron igazgató beszélt.

Indul az őszi lomtalanítás sorozata

Szeptember 21-én szombaton elstartol az őszi lomtalanítás. A már hagyománnyá vált akciósorozat a Dózsa II. városrészben indul. Ezúttal is négy helyszínen várják a lakókat a kihelyezett konténerek, ahol megszabadulhatnak a kidobásra ítélt tárgyaiktól.

A városlakók 7 és 14 óra között lomtalaníthatják otthonukat, az akció során elektronikai hulladék is leadható.

Több, mint három évtizedet töltött a sípszó mögött, most a 90. születésnapját ünnepelte Kovács Gábor József Gabi bácsi

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: a 90. születésnapját ünnepelte Kovács Gábor József, aki több, mint három évtizeden át osztotta a piros és sárga lapokat, volt megannyi gól szemtanúja és levezényelt rengeteg futball mérkőzést. Az szépkorú játékvezetőt Barta Endre alpolgármester köszöntötte.