Hírek

Napokon belül indul az „AdvenTippelő” az MMK oldalán

A járványügyi korlátozások miatt a Munkásművelődési Központ is bezárta kapuit a látogatók előtt. Ennek következtében tervezett programjaik nagy részét az online felületre helyezték át. Mint azt az intézmény vezetősége közösségi oldalán írta: "az MMK dolgozói a kreativitás időszakának fogják fel a kialakult helyzetet, és ennek megfelelően a legjobbat szeretnék kihozni belőle!” Minden korosztálynak igyekeznek kedveskedni, programot szervezni, így november 29-én elindítják 4 héten át tartó online „AdvenTippelő” játékukat. 

Apró gesztussal hálálták meg kitartásukat

Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester közösen keresték fel a város szociális intézményeit, hogy megköszönjék azt a kitartó és megfeszített munkát, amelyet a vírushelyzetben végeznek. Be ugyan nem tudtak menni, de az ajtóban minden vezető részére átadtak egy kis hálacsomagot, benne kávéval, teával, csokoládéval. Ezekben az intézményekben mindig tiszteletreméltó munkát végeznek, most a vírushelyzetben azonban még nagyobb rajtuk a nyomás. De most is kitartanak, amiért minden dunaújvárosi hálás lehet nekik.

Szombaton is lesz lomtalanítás, ezúttal a Belváros II. városrészben

November 28-án a Belváros II. városrészben folytatódik a lomtalanítás. 7 és 15 óra között a Május 1 úton, a József Attila utcában, a Görbe utcában és a Vasmű úti rakodón lesznek gyűjtőkonténerek, ahová a városlakók elhelyezhetik a már feleslegessé vált,kidobásra ítélt használati tárgyaikat. Így például régi bútoraikat, könyveiket vagy ruhaneműiket. A gyűjtőpontokon ezúttal is folyamatosan jelen lesz személyzet, akik segítenek a városlakóknak, valamint odafigyelnek, hogy valóban csak lomok kerüljenek a konténerekbe. További részletek a plakáton. 

JAKD- PAKK PONT! nyílt a József Attila Könyvtárban

A József Attila Könyvtár olvasói terei a járványügyi korlátozások miatt nem látogathatók, de azért, hogy a városlakók ne maradjanak olvasnivaló nélkül, az intézmény megnyitotta a JAKD-PAKK PONT-ot: a hétköznapokon 8 és 17 óra között lehetőség van előzetesen leadott kérések alapján összeállított könyvcsomagok elvitelére. A felnőttkönyvtári olvasójegyre 16 darab könyvet, a gyermekkönyvtári olvasójegyre 12 darab könyvet, újságokból, folyóiratokból 6 darabot, míg elektronikus dokumentumokból (DVD, hangoskönyv) összesen 6 darabot kölcsönözhetnek.

Az önkormányzat megduplázza a cafetéria juttatást

700 embert érintő döntés született annak nyomán, hogy az önkormányzat további havi 2 ezer forinttal emelte az alkalmazásában álló munkavállalók cafetéria keretét. A témában  Szabó Zsolt alpolgármester tartott sajtótájékoztatót, aki mint mondta: nem titkolt szándékuk, hogy az önkormányzati fenntartású intézményekkel szorosabbra fűzzék a kapcsolatot, ahol mintegy 700 ember dolgozik. Kiemelte: "Mindannyian tudjuk, hogy a közalkalmazottak fizetése siralmas. Ezért már tavaly arról határoztunk, hogy lehetőségein függvényében folyamatosan segíteni fogunk ezen. 2019-ben arról döntött a "Rajta, Újváros!" Egyesület közgyűlési többsége, hogy ennek a 700 embernek a cafetériáját 5 ezer forintról 8 ezer forintra emeli. Most újabb emelésről született döntés: a 8 ezret 10-re emeljük jövőre, vagyis egy év alatt sikerült megdupláznunk ezeknek az embereknek – óvónőkről, kisgyermeknevelőkről, gondozókról, ápolókról vagy könyvtárosokról beszélünk – a cafetéria juttatását."

Elismerés járt a rátermettségért

Elismerésben részesült Nagy Bálint, aki barátai közreműködésével egy Dunaújvárosban elkövetett bűncselekmény felderítésében segédkezett. A dicséretet Pintér Tamás polgármester és Suszter Tamás kapitány adták át a rendőrkapitányságon.

 

Semmitmondó válasz érkezett a kormánytól a Vasmű dolgozóinak

Több ezer dunaújvárosi ember megélhetésének és mindennapjainak ügyében nincs helye a pártpolitikának, a kormány viszont ezt láthatóan máshogy gondolja. A város vezetése továbbra is azon dolgozik, hogy a Vasmű dolgozóinak nyugodt karácsonya legyen, és utána is bizalommal tekinthessenek a jövőbe! A részletekről Pintér Tamás polgármester Facebook oldalán számolt be: 

Nehéz a városi fák élete

Csak aki sosem járt Dunaújvárosban gondolja azt, hogy ez egy komor iparváros. Mi, akik itt élünk, pontosan tudjuk, hogy Dunaújváros az ország egyik legzöldebb városa. A közelmúltban Bardóczi Sándor, Budapest főkertésze tanulságos írásban számolt be arról, hogy milyen is városi fának lenni. Írása városunkra is nagyon igaz. Ahogy magát a várost, úgy a fákat is jórészt az 1950-es években telepítették. Bár újonnan épült városunkban már ekkor természetes volt, hogy mindenhol volt villany, csatorna, gáz vagy éppen távhő, de ezek a közművek viszonylag jól megfértek a fákkal, ahogy az építkezésből hátramaradt sitt is. Aztán, ahogy Bardóczi Sándor írja:

Utcanévnapok II Ravasz Erzsébet utca

Utcanévnapok sorozatunk az Erzsébetekkel folytatódik, november 19-én Őket ünnepeljük. Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Ravasz Erzsébet utca is ezt a nevet viseli. A hosszú évekig Dunaújvárosban élő grafikusművész gazdag életútját az alábbi összeállításban olvashatják. Sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk, tartsanak Velünk!