fő tartalom

Város

Specker János

Specker János technikusként végzett a Kerpely Antal Kohóipari Technikumban, majd diplomát szerzett a Dunaújvárosi Főiskola műszaki tanár szakán.

Dunaújvárosban mintegy 40 éven át generációkat oktatott, tanított a dízelmozdony szereléstől, a hegesztésen át az autóvezetésig, a helyes, biztonságos közlekedésig, úgy elméletben, mint gyakorlatban.  Alapító tagja volt a ma N’1 néven ismert autósiskolának. Az iskolapadban és az életben szerzett tudását, őszinte szeretettel osztotta meg. Kemény, kötelességtudó, határozott egyéniség volt.

Tartalom csoport: 

Szili István

Szili István, címzetes tűzoltó törzsőrmester 2009. szeptember elsején beosztott tűzoltóként kezdte pályafutását a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon.

Rátermettsége és szorgalma hamar kitűnt; bátorságát több káresetnél is bizonyította. Határozott fellépésű, nagy gyakorlattal rendelkező tűzoltó.

A szükséges képesítések megszerzése után kinevezték gépkocsivezetőnek. Ezt a beosztást jelenleg is betölti. Biztonságosan és jól vezet. Felelősségteljes mind hivatását, mind pedig kollégáit illetően.

Tartalom csoport: 

Polák Norbert

Polák Norbert rendőr főtörzsőrmester 2007. július elsején kezdte rendőri szolgálatát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.

Tanulmányait a DSZC Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola Rendvédelmi Osztályában, majd az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban végezte. Pályája iránti elkötelezettségét mi sem mutatja jobban, hogy már kisgyermekkorában eldöntötte, hogy a rendőri hivatást választja.

Tartalom csoport: 

Dózsa Mozi és a Dózsa György tér

Települési érték: Dózsa Mozi és a Dózsa György tér

Kategória: épített környezet; kulturális örökség

A települési érték leírása: Dózsa Mozi és a Dózsa György tér az 50-es évek várostervezésének egyik jelképértékű helyszíne.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: a Dózsa Mozi épülete és az előtte lévő tér szerves egységet alkot, a teret együttesen keretezi a műemlék mozi és a Vasmű út épületei. A mozi előtti tér több értékes képzőművészeti alkotásnak ad otthont: szocreál szobrok.

Tartalom csoport: 

Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Települési érték: Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Kategória: kulturális örökség

A települési érték leírása:  A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Dunaújváros legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező művészeti csoportja, amely jelenleg is több mint 100 fiatalnak helyet adó kulturális közösség.

A Táncegyüttes 1952-es megalakulása óta több generációt nevelt a kultúra, a művészetek, a mozgás szeretetére. Az elmúlt hatvanöt évre visszatekintve kimagasló és eredményes tevékenységet végez.

Tartalom csoport: 

Somogyi József: Martinász című szobra

Települési érték: Somogyi József: Martinász című szobra

Kategória: épített környezet; kulturális örökség

A települési érték leírása: A Martinász szobor: Somogyi József, Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, a Brüsszeli Világkiállításon aranyérmet nyert. 1960-ban került a városba. 1990-ig a város címerében is szerepelt.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: a korszak egyik kiemelkedő, nemzetközi szinten elismert műve.

Tartalom csoport: 

Települési Értéktár

Dunaújváros Közgyűlése 2016-ban hozta létre települési értéktár bizottságát (röviden: TÉB), amelynek feladata a helyi értékek azonosítása, a helyi értékeket tartalmazó gyűjtemény létrehozása, gondozása, a megyei értéktárral történő kapcsolattartás. A bizottság-lakossági javaslatra- listába veszi a város szempontjából meghatározó jelentőségű, a városhoz való tartozást kifejező egyedi szellemi terméket, tárgyat, kulturális alkotást, hagyományt, jelképet, illetve természeti értéket.

Tartalom csoport: 

Oldalak