Hírek

Nőnapi köszöntő

"Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tízedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. (...) Köszönet a nőknek, köszönet.” (Márai Sándor)
 
Hölgyeim! Bár március 8-án ünnepeljük Önöket, én bízom benne, hogy egész évben érzik, mennyire fontos szerepet töltenek be életünkben édesanyaként, feleségként, társként, barátként, munkatársként, szomszédként, ismerősként és szeretett dunaújvárosi közösségünk tagjaként. Mert Önök nemcsak ezen a különleges napon, de a hétköznapokon is megérdemlik nagyrabecsülésünket. Önök, Ti vagytok azok, akiknek mindig van egy kedves szava, mosolya számunkra, akik otthont adnak nekünk, akik társaink a legzordabb időben is, akik nap mint nap példát mutatnak akaraterőből és kitartásból, miközben gyengéd szívükben oly sok szeretet lakozik, hogy mindenkinek jut hely.
 
Hölgyeim! Köszönet azért, hogy vagytok!

Utcanévnapok II Esze Tamás utca

Utcanévnapok sorozatunkban március 7-én a Tamásokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban az Esze Tamás utca is ezt a nevet viseli. A kuruc brigadéros élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Félpályás útlezárás lesz a Kossuth Lajos utcán

Március 6-án, szombaton 7-18 óra között a Kossuth Lajos utca 7. mellett a Kossuth Lajos utca egyik forgalmi sávját daruzási munkák miatt a forgalom elől lezárják. A szakemberek egy már nem használt távközlési bázisállomást távolítanak el a lakóház tetejéről. Ebben az időszakban a Bartók Béla utca felől érkező gépjárművek a Kossuth Lajos utcából nem tudnak majd ráhajtani a Vasmű útra. A lezáráshoz érkező járműveket visszafordítják majd. A félpályás útlezárás nem érinti a másik forgalmi sávot, tehát a Kossuth Lajos utcán történő közlekedés a Szórád Márton út irányába zavartalan lesz. Köszönjük a közlekedők megértését! 

Kiss Ervin Gábor (1952-2021)

 

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk Pro Cultura Intercisae-díjas festőművésze

Kiss Ervin Gábor,

2021. február 27-én, életének 69. évében elhunyt.

 

Kiss Ervin Gábor az akkor még Sztálinvárosnak nevezett Dunaújvárosban született 1952-ben. Noha rövid ideig a közeli Kisapostagon élt, valójában soha nem szakadt el a várostól. Ő is azon alkotók közé tartozott, akik a hetvenes évektől részt vettek a Koffán Károly alapította Koffán-kör, majd a Birkás István vezette Amatőr Műhely tevékenységében.

1979 és 1983 között rendszeresen látogatta a Magyar Képzőművészeti Főiskola kurzusait: itt Vecsey Csaba útmutatásai voltak számára a legfontosabbak. Hivatásos művésszé 1999-ben vált, amikor elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagságát.

Kiss Ervin Gábor a nyolcvanas évektől folyamatosan szerepelt a dunaújvárosi és a megyei képzőművészeti színtér seregszemléin; rendszeresen kiállított a Dunaújvárosi- és a Fejér Megyei Tárlatokon. De műveivel önálló kiállítások keretében is találkozhatott a helyi közönség a város fontos kulturális intézményeiben az elmúlt évtizedekben: a Munkásművelődési Központban (1993), az Intercisa Múzeumban (1995) és a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában (1996).  2006-ban elnyerte a Fejér Megyei Közgyűlés díját.

A Kortárs Művészeti Intézet két alkalommal adott otthont Kiss Ervin Gábor egyéni kiállításának: 2008-ban Zólyom Franciska művészettörténész rendezett retrospektív tárlatot a festőművésznek, 2014-ben Zsinka Gabriella kurátor állított össze egy tematikus válogatást az életműből.

Az utolsó ICA-D-s kiállítás évében, 2014-ben Kiss Ervin Gábor munkásságát Pro Cultura Intercisae-díjjal ismerték el. Alapító tagja volt az Újpart Képző-és Iparművészek Egyesületének, rendszeresen részt vett az egyesület alkotótelepein, kiállításain. E mellett köztéri munkája a dunaújvárosi Római Katolikus Templom secco-jának újrafestése.

