fő tartalom

Város

Kohl Jánosné

Kohl Jánosné, Gabi óvó néni 39 éve dolgozik a dunaújvárosi Kincskereső Tagóvodában. Itt kezdte el pályáját és jövőre innen is megy majd nyugdíjba.

1979-ben a Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola óvónői tagozatán végzett, majd munka mellett szerzett felsőfokú oklevelet a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben.

Tartalom csoport: 

Simonné Nagy Zsuzsanna

Simonné Nagy Zsuzsanna a dunaújvárosi Napsugár Tagóvoda óvodapedagógusa, immár 43 éve magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait.

Elkötelezett tudásának folyamatos bővítése iránt. Szakmai fejlődése érdekében számtalan továbbképzésen részt vesz, munkája során pedig beépíti az új ismereteket a gyakorlatba. Kiemelt figyelmet fordít az óvoda hagyományainak ápolására, őrzésére.

Tartalom csoport: 

Robinson Erika Anna

Robinson Erika Anna a Dózsa György Általános Iskola tanárnője 1983-ban kapta meg pedagógusi diplomáját a Kaposvári Tanítóképző Főiskola általános iskolai tanító szakán.

Tanári pályáját az Arany János Általános Iskolában kezdte, és az ott eltöltött 15 év alatt lelkiismeretesen tanította a gyerekeket írásra, olvasásra, számolásra.

2001-ben államvizsgázott a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán az angol nyelvtanári szakon, és szintén ettől az évtől kezdődően dolgozik a Dózsa György Általános Iskolában angoltanárként.

Tartalom csoport: 

Árvai Gyöngyi

Árvai Gyöngyi, a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola felsős igazgatóhelyettese 1993-ban kapott tanítói oklevelet a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán. Már ott angol nyelv szakkollégiumi végzésben részesült. Ezután 1997-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán kapott angol szakos nyelvtanári oklevelet. 2009-ben BME Gazdaság- Társadalomtudományi Karán közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányú szakképzettséget szerzett.

Tartalom csoport: 

Tóth Katalin

Tóth Katalin tanítónő 41 éve dolgozik a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Ma már korábbi tanítványainak gyermekeit tanítja, a lelkesedése pedig töretlen. Munkáját elhivatottság, kiemelkedő szakmai tudás, precizitás, a régi értékek megbecsülése mellett a folyamatos megújulás jellemzi. Továbbképzések tömkelegét végezte, az ott tanultakat beépítette napi pedagógiai gyakorlatába.

Tanórái jól szervezettek, ötletesek, az élménypedagógiai elhivatott képviselője. Munkájára rendkívül igényes, maximális felelősséggel és hivatástudattal végzi.

Tartalom csoport: 

Kollár Edit

Kollár Edit a Római Városrészi Tagóvoda óvodapedagógusa, közel negyven éve lelkiismeretesen, rendkívül innovatív módon végzi munkáját. Impulzív és színes egyéniségével meghatározó személyisége az óvodai ágazatnak.

Elévülhetetlen érdemei vannak a bábmunkaközösség megalapításában. Évek óta vezetője a Dunaújvárosi Óvoda Kézműves – és Báb munkaközösségnek, továbbá egy személyben dramaturg, rendező és színész is.

Tartalom csoport: 

Zelenka Lászlóné

Zelenka Lászlóné a Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet dolgozójaként egész életét a gyermek- és ifjúságvédelemnek szentelte.

Bár munkáltatója megyei intézmény volt, munkavégzésének helye Dunaújváros (és környéke) volt, ahol mint nevelőszülői felügyelő tevékenykedett a családokhoz kihelyezett állami gondozott gyermekek körülményeinek ellenőrzésében.

Tartalom csoport: 

Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség

A Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség immár 25 éve alakult azzal a céllal, hogy megőrizze és javítsa a város közbiztonságát, fokozza a városlakók biztonságérzetét.

Önkéntes tevékenységükkel, a szabadidejükben óvják, vigyázzák a várost úgy nappal, mint éjszaka.

Tartalom csoport: 

Megyeri Zoltán

Megyeri Zoltán címzetes tűzoltó zászlóst 1997-ben nevezték ki a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományába. A kezdetektől Dunaújvárosban teljesít szolgálatot. A beosztotti, gépjárművezetői feladatkörből tanulással, szorgalommal került a műszaki-technikai referensi munkakörbe.

Szolgálati feladatai ellátása szempontjából szükséges szakmai ismeretekkel rendelkezik, gyakorlati munkája kiemelkedő, tapasztalatával, szorgalmával, balesetmentes szolgálatellátásával példát mutat a fiatalabb generációnak.

Tartalom csoport: 

Krasznay Éva rendőr százados

Krasznay Éva rendőr százados asszonyt 2005-ben nevezték ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztály hivatásos állományába, mint szabálysértési előadó. Az eltelt évek alatt előadói, majd kinevezett főelőadói beosztásokban bizonyította rátermettségét, alkalmasságát, illetve a rendőri hivatás iránti el elkötelezettségét. A következetes, kiegyensúlyozott, szakmailag megalapozott, lojális munkavégzés jellemzi.

Tartalom csoport: 

Oldalak