Hírek

Kiemelt kormányzati cél

Hírkép: Kiemelt kormányzati cél

A nyugdíjasokat érintő kormányzati intézkedésekről, többek között a nyugdíjprémiumról, az Erzsébet-utalványokról, a nyugdíjak emeléséről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője. Forrás

2017. december 8.

Tájékoztatás félrevezető információkat tartalmazó szórólapról

A Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala tájékoztatása szerint, ismeretlen személyek a csatolt szórólapot terjesztik Fejér megyében, amely szerint a 65 év felettieknek 2017. december 31-ig meg kell történnie az ún. NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) regisztrációnak a kormányablakokban annak érdekében, hogy a tömegközlekedési eszközöket kedvezményesen vehessék igénybe. A szórólap félrevezető információkat tartalmaz, hiszen a jogosultságok megszerzésének folyamata, eljárásrendje még kidolgozás alatt van. A hír mellékletében olvashatja az említett szórólapot és a hivatalos közleményt!

2017. december 7.

Fejér megye átlépte az influenza járvány küszöbértéket

Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2017. november 27. és december 3. között (2017. 48. hetében) a megye területén 744 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 30,7%-kal magasabb, mint az előző heti adat. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei megbetegedési arány 178,8%ooo volt.

2017. december 6.

A Sárbogárdi Járási Tanuszoda felhívása

A Nemzeti Sportközpontok állást hirdet a Sárbogárdi Járási Tanuszodába, úszómester-gépész és
takarító jegypénztáros munkakörökbe. A felvételi követelményekkel kapcsolatban bővebb tájékoztatásért
keresse Hovanyecz András (+36302641184, ahovanyecz@mnsk.hu)üzemeltetési vezetőt. További információkat
a mellékletben csatolt felhívásban olvashat!
2017. december 6.

Közmeghallgatás Dunaújvárosban

Hírkép: Közmeghallgatás Dunaújvárosban

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2017. december 12-én (kedden) 15,00 órai kezdettel a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében közmeghallgatást tart. Téma: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. évi városfejlesztési és működési tervei.

2017. december 5.

Te is legyél játékvezető!

Hírkép: Te is legyél játékvezető!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága játékvezetői tanfolyamot indít 2017 decemberében! Megfelelő létszám esetén Dunaújvárosban is indul képzés. Részletek a csatolt plakáton!

2017. december 1.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tájékoztatása

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a diszkriminációval okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése. Keresse fel Dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását: 06 30/960-2657 eva.drszatmari@gmail.com

2017. november 30.

Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével. Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.  Időpont: kéthetente pénteken 12.00 - 14.00 óráig TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS IDŐPONT EGYEZTETÉS MUNKANAPOKON

9:00 és 14:00 KÖZÖTT A 06-22/333-460-as TELEFONSZÁMON. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

2017. november 30.

Adventi Forgatag

Hírkép: Adventi Forgatag

Már december 03-tól színes programokkal és lélekhangoló műsorokkal várja a kilátogatókat az Adventi Forgatag Dunaújvárosban! Részleteket a mellékelt plakáton olvashatnak!

2017. november 29.

Oldalak