fő tartalom

Utcanévnapok II Verebély László utca

Hírkép: Utcanévnapok II Verebély László utca

A már korábban indult Utcanévnapok-sorozatunk, amelynek célja hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk, most folytatódik. Június 27-én a Lászlókat ünnepeljük: Isten éltesse Őket! Dunaújvárosban a Verebély László utca is ezt a nevet viseli. A részletes életrajzot alább olvashatják.

Verebély László (helyesen Verebélÿ László) 1883. augusztus 27-én született Budapesten. A kegyesrendi gimnáziumi éveket követően tanulmányait a királyi József Műegyetemen végezte, ahol 1906-ban szerzett kitüntetéses gépészmérnöki oklevelet. Rövid németországi és angliai nyelvtanulási időszak után Pittsburghben dolgozott és tanult, ahol 1909-ben villamosmérnöki oklevelet szerzett, mellyel ő lett az első európai okleveles villamosmérnök. 1910-1911-ben a Karlsruhei egyetemen tanított, ezután tért haza Magyarországra, ahol a Ganz Villamossági Rt-nél kezdett mérnökként dolgozni.

1913-ban Kandó Kálmán hívására családjával Olaszországba költözött, ahol részt vett a két leghíresebb Kandó mozdony tervezésében. Az első világháborúban két évet töltött frontszolgálatban, majd az AEG vasútosztályára vezényelték, ahol a hadsereg számára készülő mozdonyok tervezésében és gyártásuk irányításában vett részt. A háború után a MÁV Vonatvillamosítási Osztályának vezetője lett, ahol megkezdte az ország vasútvillamosításának megszervezését. Verebély Lászlónak köszönhető a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal villamosítása illetve a Bánhidai Erőmű építése.

1924-től oktató tevékenységet folytatott a Műszaki Egyetemen, a Gépész-és Vegyészmérnöki Karnak 1936-1937-ben dékánja, majd 1945-ben egy rövid ideig az egyetem rektora is volt. 1937-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1949-től tanácskozó, később ismét levelező tagja. Munkásságának elismeréseként 1953. március 15-én Kossuth-díjat vehetett át. 1957-ben megalázó módon nyugdíjazták, ezután már csak könyvei kiadásán dolgozott. 1959. november 22-én hunyt el, a Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra.

Dunaújvárosban bronz mellszobrát, mely Fodor Sándor alkotása, 1984-ben avatták fel az akkori DÉDÁSZ (Verebélyi László u. 11.) vállalat üzemigazgatósága előtt.

Az életrajz összeállításában közreműködött Buza Andrea, az Intercisa Múzeum muzeológusa. Köszönjük munkáját. 

    • Frissítve: 2020. július 10.
    • Létrehozva: 2020. június 27.