Hírek
Big Jump - Ugorjunk együtt az élő folyókért! - WWF Nagy Ugrás 2018 - Felhívás
A pályázati lehetőség bármilyen csoport, társaság vagy intézmény számára nyitott.
Jelentkezhetnek települési önkormányzatok, intézmények, vállalatok, baráti társaságok, civil szervezetek, informális csoportok, vagy bárki, akinek fontos, hogy kedvenc folyójára vagy vizére felhívja a figyelmet.
Nem kell feltétlenül irányítószámmal rendelkezni a nevezéshez! Elég, ha sokan vagytok, kinéztetek egy partszakaszt és kitaláljátok, hogy hogyan teszitek felejthetetlenné a Nagy Ugrást!
Ti vagytok a helyi cserkészek, egy egész óvoda szülőstül, nagyszülőstül, esetleg a helyi amatőr kaszkadőrök? Nézzetek utána, hogy ugrik-e még valaki a ti településeteken, és vegyétek fel a kapcsolatot, szervezzétek az eseményeteket közösen, hogy minél nagyobbat szóljon! 2018. július 8-án, és mutassuk meg, hogy mennyire fontos nekünk vizeink védelme: ugorjunk be minél többen együtt a magyar folyókba délután 3 órakor és álljunk ki a hazai vizek védelme mellett!
Tájékoztatás
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2018. június 16-tól 2018. december 8-ig Kelenföld –Érd felső állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Dunaújváros – Cece – Simontornya állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek a sötétített alappal megjelölt menetrend szerint.
Az autóbuszok Előszálláson át közlekednek és Nagykarácsonyi út amh-en is megállnak!
A módosított menetrendet a csatolt hirdetmény tartalmazza.
Pályaépítési munkák
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2018. június 16-tól 2018. augusztus 22-ig Kelenföld –Érd felső állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest – Székesfehérvár és a Budapest – Pusztaszabolcs vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A kizárásra kerülő Kelenföld-Érd felső szakaszon fekvő megállóhelyek a módosuló 700-as jelzésű VOLÁNBUSZ járattal közelíthetők meg. A 700-as vonalcsoport menetrendje kibővül, egyes járatok útvonala ideiglenesen Budafokig meghosszabbításra kerül. A járatok összeköttetést teremtenek Érd alsó, Érd felső, Érdliget és Budatétény vasútállomások között. Az óránként közlekedő pusztaszabolcsi vonatokra Érd felsőn biztosítanak csatlakozást.
A módosított menetrendet a csatolt hirdetmény tartalmazza.
Emlőszűrés Székesfehérváron és Csókakőn
A székesfehérvári szakrendelésre várják mammográfiai vizsgálatra a Székesfehérváron élő, szűrésre hívott hölgyeket. A mobil szűrőkamionban Csókakőn várják a szakemberek a meghívóval rendelkezőket.
A mammográfiás szűrőállomás a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Radiológiai Szakrendelésén, Székesfehérváron, a Hunyadi utcában működik. Ide várják júniusban, egész hónapban Székesfehérvárról azokat a hölgyeket mammográfiás vizsgálatra, akik meghívó levelet kaptak.
A rendelési idő: hétfő, péntek 7:30-13:00-ig kedd, szerda és csütörtök: 7:30-17:00-ig. A meghívó levélen szereplő időpont az alábbi telefonszámon módosítható: 06-20/387-7996
A mobil szűrőkamionban június 22-én és 25-én Csókakőn várják a szakemberek a meghívóval rendelkező hölgyeket.
A rendelési idő: hétfőtől péntekig, 9-15.30 között . A mobil emlőszűrő kamion telefonszáma: 06-20/456-4256
Kérjük, éljenek a lehetőséggel! Ne feledjék: az időben felfedezett mellrák gyógyítható!
