Hírek
A Pedagógusnapot ünnepelték
Zenével, verssel, színházi élménnyel ünnepelték az óvodai dolgozók a Pedagógusnapot a Városházán. Hétfőn tartották Pedagógusnapi rendezvényüket és díjátadójukat, amelyen ünnepi köszöntőt mondott Pintér Tamás polgármester. Mint azt a polgármester mondta: az óvodai dolgozók mögött is nagyon nehéz év áll, hiszen ők is azok közé tartoznak, akiknek a munkáját nem lehet home-office-ból végezni. Tudja, hogy nem volt könnyű, sokszor saját egészségüket is kockáztatták, helytálltak, működtették az intézményeket, miközben a szülőktől is kaptak hideget-meleget.
Születésnapi kedvezménnyel nyit az Élményfürdő
Átadták Dunaújváros első zárt kutyafuttatóját
29,5 tonna lommal tisztább a város
368 köbméter, 29.5 tonna - ez a mérlege a szombati lomtalanításnak, amely a Kertvárosban, a Bagolyvárnál, valamint a Barsi Dénes utcában volt. Utóbbi két gyűjtőponton elektromos hulladék elhelyezésére is lehetőség volt. Az akciósorozat június 26-án (szombaton) folytatódik, a Technikum I. városrészben 7 és 15 óra között ezúttal is több helyszínen - Bocskai István utca közepe, Táncsics Mihály utca (Tesco környéke), Weiner Tibor körút (nagy parkoló), Weiner Tibor körút eleje - lesznek kihelyezve gyűjtőkonténerek. Utóbbi két helyszínen a lakók az elektromos hulladékaiktól is megszabadulhatnak.
Ma van a Véradók világnapja
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2004 óta június 14-e a Véradók Világnapja. Ezen a napon mondunk köszönetet a rendszeres véradóknak, felhívjuk a figyelmet a véradás fontosságára, és minden embert arra bátorítunk, hogy rendszeresen adjon vért. A nap, amelyen az egész világ köszönti a véradókat, Karl Landsteiner, az ABO vércsoport rendszer felfedezőjének születésnapja. Kérjük, hogy aki csak teheti, adjon vért, és mentsen életeket! A júniusi véradások időpontjairól itt tájékozódhatnak: https://dunaujvaros.hu/veradas
Június 15-től várja a látogatókat az Élményfürdő
2021. június 15-én, kedden ismét megnyitja kapuit az Élményfürdő. A DVG Zrt. szakemberei elvégezték az utolsó simításokat: a medencéket feltöltötték, a parkot rendbe tették, így június 15-től mindennap 10 és 20 óra között várja vendégeit az Élményfürdő. Fontos: az Élményfürdőt védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek, valamint a felügyeletük alá tartozó 18 éven aluliak látogathatják. További információk az Aquantis honlapján: http://www.aquantis.hu/
A jövő generációjának zálogait köszöntötték
A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért, a Pedagógus Életpályáért Emlékérem és a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat adta át a Városházán Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester. Az általános- és középiskolai tanárok mellett több óvodapedagógus is elismerésben részesült.
105 évvel ezelőtt született Somogyi József, Kossuth - díjas szobrászművész
Nics Éva (1951-2021)
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja,
hogy a Jószolgálati Otthon Közalapítvány kuratóriumi elnöke,
Nics Éva
életének 70. évében elhunyt.
Nics Éva tősgyökeres dunaújvárosiként a várossal együtt élte le életét. Az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karán végzett 1978-ban. 1993-ban kopogtatott be a Jószolgálati Otthon ajtaján, és a intézmény gazdasági vezetője lett. Ebben az évben szerzett OBS menedzseri diplomát, és felelős vezetőként természetes volt számára a továbbtanulás: 1996-ban elvégezte a BKE Agrárközgazdász Szakosítót.
A Jószolgálati Otthon pénzügyi és számviteli munkáját szervezte, irányította. Hathatós munkájával több alkalommal sikerült különféle pályázatokon nagyobb összeget nyerni a Jószolgálati Otthon számára.
2003-ban az intézmény közalapítvánnyá alakult, Nics Évát pedig kuratóriumi elnökké nevezték ki. Az elmúlt évek férőhely bővítést, mindkét ház teljes korszerűsítését, új szolgáltatás bevezetését, sok-sok pályázati forrás megnyerését eredményezték. Mintegy 100 millió forintos beruházás bonyolítását végezte.
Az utolsó pillanatig ellátta az elnöki feladatait, a mintegy 300 millió forintos „nagyvállalat” működésének igazgatását, képviseletét. Mindig azt mondta, hogy itt találta meg azt, amit keresett, kicsit a számok rabjaként, de érző szívvel, minden figyelmét az ellátottakra, az ellátásra fókuszálva. A 25. éves jubileumi évkönyvben írja: „Találtam egy csodálatos, őszinte világot, ahol a „gyerekek” ha rád mosolyognak, nem szúrnak közben hátba. Találtam egy elhivatott, összetartó csapatot, akik egy irányba húzzák-tolják a szekeret. Ahol az álmok segítségükkel valóra válhatnak.”
Emlékét megőrizzük - nyugodjék békében!