fő tartalom

Hírek

Fogyasztóvédelmi Iroda továbbra is a Városházán!

A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének kihelyezett ügyfélszolgálata 2013. április 04-én, csütörtökön, majd ezt követően április 18-án (csütörtökön) délelőtt 9 és 15 óra között, a B épület II. emeleti 213-as számú irodájában várja az érdeklődőket!

2013. március 27.

Elkészült a Csókakői vár kaputornya

Hírkép

Jelentős állomásához érkezett a csókakői vár felújítása azzal, hogy alig fél év alatt, közel százmillió forint felhasználásával elkészült a kaputorony rekonstrukciója. A megújult tornyot április 2-án avatják.

2013. március 27.

VISSZAVONULÓBAN AZ INFLUENZA

A megye területén, 2013. 12. hetében, az influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 661 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 34,8 %-al kevesebb  mint az előző héten. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei morbiditás 155,3 %000 volt, a megye egészére nézve mérsékelt aktivitási tartományban van.

2013. március 27.

Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével. Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete  Székesfehérvár, Tolnai u.10.

2013. március 26.

A Fejér Megyei Védelmi Bizottság közleménye

A rendkívüli időjárási helyzet hatékony kezelésének érdekében hétfőn, azaz március 25-én, kora este összeült a Fejér Megyei Védelmi Bizottság, amely elrendelte a sárbogárdi, az enyingi, a dunaújvárosi járási helyi védelmi bizottságok összehívását. Ezen helyi védelmi bizottságok előkészítik az illetékességi területükön lévő melegedő helyeket, valamint intézkednek az érintett települések úthálózatának folyamatos ellenőrzéséről és hómentesítéséről.  A melegedőhelyek megnyitására a későbbiekben szükség esetén, az időjárás alakulásának függvényében kerül sor.

2013. március 26.

"Virágos Dunaújvárosért 2013."

Hírkép

Az idei évben is folytatódik a nagysikerű virágosítási verseny! Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere városunk települési környezetvédelmi programja feladatainak és célkitűzéseinek megvalósítására érdekében „Virágos Dunaújvárosért 2013.” címmel immáron tizennegyedik alkalommal versenyt ír ki a dunaújvárosi lakosság számára.

2013. március 25.

Ismét remekeltek a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncosai!

Az Alba Regia Táncegyüttes székházában és szervezésében került sor március 23-án, szombaton délelőtt Székesfehérváron az " I. Mezőföld Virága" Szólótánc versenyre!
Négy korosztályban indultak a táncosok 1. kategória a 10 éven aluliak, a 2. kategória a 10-14 év közöttiek, a 3. kategória a 14-18 év közöttiek, míg a 4. kategória a 18 év felettiek mutathatták meg tudásuk legjavát. A Vasas Táncegyüttes 28 (!) produkcióval állt színpadra, amelyek alapján 11 táncos érdemelte ki a "Mezőföld Virága"  díjat!

2013. március 25.

Megtekinthető

Dunaújváros Főépítésze az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. LXXVIII. törvény 9.§ (6) bekezdése előírása szerint 2013. március 25-től –2012. április 25-ig  kifüggeszti a Dunaújváros építési szabályzatának és rendezési terveinek értékvédelemmel kapcsolatos módosítás tervezetét továbbá a dunaújvárosi veszélyes ipari üzemek környezetében lévő veszélyességi övezeteknek a településrendezési terven jelölés érdekében indított rendezési terv módosítás tervezetét.

2013. március 25.

A csatornázás önrésze - LTP szerződés - rövid a határidő!

Egy korábbi tájékoztató fórumot követően, mely során az OTP BANK szakemberei a csatornafejlesztés önrészének a megoldásaival/ lehetőségeivel kapcsolatban felvilágosítást adtak, felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy 2013. március 26-án, kedden 15:00 és 18:00 óra között, valamint március 27-én szerdán 15:00 és 17:00 óra között a Szórád Márton Általános Iskolában várják az LTP szerződések tárgyában érintett ügyfeleket! Aki előzetesen leadta az adatlapot, az is hozza magával az adategyeztetés miatt a személyi igazolványát, az adókártyát és a lakcímkártyát is az azonosítás miatt és a szerződés pár percen belül aláírható. Aki már megkötötte az LTP szerződést, az hozza magával ezt a szerződést és a számlaszámát. Megnézik a lehetőségét annak, hogyan lehet erre a projektre érvényesíteni. Figyelem! A már megkötött és megkötendő szerződések esetében a Fundamenta szerződés nem jelent fedezetet a viziközmű társulat felveendő hitele esetében. Ez a projekt csak az OTP LTP-vel mehet! Megkötési határidő: 2013. március 31.

2013. március 21.

Oldalak