Jelenlegi hely
Közelednek az álláspontok
Szekeres György, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester szerint jelentősen közeledtek az álláspontok a városi tulajdonban lévő Dunaferr-részvények értékesítése tekintetében. Dunaújváros Megyei Jogú Város vezetői és a Dunaferr tulajdonosainak képviselői csütörtökön délelőtt találkoztak a Városházán, és egyeztették a részvények értékére vonatkozó – eddigi jelentősen eltérő véleményeiket.
Mint ismeretes, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a tulajdonában lévő közel tíz százalékos részvénycsomagját kívánja eladni a Dunaferr új tulajdonosának, a Donbass-Duferco konzorciumnak. A felek közötti tárgyalások még szeptember 8-án elkezdődtek és azóta gyakorlatilag folyamatosnak mondhatók. Idővel az az önkormányzati szándék meghiúsult, hogy még a szeptember 30-i privatizációs zárás előtt tető alá lehessen hozni a megállapodást. Ennek oka leginkább az volt, hogy a részvényekért kért és ajánlott összeg lassan és nehezen akart közeledni egymáshoz.
A legutóbbi, csütörtöki tárgyalási forduló úgy tűnik fordulópontja lehet az eddigi egyeztetéseknek. Szekeres György gazdasági alpolgármester szerint jelentősen közeledtek egymáshoz az álláspontok, sőt körvonalazódni látszik a megállapodás is. A felek egy hét múlva folytatják a tárgyalásokat és akár az egyesség is megszülethet. Az önkormányzat részéről természetesen az utolsó szót Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése fogja kimondani.