Hírek

Folytatódott a „Rajta, Újváros!” Egyesület virágos városcsinosítási akciója!

Sokan kértek, sokan kaptak, volt képviselő, aki kipótolta a kontingenst, és minden megkérdezett pozitív tapasztalatokról számolt be: idén is nagy sikert aratott a „Rajta, Újváros!” Egyesület közösségi kezdeményezése, amely során több mint kétezer egynyári virág talált gazdára városszerte, hogy a köztereket és közintézményeket ékítsék.

Gyere, és rollerezz a polgármesterrel!

Nem egészen két hónap alatt majdnem 25 ezer utat tettek meg a dunaújvárosiak a Bird rollereivel. Látható, hogy nagy népszerűségnek örvend ez az új lehetőség, de azt is látjuk, hogy sajnos sokan nem felelősségteljesen használják - ezért hív Pintér Tamás mindenkit, elsősorban a városi fiatalokat, péntekre 16 órára a Béke városrészi KRESZ parkba, hogy megmutassuk, hogyan kell jól használni ezt az eszközt. A résztvevők 30 perces ingyenes utazásra szóló kupont kapnak.
 
Hívjanak meg minél több embert, hogy sokan ott lehessünk, június második felében ugyanis indul a szavazás arról, hogy szeretnék-e a dunaújvárosiak a közösségi roller rendszer maradását.
 
Azokat is hívjuk, akik saját elektromos rollerjükkel közlekednek a városban!

Június 4-én emlékezzünk együtt a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára!

1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, melynek következtében Magyarország elveszítette területének több mint 2/3-át. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is megemlékezik az újkori történelmünk ezen gyászos eseményéről.

Legyünk ott minél többen 2022. június 4-én (szombaton) 16:30-kor az Evangélikus templomban és emlékezzünk együtt a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára!

A megemlékezésen áhítatot tart Braun Ervin baptista lelki vezető, fellép Farkas Erik színművész.

Az esemény a kertben álló Trianon emlékmű megkoszorúzásával zárul.

Június 2-án nyit az élményfürdő

Június 2-án (csütörtökön) megnyitja kapuit az élményfürdő: a DVG Zrt. munkatársai már gőzerővel készülnek a nyitásra. Sajnos az elmúlt években folyamatosan javított csúszdamedence tavaszra annyira tönkrement, hogy a korábbi években megszokott felújítási munka már kevés volt. A szükséges vizsgálatok és az árajánlatok bekérése után rendkívüli közgyűlésen döntöttek a több, mint 50 milliós felújításról. Így várhatóan július közepére ez is elkészül, és a teljes fürdő használható lesz.
 
 

A Perec csoport Natija évek óta segíti a gyermekek mindennapjait

Egy Nati nevű springer spániel rendszeres vendége az Aprók Háza Tagóvodának, ahol már évek óta tartanak állatasszisztált foglalkozásokat a kisgyermekek számára. Az eb közelsége amellett, hogy jótékony hatással van a kicsik fejlődésére, megalapozza az állatokhoz, a környezethez való felelősségteljes viszonyát.

 

Szalamanderrel búcsúztak a végzős hallgatók

Három év kihagyást követően ismét Szalamanderrel búcsúztak a Dunaújvárosi Egyetem végzős hallgatói a településtől és az Alma Matertől. A fáklyás felvonulás egyik állomása a Városháza tér volt, ahol Pintér Tamás köszöntötte a valétálókat. A 33-as kollégiumtól indultak, majd a menet egy állomása volt Városháza tér, ahol elhangoztak a búcsúbeszédek.

Javaslatot tehet, hogy mi kerüljön a Települési Értéktárba

Dunaújváros Közgyűlése 2016-ban létrehozta a települési értéktár bizottságát (röviden: TÉB), amelynek feladata a helyi értékeket tartalmazó gyűjtemény létrehozása, gondozása, a megyei értéktárral történő kapcsolattartás.

A bizottság-lakossági javaslatra- listába veszi a város szempontjából meghatározó jelentőségű, a városhoz való tartozást kifejező egyedi szellemi terméket, tárgyat, kulturális alkotást, hagyományt, jelképet, illetve természeti értéket.

2022. június 30-ig Ön is javaslatot tehet, hogy idén mi kerüljön a Települési Értéktárunkba.

Javaslatát a mellékelt adatlap kitöltésével, indoklással teheti meg. A felterjesztéseket 2022. június 30-ig Péter Kata vezető ügyintéző e-mail címére: peter.kata@dunaujvaros.hu

Bővebb információ: https://dunaujvaros.hu/telepulesi_ertektar

(fotó: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Kulturális örökség kategóriában került be a TÉB-ba)

 

Június 1-ig igényelhető a nyári szünidei étkeztetés

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is  ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, vagy más törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű:

  • általános- és középiskolás kiskorú gyermekek részére a nyári szünet időtartamára eső 55 munkanapra (2022. június 16-tól augusztus 31-ig),
  • illetve az óvodás, bölcsődés gyermekek részére 23 munkanapra (2022. augusztus 1-től augusztus 31-ig). Utóbbi azzal a feltétellel, hogy ezen időszak alatt az ügyeletes óvodai és bölcsődei ellátást nem veszik igénybe.

A demenciáról indul előadás-sorozat

A demenciát taglalja az az előadás-sorozat, amely május 25-én 16 órakor indul a Városháza "C" szárnyában. Az érdeklődők egyebek mellett a betegség tüneteiről, előfordulásáról és gyakoriságáról is szakemberektől hallhatnak. A bemutató-sorozat részleteiről Solymosi-Bányai Bettina szociálgerontológus és Barta Endre alpolgármester közösen számoltak be.