Hírek

Újabb 5 évre Őze Áron a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója

2021. július 1-től Pintér Tamás Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának öt évre Őze Áron, Jászai Mari-díjas színművészt nevezte ki. A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza vezetői pályázatára két pályázat érkezett:

  1. Őze Áron
  2. dr. Ragány Misa

A pályázatokat a 155/2017 (VI.15.) kormányrendelet 4.§-a alapján 9 fős szakmai bizottság bírálta el. A bizottság nem nyilvános ülését 2021. március 3-án tartotta. A kormányrendelet alapján a szakmai bizottság minden pályázatról külön szavaz és több pályázatot is támogathat. A bizottság titkos szavazásán dr. Ragány Misa 5, Őze Áron is 5 szavazatot kapott. A Szakmai Bizottság tehát mindkét pályázatot támogatta. A kinevezési jogkör gyakorlója Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése, a veszélyhelyzet miatt ugyanakkor a közgyűlés jogköreit a polgármester gyakorolja. Pintér Tamás a szakmai bizottság ülése után a közgyűlés tagjait véleményezésre kérte fel, a képviselő-testület pedig egyhangúlag Őze Áron pályázatát támogatta.
Mindezek alapján Pintér Tamás a következő 5 évre a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának Őze Áront nevezte ki.

DHHF: A városért dolgoznak

Parkok, erdők, árkok, buszmegállók, járdák takarítása – csak néhány azokból a tevékenységekből, amelyet a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tulajdonában álló DHHF (Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért) Nonprofit Kft. végez. A szervezet - amellett, hogy a város köztisztaságának egy részéért felel - a munkaerőpiacról kiszorult, nehéz helyzetbe került embereknek nyújt átmeneti segítséget azáltal, hogy munkalehetőséget kínál számukra - ebben pedig az önkormányzat is partner.

Tisztelgés a márciusi ifjak emléke előtt

A járványhelyzet miatt idén is elmaradt a március 15-i közös ünnepség. A városvezetés szűk körben, a '48-as emlékműnél emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 173. évfordulójáról. Pintér Tamás polgármester vezetésével megkoszorúzták a szabadságharc hőseinek emlékművét és együtt hajtottak fejet Petőfi és a márciusi ifjak emléke előtt. 

Szünetel a szelektív hulladékgyűjtő edények kiosztása

A múlt csütörtökön bejelentett újabb korlátozások miatt le kellett állítani a szelektív hulladékgyűjtő edények kiosztását Dunaújvárosban. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester azt mondta, ettől függetlenül a munka nem áll meg, amint a helyzet engedi, folytatják a programot.

 

Szabálysértést követ el az, aki nem a hulladékgyűjtőbe, hanem mellé teszi a szemetet

A Semmelweis utcában található szelektív hulladékgyűjtők mellé dobált szemét miatt ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést Szabó Zsolt a 6-os választókerület önkormányzati képviselője. A környéket azóta rendbe tette az önkormányzat, azonban a büntetés nem maradhat el! A városkép javítása és megőrzése érdekében muszáj az Önkormányzatnak szigorúan fellépnie a szemetelőkkel szemben. Aki a szelektív sziget mellé teszi a hulladékot, ne gondolja azt, hogy ő szelektíven gyűjti a szemetet. Ez ugyanolyan szemetelés, mintha például az erdő szélére hordaná azt.
 
 

A járványhelyzet miatti szigorítások következtében módosul a városházi ügyfélfogadás rendje is

A Polgármesteri Hivatalban legközelebb március 17-én, szerdán lesz ügyfélfogadás 8-12 óra és 13-16 óra között, valamennyi ügytípusban. Az ügyfélfogadás helyszíne a Városháza bejárata előtti terület, illetve a Díszterem. Szociális támogatási ügyekben az ügyfélfogadás helyszíne a Polgármesteri Hivatal "B" épületszárnya. 

Az anyakönyvi ügyekkel kapcsolatos ügyfélfogadás az Anyakönyvi Hivatal hivatalos helyiségeiben történik a Közigazgatási Osztály vezetője által meghatározott ügytípusokban: 

Hétfő: 8-12; 13-16 óra között

Szerda: 8-12; 13-18 óra között

Péntek: 8-12 óra között. 

Az ügyfélfogadás során az általános egészségügyi óvintézkedések betartása kötelező! Kérjük, hogy aki teheti, az a hivatal előtt, a szabad levegőn várakozzon!

Mától kötelező a maszk viselése

Március 8-ától (hétfőtől) az ország minden közterületén kötelező a maszk viselése. A kormány döntése felülírja a polgármesterek által hozott korábbi intézkedéseket. Ennek értelmében Dunaújváros minden közterületén IS KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE!

Utcanévnapok II Latinovits Zoltán utca

Utcanévnapok sorozatunkban március 8-án a Zoltánokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Latinovits  Zoltán utca is ezt a nevet viseli. A "színészkirály"-nak keresztelt Latinovits Zoltán élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatjuk, hogy Dunaújvárosban ez az utca korábban kinek a nevét viselte. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.

Utcanévnapok II Kodály Zoltán utca

Utcanévnapok sorozatunkban március 8-án a Zoltánokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban az Kodály Zoltán utca is ezt a nevet viseli. A neves zeneszerző igen csak gazdag életutat járt be, élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy Kodály Zoltán hány alkalommal járt városunkban, és mikortól viseli utca a nevét. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.