Hírek

Pintér Tamás: Mintegy 10 ezer dunaújvárosi nyugdíjas számíthat az önkormányzat karácsonyi ajándékára

Dunaújváros Közgyűlése döntött arról, hogy Dunaújváros nyugdíjasai az idén is számíthatnak az önkormányzat év végi segítségére, rendkívüli karácsonyi ajándékára.

Az utalások, illetve a tájékoztatók kipostázása hétfőn megkezdődött, hamarosan megérkeznek a támogatások. Pintér Tamás polgármester ünnepi hangulatú köszöntője a nyugdíjasoknak és nem csak nyugdíjasoknak szól:

Megkezdődött az advent időszaka és ezzel együtt a Városháza téri Adventi forgatag is megnyitotta a kapuit

November 27-én ismét ünnepi díszbe öltözött Dunaújváros főtere és óriási érdeklődés mellett megkezdődött az idei Adventi forgatag. A Városháza térre kilátogatók pont azt kapták, amire ilyenkor oly sokan vágynak: nyüzsgés, énekhang, ünnepi pillanatok, fények, találkozások, beszélgetések.

Közösségi falevélszedésre várják a lakókat

December 3-án 8 órától közösségi falevélszedést szervez Dunaújváros Önkormányzata és a körzetek képviselői.

Az akció során az eszközöket a szervezők biztosítják. Azok, akik részt kívánnak venni városunk szebbé tételében és megtisztításában jelentkezhetnek körzetük képviselőjénél. Minden segítőkezet szeretettel és szívesen fogadunk!

Tájékoztatás forgalomkorlátozásról

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot, hogy 2022.11.28. - 2022.12.02. között az alábbi forgalomkorlátozásra lehet számítani a Kandó Kálmán tér közlekedésbiztonsági fejlesztése projekt kivitelezési munkái során:
 
  • közműépítési munkák miatt előreláthatóan félpályás forgalomterelés várható napközben 8:00-15:30 között a Dózsa György úton a Budai Nagy Antal úti csomópont előtt, a fotón látható helyen.
  • Az utat teljes útszélességben járható felülettel, minden délután visszaadják a forgalomnak.

Vasárnap kezdődik az Adventi Forgatag – meggyullad a hit gyertyája

November 27-én az első gyertya meggyújtásával kezdődik Advent időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri Adventi Forgatag is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Négy héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Az idei kínálatról Barta Endre alpolgármester és Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő számoltak be.

Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

Minden dunaújvárosi újszülött egy babaköszöntő csomagot kap ajándékba – Dunaújváros Önkormányzata és az Anyák a Hordozásért Alapítvány közösen indította el a Dunaújvárosi Babaköszöntő Csomag elnevezésű programot. Ráadásul mindegy is, hogy a baba hol született, a lényeg az, hogy az új család dunaújvárosi legyen.

Ez a kezdeményezés a múlt héten startolt, és az öt hónapos Lilike szülei már át is vehették az ajándékot.

Indul a pótösszeírás

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot, hogy aki nem vett részt a népszámlálásban, jelentkezzen a Polgármesteri Hivatalban november 21. és november 28. között!

A pótösszeírásban azoknak kell részt venniük, akik a népszámlálási kérdőívet se online, se számlálóbiztos segítségével nem töltötték ki.

A pótösszeírás pontos időpontjait a mellékelt plakáton olvashatja.

Brutális teher az önkormányzatoknak az energiaválság

Az elmúlt időszakban fenekestül felforgatta a mindennapokat az energiaválság. Az elmúlt évben többszörösére nőttek az energiahordozók árai. Ez az áremelkedés nemcsak hazai jelenség, hanem egész Európa, sőt, az Európán kívüli országok életének mindennapjait is megnehezíti.

2021. április 1-jén a nemzetközi földgáztőzsdén az egy megawatt fűtőértékkel bíró földgázmennyiség értéke még 19,17 euró volt, azonban ez az érték 2021. október 5-én 116 euróra nőtt, majd 2021. december 21-én 180,26 euróra.

Az idei évben ez a tendencia tovább folytatódott, és 2022. augusztus 26-án 339,19 eurónál érte el az eddig csúcsot. 2022. október 4-én 1 MW gáz 161,95 euróba kerül.

 

Egy óra közgyűlési vita a vasmű helyzetéről

Bár rengeteg, mintegy hatvan napirend várt a november 17-ei közgyűlés tagjaira, várható volt, hogy téma lesz a testületben a Dunaferr helyzete, és ez lesz majd a legfontosabb.

Ennél aktuálisabb mostanság ugyanis nem sok akad térségünkben. Nos, egy kerek órán keresztül a Dunaferr volt a téma a csütörtöki közgyűlésen,  és de jó lenne azt leírni, hogy legalább egy lépéssel beljebb léptünk. Mert nem. Sajnos, nem léptünk.