fő tartalom

Hírek

Ünnepeljük együtt 1848 hőseit a forradalmi emlékműnél!

Hírkép: Ünnepeljük együtt 1848 hőseit a forradalmi emlékműnél!

Közös megemlékezésre várja a városlakókat az önkormányzat március 15-én – az ünnepség helyszíne idén a forradalmi emlékmű lesz pénteken délelőtt. A koszorúzás után avatják a Kistemetőben Barkóczi Rosti Pál felújított síremlékét.

2024. március 14.

A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan

Hírkép: A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan

Ismét csak döbbenetes mennyiségű lom, szemét, hulladék került konténerekbe. Ez a mérlege az esztendő első lomtalanításának. Március 9-én, szombaton a Béke városrészben, egyszerre három helyen is le lehetett adni a feleslegessé vált holmikat.

2019-ben azt mondta a Rajta, Újváros! Egyesület városvezetése, hogy újraszervezi és rendszeressé teszi a városban a lomtalanítást. Nos, azóta is és idén is úgy kezdődik az esztendő, hogy meg lehet szabadulni a felesleges lomoktól.

2024. március 13.

Közösségi költségvetés lehet Dunaújvárosban?

A februári közmeghallgatáson az önkormányzat vezetői részletesen beszámoltak a múlt évi munkájukról és tájékoztatást adtak arról is, hogy az idei költségvetés keretében milyen terveik vannak, milyen irányokban képzelik el a város fejlesztését. Egy közmeghallgatásnak ezen túl fontos része az is, hogy a város polgárai is elmondhassák a várost, vagy annak egy részét érintő gondjaikat, vagy akár javaslatokat is tegyenek, amelyek előre vihetik a helyi ügyeket és továbbgondolásra késztethetik a városvezetőket.

2024. március 7.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat

Hírkép: Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat

Katona Béla Alajost 90. születésnapján otthonában köszöntötte Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő. A 90 éves szépkorú 1958 óta él városunkban, és igen csak tevékenyen telnek a mindennapjai.

2024. március 5.

Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat

Hírkép: Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat

Közeleg az ovimustra: a korábbi évekhez hasonlóan az óvodák idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt. Az óvodai nyitott napok az áprilisi beíratást megelőzően nyújtanak segítséget a legmegfelelőbb óvodai intézmény kiválasztásában.

2024. február 29.

Felhívás "Dunaújváros Ifjúságáért" díj adományozására

Hírkép: Felhívás "Dunaújváros Ifjúságáért" díj adományozására

Várjuk a "Dunaújváros Ifjúságáért" díj adományozására vonatkozó javaslatokat!

2024. február 28.

Újabb pályázati siker, 200 millió forint közvetlen EU-s támogatás érkezik

Hírkép: Újabb pályázati siker, 200 millió forint közvetlen EU-s támogatás érkezik

A tavalyi évben önkormányzatunk pályázatot nyújtott be egy kiválasztott dunaújvárosi panel lakóépület zöld fal, zöld tető, zöld növényzetet telepítésére, mellé egy közösségi kert létrehozására és egy Biodiverzitás Iroda megnyitására. A pályázatunk nyert, a napokban aláírásra került a támogatási szerződés.

2024. február 28.

Várják a javaslatokat a pedagógus díjakra

Hírkép: Várják a javaslatokat a pedagógus díjakra

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése által alapított cím és díjak adományozásának rendjéről szóló 14/2018. (VI. 22.) önkormányzati rendeletével

„Dunaújváros Érdemes Pedagógusa” díjat, „Dunaújváros Oktatásügyéért” díjat és „Pedagógus Életpályáért Emlékérem – Dunaújváros” díjat

alapított.

2024. február 27.

Oldalak