Hírek

Utcanévnapok II Jókai Mór utca

Utcanévnap sorozatunk folytatódik: szeptember 22 - én a Móricokat, Mórokat ünnepeljük, Isten éltesse őket sokáig! Dunaújvárosban a Jókai Mór utca is ezt a nevet viseli. A magyar irodalom egyik legismertebb regényírójának részletes életrajzát alább olvashatják. Utcanévnapok-sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Újabb akció nyújtott lehetőséget a város tisztítására

A "Városvédők Újtelepért Egyesület" az E - Elektra Zrt. - vel közösen, hetedik alkalommal rendezte meg a már hagyománynak számító ÖKO - napot szombaton az Újtelepen. A reggel 8 órától kora délutánig tartó esemény részeként a városlakók megszabadulhattak a már fölöslegessé vált, kidobásra ítélt elektronikai hulladékaiktól. A műszaki és fémhulladékgyűjtés mellett, a volt Újtelepi iskolához kilátogatók gazdag program kínálatból válogathattak: regisztrálhatták például kerékpárjukat a BikeSafe akció részeként, megtekinthettek egy egzotikus rovar kiállítást, de volt lehetőségük véradásra is.

Negyvennél is több napirendet tárgyalt a Közgyűlés

Nyílt ülést tartott Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése csütörtök délelőtt a Városházán.  Az ülésen negyvennél is több napirendi pontot tárgyaltak. A közgyűlés elején a városvezetés köszöntötte a dunaújvárosi DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatának játékosait: Mihók Attila tanítványai a közelmúltban ugyanis megvédték Magyar Kupa elsőségüket az UVSE ellen. Ennek apropóján egy-egy csokor virággal ajándékozták meg a játékosokat. A köszöntő után szavaztak egyebek mellett a Vasas Táncegyüttes támogatásáról és a mobil kézilabda csarnok üzemeltetéséhez szükséges költségekről is. 

Több zsák illegális szeméttől tisztították meg a várost

A "Rajta Újváros" frakciója és Kálló Gergely országgyűlési képviselő is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét részeként megrendezett "Tiszta utcák, tiszta terek" elnevezésű várostakarítási akcióhoz: csütörtök délután a Béke tér melletti kiserdőben több zsák illegális szemetet szedtek össze. Az akció célja a közös várostakarítás mellett, a környezettudatos szemléletformálás. A "Tiszta utcák, tiszta terek" egészen szeptember 22-ig tart, ahogyan az Európai Mobilitási Hét is. A programsorozat idén is Autómentes Nappal zárul, amelynek részletes programja az alábbi linken érhető el: https://dunaujvaros.hu/hir/32363

 

Hivatali Zöld Nappal indult az Európai Mobilitási Hét városunkban

Vízminőséget is vizsgálhattak és egy klímavédelmi totót is kitölthettek az általános - és középiskolások az Európai Mobilitás Hét részeként megrendezett Hivatali Zöld Napon. Az esemény célja amellett, hogy a diákok bepillantást nyerjenek a hivatal "zöld" munkájába, a környezettudatosságra nevelés, amelyet már kisgyermekkorban el kell kezdeni. Utóbbival kapcsolatban Szabó Zsolt alpolgármester hangsúlyozta, hogy óriási a felelősségünk, mert itt sok esetben nem a szülő tanítja a gyermeket, hanem éppen fordítva, az újdonságokra fogékony gyerek hívja fel a szülő, nagyszülő figyelmét a környezettudatosság fontosságára. 

Hetedik alkalommal rendezik meg az Újtelepi ÖKO - napot

Újabb akció nyújt lehetőséget a város tisztítására: szeptember 19-én, szombaton a Városvédők Újtelepért Egyesület az E - Elektra Zrt. - vel közösen, immár hetedik alkalommal rendezi meg a családi ÖKO - napot az Újtelepen. Ennek részeként a már nem használt, kidobásra ítélt elektronikai hulladékokat gyűjtik. A fölöslegessé vált műszaki eszközöket nemcsak Újtelepről, hanem bármely városrészből, sőt, akár a szomszédos településekről is várják. A szervezők a műszaki és fémhulladékgyűjtés mellett gazdag programkínálattal készülnek a városlakóknak: lesz lehetőség például véradásra, BikeSafe akcióra, de az érdeklődők egy egzotikus rovarkiállítást is megtekinthetnek. A részletes program kínálatot a mellékelt plakáton olvashatják! 

A városépítés első 700 napját mutatja be a múzeumi tárlat

A városalapítóknak állít emléket az Intercisa Múzeum legújabb tárlata. A „Hétszáz nap alatt város épült a kukoricaföldek helyén” címet viselő kiállítást az intézmény igazgatója, Farkas Lajos mellett Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás, valamint a Dunaújváros mesél blog szerzője, Horváth Tamás ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a megnyitón. A gazdag tárlat anyag november 15-ig látható a múzeum II. emeleti kiállítótermében.

Dunaújvárosban is lesz Európai Mobilitási Hét

Az önkormányzat idén is csatlakozott a szeptember 16 - 22. között megrendezett Európai Mobilitási Héthez. Az eseménysorozat célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A rendezvény részeként ebben az évben is lesz egyebek mellett a már hagyománynak számító "Tiszta utcák, tiszta terek" várostakarítási akció és "Hivatali Zöld Nap", de szeptember 22-én az Autómentes Napon például ingyen utazhatunk a helyi autóbuszjáratokon. A programokra minden érdeklődőt szeretettel várunk, jelentkezni a mellékelt dokumentum kitöltésével lehet. A részletes programokat a kattintás után olvashatják. 

 

Megszépült a Margaréta Tagóvoda mosdója

Az önkormányzat által biztosított 750 ezer forintos támogatásból megvásárolt alapanyagokból, és egy vállalkozó kisgyermekes szülő, Nagy Erik felajánlásából újították fel a Margaréta Tagóvoda vizesblokkját. Így a hosszú évtizedek során jelentősen elhasználódott mosdó helyiség megszépülhetett, amely által nagymértékben javult az óvodások komfortérzete. Szabó Zsolt alpolgármester úgy fogalmazott: egy város jövője azon múlik, hogyan alakul a bölcsődés- óvodás korosztályok sorsa, lehetőségei. Éppen ezért fontos az összefogás a gyermekekért. Ezért is öröm, hogy megtörtént a mosdók burkolása, megújulása, valamint szebbé tétele.