fő tartalom

Molnárné Sörös Viktória

1975-ben végzett a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Már egyetemistaként is céltudatosan készült hivatására, szakmailag csoportja legműveltebb tagjai körébe sorolták tanárai, kiemelték önállóságát, szakmaszeretetét, jó ítélőképességét. Friss diplomásként érkezett a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolába, az önállóvá váló dunaújvárosi közgazdasági iskola tantestületének, már az indítása óta tagja.

Több mint három évtizede az iskola szakmai munkaközösségének tagja. A gazdasági tartalmú közgazdasági jellegű tantárgyakat tanítja. Részese volt a politikai gazdaságtan oktatásának, majd aktívan működött közre a közgazdaságtan tantárgy bevezetésében. Diplomáját megújítva elvégezte a közgazdász tanárok számára Mikro- és Makroökonómia tárgykörben szervezett egyetemi intenzív pedagógus továbbképzést.

1989-től 1995-ig a közgazdasági munkaközösség vezetőjeként korszerű pedagógiai műveltséggel irányította szakterületét. A három évtized alatt részese volt az iskola szakmai fejlődésének, a struktúraváltozásoknak. A szakfelügyelet is elismerően nyilatkozott oktatási módszeréről. A világbanki program keretében, kísérleti jelleggel induló közgazdasági osztály tanítását felvállalta, és ezáltal ő kezdte el az új szakmai tantárgy tanítását.

A gazdasági szakterületre jellemző az állandó változás, amelynek ő a mai napig megfelel. Mindig naprakész, a szakmai folyóiratokat, újságokat, és a különféle gazdasági információkat felhasználja a tanórákon is.

Tehetséges tanulóit rendszeresen készíti fel a tanulmányi versenyekre, többen jól szerepeltek az országos döntőkben is. Tanulói sikeresen felvételiznek a felsőoktatási intézményekbe, és ott becsülettel megállják a helyüket.

1994 és 1997 között a tanügy-igazgatási igazgatóhelyettesi feladatát látta el. Külön elismerésre méltó szlogenje: „Az iskolában az eredményes munka feltétele a jó légkör, aminek a titka egymás munkájának megbecsülése és segítése.” Ennek jegyében szervezte az iskolában folyó munkát nap mint nap.

Az intézmény alkalmazotti közösségének megbecsült tagja, akit kollégái és diákjai egyaránt szeretnek és tisztelnek.

A közgazdasági képzés területén 37 éven át végzett kiváló nevelő-oktató munkájának elismeréseként, Dunaújváros Közgyűlése, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjat Molnárné Sörös Viktória pedagógus részére adományozta.

  • Frissítve: 2012. június 15.
  • Létrehozva: 2012. június 15.