Hírek

Véget ért a tűzgyújtási tilalom

Az időjárás is egyértelművé tette, elérkezett az ősz. Október 1-től egészen április 30-ig lehet szabályos keretek között vágástéri hulladékot, avart, levelet és gallyakat égetni a munkaszüneti napok kivételével szerdánként és péntekenként 9-17 óra között.

A negyedik távhőszezon Pomázi Csaba nélkül

A negyedik távhőszezon indul Dunaújvárosban úgy, hogy a DVG Zrt. a távhőszolgáltató, egyben a negyedik szezon Pomázi Csaba nélkül. Mint minden évben, úgy most is jelentős beruházások történtek a távhővezetékeken is és az erőművekben is. A szezonkezdésről Pintér Tamás polgármester tartott sajtótájékoztatót a Verebély úti erőműben.

Egy-egy lomtalanításon ezeréves cuccok (is) előkerülhetnek

Ha ősz van, akkor kéthetente lomtalanítunk. Október 5-én a Római városrészben élők kaptak négy helyen is konténereket és helyezhették el hulladékaikat. A látottak alapján továbbra is azt lehet mondani, hogy a lomtalanításban még komoly perspektívák vannak Dunaújvárosban.

Teltházas tömeg hallgatta és énekelte a slágereket

Teltház fogadta az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Baráti Kör által szervezett zenés délutánt szerdán a Városháza rendezvénytermében. Az esemény egészen biztosan jól sikerült, hiszen már az első percekben együtt énekelt a közönség az előadóval.

Csodás dallamok, szép szavak: koncerttel köszöntötte a szépkorúakat az önkormányzat

Folytatta az elmúlt évek szép hagyományát, ünnepi koncertre várta a szépkorúakat és kísérőiket a város önkormányzata az idősek világnapja alkalmából.

A hangversenynek a Bartók Kamaraszínház színházterme adott otthont múlt szombaton – ez szintén hagyomány már, az intézmény a kezdeményezés állandó partnereként biztosít helyszínt az ünnepi programnak.

Október 7-én ünnepélyes keretek között alakult meg városunk új közgyűlése

Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között megtartotta alakuló ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A megválasztott polgármester és a képviselők esküt tettek, illetve a közgyűlés, a polgármester javaslatára megválasztotta alpolgármestereit és ezzel elkezdődött a 2024-2029 közötti önkormányzati ciklus.

Az aradi vértanúkra emlékezett a város – Az egy örök igaz Isten tegye áldottá az emléküket!

Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Kiss Kálmán költő, tanár; beszédet mondott Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója.

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Október 6. az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja – nemzeti gyásznap.
 
Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, Pesten pedig Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét.
 
Október 6-án (vasárnap), 10 órakor a '48-as emlékműnél emlékezzünk együtt a 13 aradi vértanúra! Beszédet mond: Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója; fellép Kiss Kálmán költő,tanár.

Olyanok vagyunk, ahogy időseinkkel bánunk

Az elmúlt időszakban számos intézménybe látogatott már el Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, hogy - ahogy ő fogalmaz - belelásson a számok mögötti emberi történetekbe is. Szerdán az ESZI-ben tett látogatást.