Hírek

Több évtizede Dunaújvárosban

Nemrég ünnepelte 90. születésnapját Varga Józsefné és Szabó Gyula, akikhez Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő közösen látogattak el kedden délelőtt. A szépkorúak családjuk körében fogadták a jókívánságokat.

 

 

Mire figyeljenek a gazdik a hőségben?

A következő napokban tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek. A nagy hőség nem csak az emberekre lehet káros, hanem házi kedvenceinkre is, különös tekintettel a kutyákra. Mit tehetünk azért, hogy elviselhetőbbé tegyük számukra ezeket a napokat? Létai Attila, a dunaújvárosi Ebrendészeti Telep vezetője adott tanácsokat, amelyeket a kattintás után olvashatnak.
 

Folytatódik a hőség

Továbbra is él a vörös kód az ország egész területén. A városvezetés igyekszik minden módon segíteni, hogy a forró nyári napokat enyhítse: mindenkit szeretettel vár a Fabó Éva Sportuszoda, az Aquantis Élményfürdő és a Szabadstrand is. Emellett hűsölhetünk még a Városháza téren felállított párakapu alatt, de lehetőség van betérni az önkormányzati intézmények légkondicionált helységeibe is. Keressék az árnyékos helyeket, ügyeljenek a megfelelő folyadékpótlásra! Különös tekintettel figyeljünk oda az idősekre, segítsünk, ha azt látjuk, hogy valaki rosszul van.

A Technikum I. városrészben lesz a következő lomtalanítás

Folytatódik az új rendszerű lomtalanítási akció: június 26-án (szombaton) 7 és 15 óra között a Technikum I. városrészben szabadulhatnak meg a lakók a már feleslegessé vált, kidobásra ítélt használati tárgyaiktól. Ezúttal négy helyszínen lesznek kihelyezett gyűjtőkonténerek: a Bocskai István utca közepén, a Weiner Tibor körúton két helyszínen és a Táncsics Mihály utcában. A Weiner Tibor körúton kihelyezett konténerekbe az elektronikai hulladékot várják. A legutóbbi akció alkalmával 29, 5 tonna lomtól tisztult meg a város.

Tisztasági festésen a parkolósávok és az egyéb útburkolati jelek

Dunaújvárosban 110 helyen tisztasági festésen esnek át a parkolósávok, és egyéb útburkolati jelek - erről adott tájékoztatást Mezei Zsolt alpolgármester. Külön örömre szolgál, hogy a kivitelezést végző cég az esti órákban fogja végezni a munkálatokat, így kevésbé akadályozzák majd a forgalmat. A festéseket két ütemben hajtják végre, amelynek második felére augusztusban kerül majd sor. Nincs könnyű helyzetben az önkormányzat, azonban van, amire mindenképpen költeni kell, ezek pedig a tisztaság és a biztonság. Kérünk mindenkit, hogy tartsák be az önkormányzat által kihelyezett, a festésre figyelmeztető táblákon foglaltakat!

 

Dr. Kántor Károly (1936-2021)

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja,

hogy Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, volt önkormányzati képviselő

Dr. Kántor Károly

életének 85. évében elhunyt.

 

Kántor Károly 1936-ban született Ácson, hétgyermekes család ötödik gyermekeként. Az általános és középiskolát Komáromban végezte, majd 1956-ban felvették az ELTE Természettudományi Karára, ahol 1961-ben matematika-fizika szakos tanári diplomát kapott. Öt évig tanított az Egyesített Tiszti Iskolán, majd 1966-ban pályázott a Dunaújvárosi Főiskola akkori jogelőd intézményébe, matematika tantárgy oktatására. 

Igazi kezdeményező, útkereső személyiség volt; hét éven át tanított matematikát, de már a '70-es évek elejétől számítástechnika irányba szakosodott. Szakmai pályáját is ez jellemezte – egyik tagja volt az úgynevezett R20 nagyszámítógép használatára kiképzett csoportnak, miközben 1974-ben doktorátust szerzett az ELTE Természettudományi Karán számelméleti témában.

Egészen nyugállományba vonulásáig hűséges volt szeretett intézményéhez, egész generációkat, túlzás nélkül hallgatók ezreit vezette be az informatika, a programozás, a számítástechnika rejtelmeibe. 1996-os nyugalmazásáig főiskolai docensként főleg számítógép programozást tanított a főiskolán – 30 éven át munkálkodott az intézmény kötelékében. 
Nyugdíjasként is folyamatosan dolgozott, dunaújvárosi középiskolákban tanított matematikát és fizikát – a Dunaferr és a Rosti iskolában munkálkodott, halála napjáig. Imádott tanítani, szerette a fiatalokat.  Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el – nyugállományba vonulásakor, 1996-ban Pedagógus Életpálya Emlékéremmel jutalmazták, 2012-ben Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett, 2013-ban Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.

Ízig-vérig pedagógus volt, de igazi lokálpatriótaként közéleti szerepet is vállalt – tanári munkája mellett több mint két évtizeden át a Dózsa Lakásszövetkezet igazgatóságának elnöke volt, a helyi önkormányzatiság második ciklusában, 2002-2006 között a LÉSZ képviseletében önkormányzati képviselőként is dolgozott szeretett városáért. 1967-ben alapított családot, egy fia született, feleségével több mint fél évszázadon át éltek együtt – három imádott unokája is gyászolja.

Dr. Kántor Károly 85 évesen, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából – de emléke él. Béke poraira, legyen neki könnyű a föld!

Előrehozott évadnyitó a Bartókban - már augusztustól él a színház

Bár a Bartók Színház tényleges újranyitása még várat magára, a városlakók addig sem maradnak színház élmény nélkül. A Bartók csapata amellett, hogy  több produkciót is folyamatosan próbál  a nyári szabadtéri helyszínekre, amelyből akad bőven, már augusztusban elkezdi a jövő évadot.

 

Ketten ünnepelték 90. születésnapjukat

Folytatódott a Szépkorúak köszöntése városunkban: a héten Barta Endre alpolgármester óvodai főszakácsnőt és szabómestert köszöntött a város vezetése nevében. A születésnaposok a családjuk körében fogadták a jókívánságokat.

 

 

Az oltás regisztrációjához és időpontfoglalásához nyújt segítséget az önkormányzat ügyféltámogató pontja

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Ügyféltámogató pontot alakít ki, ezzel segítve azokat a lakosokat, akiknek technikai okok miatt nem sikerült regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu oldalra. Az önkormányzat munkatársai azoknak is segítenek, akik már rendelkeznek érvényes regisztrációval, de még nem kapták meg az oltást. Számukra az általuk választott oltóanyagra való időpontfoglalásra a www.eeszt.gov.hu oldalon nyílik lehetőség.