Kiss Ervin Gábor 2007-től 2011-ig a Kortárs Művészeti Intézet munkatársa volt, az ICA-D kiállításainak építési munkálataiban az ezt követő években is szívesen segédkezett. „Örök érvényű dolgok foglalkoztatnak, mint a napfelkelte, naplemente. Nincs állandóság, képlékenyen kezelem a témát. Gyakran változtatok rajta munka közben, mire kész lesz.” – fogalmazta meg 2004-ben a művész azt az ellentmondást, ami a művei tartalmát, illetve a témát inspiráló jelenségeket, valamint azok feldolgozását jellemzi. Később így folytatja: "Képeimet nem zárom le, nyitva hagyom az emberek felé, hogy ők vigyék tovább a saját képzeletük szerint…”

Már lehet jelentkezni Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjaira

Ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi akkor 2021-ben két rockzenei flashmobot is szervez a CityRocks: 2021. június 19-én Kolozsvár főterén, 2021. augusztus 21-én pedig Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze Közép-Európa legnagyobb zenekara. Mindkét eseményre lehet jelentkezni, ahová énekesek, dobosok, gitárosok és billentyűs hangszeresek jelentkezését várják a nagyzenekarba. Szegeden 2018-ban 400-an, Kecskeméten 2019-ben már 500-an zenéltek együtt. Idén várhatóan még ennél is többen gyűlnek össze az első külföldi és a harmadik magyarországi rockflashmobra.  A dunaújvárosi eseményre a http://cityrocks.hu/ weboldalon jelentkezhetnek azok, akik előadóként szeretnének részt venni a flashmobon. 

 

Március 25-ig „Nevezzük el Dunaújváros lépcsőit!”

Dunaújváros Önkormányzata újabb felhívással fordul a városlakók felé: az Utcanév Munkacsoport ezúttal gyalog lépcsők elnevezésére várja a javaslatokat. A lakossági kezdeményezést Mezei Zsolt alpolgármester karolta föl, aki, mint mondta: összesen 11 lépcsősort kívánnak elnevezni.

 

Tájékoztató 2021. évi tavaszi szünidei étkeztetésről

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2021. évben, a szünidei gyermekétkeztetés részeként ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, vagy más törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolás kiskorú gyermekek részére a tavaszi szünet időtartamára eső 2 munkanapra.

 

Sikeresen védekezett Dunaújváros

Arról, hogy hány fertőzött van egy-egy településen még a polgármestereknek sem adott és most sem ad tájékoztatást a Tisztifőorvos. A K-monitornak sikerült megszereznie, hogy 2020. március 4-e és 2021. február 14-e között összesen hány fertőzött volt az egyes településeken. E szerint ebben az időszakban Dunaújvárosban összesen 1467 fertőzött volt. Így lakosságszám arányosan Dunaújváros a legjobb értéket érte el a budapesti kerületek és a megyei jogú városok között. Erre minden dunaújvárosi büszke lehet, de fontos, hogy ne bízzuk el magunkat! A veszély nem múlt el, de már látszódik az alagút vége! Ne most rontsuk el! Mindenkit arra kérünk, hogy tartsa be az óvintézkedéseket és különösen is ügyeljen az idősekre. Aki pedig teheti, oltassa be magát! Mutassuk meg, Dunaújváros!

Március 1-től indul az új menetrend - a héten ingyenes a helyi autóbusz közlekedés

A mai nappal jelentősen átalakul a helyi autóbusz közlekedés, amelyet a héten mindenki ingyenesen használhat, hogy az új járatok számtalan előnyét minél többen személyesen is megtapasztalhassák. A rendszer teljesen új, nem csak az utasoknak, hanem a Volánnak is, ezért biztosan lesznek fennakadások. Ezért az utasok megértését és türelmét kérjük! Az új autóbusz menetrendről bővebben itt tájékozódhatnak: https://dunaujvaros.hu/helyi_autobuszok_kozlekedese

Töltse le a nyomtatható tájékoztató füzetet!