Fejér Megyei Kormányhivatal
Tájékoztatás
A gazdálkodók érdekében a Magyar Államkincstár (Kincstár) 2018-ban is alkalmazza az előzetes ellenőrzés jogintézményét. Ennek keretében az egységes támogatási kérelmek május 15-i, szankciómentes beadási határideje után a Kincstár ügyfélkapura kiküldött végzésben értesíti a gazdálkodókat, ha a kérelmek előzetes ellenőrzésekor komolyabb problémát találnak. A termelők az értesítésekben szereplő pontokon a szankciómentes benyújtási határidőt követő 35 napon belül még szankciómentesen módosíthatják kérelmeiket. Az előzetes ellenőrzés segítséget nyújt abban, hogy az ügyfelek elkerüljék a levonásokat és a szankciókat, és így magasabb támogatási összeghez jussanak. A Kincstár május 15-e óta már több körben is informálta az érintett gazdálkodókat a kérelmeikben található aktuális hibákról. A jelenlegi ellenőrzési eredmények alapján megközelítőleg 27 ezer ügyfél kérelme érintett, jellemzően kisebb hibával. A Kincstár által küldött értesítések alapján a pontatlan igénylések, a túligénylések szankciómentes javítására, illetve pótlására 2018. június 19-ig van lehetőség. A hibák javítását – a korábbi évekhez hasonlóan – az előzetes egyeztetésről szóló elektronikus felületen (W0189) tehetik meg.
Példaképek lehetnek a következő nemzedékek számára
Pedagógusnapi ünnepséget tartottak a Városháza rendezvénytermében, ahol több elismerést is átadtak a Dunaújvárosban kiváló oktató-nevelő munkát végző pedagógusoknak. Forrás
Játékkal segítenek a labdarúgók
A Kohász és a Dunaferr egykori labdarúgói ellen játszik jótékonysági gálamérkőzést a Dárda Hertha Team szombaton délután öt órától a Dunaújvárosi Stadionban. Városunk önkormányzata is a rendezvény mellé állt, így a szervezők azonnal neki tudtak állni a jótékonysági meccs előkészítésének. Forrás
Tájékoztatás
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint, a Papírgyári úton lévő Dunaújvárosi Hamburger Zrt. vontatóvágány 34 + 23 szelvényű útátjárójának átépítése miatt ideiglenes forgalomkorlátozás várható.
A kivitelezés várható kezdése 2018. 06. 17. (vasárnap) reggel 8 óra, míg a befejezése 2018. 06. 18. (hétfő) reggel 5 óra.
Ezen időtartam alatt a Papírgyári út ezen szakasza zsákutca lesz mindkét irányból, a forgalom biztonságos továbbhaladása terelő útvonalon történik a Lokomotív úton át a Délivárosi (Kokszolói út) úton keresztül a városba vezető és a városból kivezető irányba is.
Emlőszűrés Székesfehérváron és Perkátán
A székesfehérvári szakrendelésre várják mammográfiai vizsgálatra a Székesfehérváron élő, szűrésre hívott hölgyeket. A mobil szűrőkamionban Perkátán várják a szakemberek a meghívóval rendelkezőket. A mammográfiás szűrőállomás a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Radiológiai Szakrendelésén, Székesfehérváron, a Hunyadi utcában működik. Ide várják egész június hónapban Székesfehérvárról azokat a hölgyeket mammográfiás vizsgálatra, akik meghívó levelet kaptak.
A rendelési idő: hétfő, péntek 7:30-13:00-ig kedd, szerda és csütörtök: 7:30-17:00-ig. A meghívó levélen szereplő időpont az alábbi telefonszámon módosítható: 06-20/387-7996
A mobil szűrőkamionban, június 6-12. között Perkátán várják a szakemberek a meghívóval rendelkező hölgyeket.
A rendelési idő: hétfőtől péntekig 9-15.30 között . A mobil emlőszűrő kamion telefonszáma: 06-20/456-4256
Kérjük, éljenek a lehetőséggel! Ne feledjék: az időben felfedezett mellrák gyógyítható!
Fejér Megyei Kormányhivatal