Hírek
Új helyszínen várja a gyermekeket a napközis tábor
Már lehet jelentkezni az önkormányzat és a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) közös nyári napközis táborába, amely 2021. június 21-től nyolc héten át változatos programokkal várja a gyermekeket. Idén új helyszín, az Aquantis élményfürdő külső területe ad otthont a tábornak.
"Isten éltesse Dunaújvárost!"
Dunaújváros várossá nyilvánításának 70. évfordulója alkalmából egy térplasztikát helyeztek el a Városháza téren. A rendhagyó, online ünnepi avatóműsoron Pintér Tamás polgármester mondott beszédet, és köszöntötte a 70 éves várost. A több hónapon át készülő, 3 méter magas „Város szíve” már a főtéren dobog tovább.
Folytatódik az új rendszerű lomtalanítás
Május 1-jén, szombaton a Római városrészben folytatódik az új rendszerű lomtalanítási akció. 7 és 15 óra között a Domanovszky téren, a Fay András utcában és a Pajtás utcában lesznek gyűjtőkonténerek, ahová a városlakók elhelyezhetik a már feleslegessé vált, kidobásra ítélt használati tárgyaikat. Így például régi bútoraikat, könyveiket vagy ruhaneműiket. Fontos, hogy a Domanovszky téri helyszíneken elektronikus hulladék gyűjtésére is lesz lehetőség. A gyűjtőpontokon ezúttal is folyamatosan jelen lesz személyzet, akik segítenek a városlakóknak, valamint odafigyelnek, hogy valóban csak lomok kerüljenek a konténerekbe.
Utassy Éva búcsúztatása
Utassy Éva búcsúztatására 2021. május 5-én (szerdán) 14:30-kor kerül sor a Dunaújvárosi Köztemetőben. A képviselő asszony hamvait ezután szűk családi körben helyezik végső nyugalomra a Dunaújvárosi Krisztus Király templom urnatemetőjében. Mindenkit kérünk, hogy a szertartás során a járványügyi szabályokat tartsa be, koszorú helyett pedig egy szál virággal búcsúzzon Utassy Éva képviselő asszonytól.
A könyvtárosokat ünnepelték
Barta Endre és Mezei Zsolt alpolgármesterek, valamint Szántó Péter a kulturális bizottság elnöke a Könyvtárosok Világnapja alkalmából egy-egy szál virággal köszöntötték a József Attila Könyvtár dolgozóit. Az intézmény munkatársai már nagyon várják, hogy a könyvtár teljes egészében megnyissa kapuit az olvasók előtt.
Bevált az új rendszerű lomtalanítás – májusban folytatódik
Újabb helyszíneken, elektronikai hulladékgyűjtéssel kiegészülve indul Dunaújvárosban az idei társasházi lomtalanítási akció, amely a tavalyi évtől már egy új, a korábbiakhoz mérten sokkal hatékonyabb rendszer mentén zajlik. Idén összesen 13 alkalommal szabadulhatnak meg a városlakók a már feleslegessé vált, kidobásra ítélt, használaton kívüli tárgyaiktól - elsőként május 1-jén, szombaton 7 és 15 óra között.
- Az idei lomtalanítási akció sorozatot a Római városrészben kezdjük: négy helyszínen lesznek gyűjtőkonténerek, amelyek közül az egyik ponton a már nem használt elektronikai hulladéktól is megszabadulhatnak a lakók – kezdte Mezei Zsolt alpolgármester. Mint mondta, a korábbi években a kihelyezett konténerek napokig, hetekig csúfították a városképet, és ez zavarta a lakosokat. Mindezek mellett a gyűjtőedényekbe rengeteg nem oda illő hulladék is került.
- A tavalyi évben teljesen átszerveztük a lomtalanítás rendszerét, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy bevált. Az idei évben is az új rendszer mentén folytatjuk a munkát, annyi kiegészítéssel, hogy minden lomtalanítási alkalomkor lesz egy konténer, külön az elektronikai kacatoknak is. Mindezek mellett pedig változik néhány helyszín, közelebb hozzuk a lakókhoz, mégpedig azért, hogy minél több embernek könnyebben elérhető legyen a lomtalanítás lehetősége. Mindezek mellett igyekszünk több önkéntest bevonni - ismertette Mezei Zsolt.
Idén összesen 13 alkalommal inthetnek búcsút a lakók a már nem használt, kidobásra ítélt tárgyaknak, így például a régi bútordaraboknak, ruhaneműknek, könyveknek vagy gyerekjátékoknak.
Az akció sorozat tehát 2021. május 1-jén a Római városrészben indul: a Domanovszky téri nagy parkolóban, a Fáy András utcai nagy parkolóban, a Pajtás utca-Petőfi és óvoda közötti részen, valamint a Domanovszky téri szelektív sziget mellett lesznek a kihelyezett gyűjtőkonténerek, ahol a korábbiakhoz hasonlóan polgárőrök és önkéntesek lesznek a lakók segítségére.
A pontos dátumok és helyszínek alább olvashatók:
Utcanévnapok II Szent György út
Utcanévnapok sorozatunkban április 24-én a Györgyöket ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Szent György út is ezt a nevet viseli. A katonák, rendőrök védőszentjének történetétaz alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatják, hogy ez a tavasz első napja. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
Utcanévnapok II Dózsa György út
Utcanévnapok sorozatunkban április 24-én a Györgyöket ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Dózsa György út és a Dózsa György tér is ezt a nevet viseli. A székely köznemes élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják, amelyből egyebek mellett azt is megtudhatják, hogy városunkban mióta viseli utca Dózsa György nevét. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
Utcanévnapok II Bartók Béla út
Utcanévnapok sorozatunkban április 23-án a Bélákat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Bartók Béla út és a Bartók Béla tér is ezt a nevet viseli. A zeneszerző élettörténetét az alábbi összeállításban olvashatják. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.