Utcanévnapok II Munkácsy Mihály utca
Utcanévnap sorozatunk folytatásában szeptember 29-én a Mihályokat ünnepeljük: Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Munkácsy Mihály utca is ezt a nevet viseli. Az egyik leghíresebb magyar festőművész részletes életrajzát alább olvashatják. Utcanévnapok-sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
1844. február 20-án született Lieb Mihály Leó néven Munkácson. Nevét 1868-ban változtatta Munkácsira, 1880-tól Munkácsynak írta. Korán árvaságra jutott, édesanyja 1850-ben, édesapja 1852-ben hunyt el, ezt követően került Békéscsabára, anyai nagybátyjához, Reök István ügyvédhez. Mivel nem volt jó tanuló, nagybátyja aszatlosinasnak adta.
1858-ban, inasévei letelte után Aradra ment segédnek, azonban itt nyomorúságos körülmények között élt, megbetegedett. Visszatért az ekkor már Gyulán élő nagybátyjához, itt vette első rajzóráit Fischer Károly rajztanártól. Nála ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki magához vette. Nem csak festeni tanította, hanem a művészettörténet alapjait is megismertette vele.1862-ben festette meg első olajképeit, a Fonó nőt és a Levélolvasást.
1863-ban került Pestre, ahol Ligeti Antal, a Magyar Nemzeti Múzeum képtára vezetőjének személyében talált pártfogóra. 1865-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályába járt, majd visszatért Békéscsabára. 1866 őszétől a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult. 1868 októberében Düsseldorfba ment tanulni, itt Paál Lászlóval bérelt közös lakást és műtermet. 1869-ben festette meg egyik legismertebb művét, az Ásító inast. Első sikerét 1870-ben Siralomház című festményével aratta, melyet a párizsi Salon kiállításán aranyéremmel jutalmaztak. 1871 végén – bár a Weimari Akadémiára hívták tanítani – Párizsba költözött, azonban itt depresszióba esett, az őt támogató De Marches báró birtokán öngyilkosságot kísérelt meg.
1873 októberében Paál László hívására Barbizonba utazott, ahol több ismert képét is festette, például a Rőzsehordó nőt és a Köpülő asszonyt. Az 1873-as bécsi világkiállításon öt képét mutatták be. 1874 augusztusában feleségül vette De Marches báró özvegyét, Cecilet, mellyel életében új korszak kezdődött. Fényűző, műteremmel ellátott lakást béreltek, hetente egyszer fogadást adtak, melyen arisztokraták, a szellemi élet vezető alakjai, művészek vettek részt.
Milton című festményét az 1878-as párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták. A festményt Európa több nagyvárosában is bemutatták, ennek köszönhetően a nagyközönség számára is ismertté vált. 1880-ban kezdte festeni, 1881-ben fejezte be a Krisztus-trilógia első részét, a Krisztus Pilátus előttet. A képet Párizs után több európai városban, köztük Budapesten is kiállították, itt mintegy nyolcvanezren tekintették meg. 1884-ben készült el a trilógia második képével, a Golgotával, melyet előbb több európai városban, majd a két képet együtt Amerikában is kiállították. 1891-ben felkérték az épülő Országház számára a Honfoglalás című festmény elkészítésére, mellyel 1893-ban készült el. 1896-ban fejezte be a Krisztus-trilógia harmadik darabját, az Ecce Homot.
Élete utolsó éveiben sokat dolgozott Magyarországon, foglalkoztatta a hazatérés gondolata is, ez azonban nem valósult meg. Fiatal korában kapott szifilisze következtében egészségi állapota folyamatosan romlott, 1897-ben idegei felmondták a szolgálatot, szanatóriumba került és már soha nem tért teljesen magához. 1900. május 1-jén hunyt el. A Munkácsy holttestét szállító gyászvonat május 6-án érkezett Budapestre, a Műcsarnokban ravatalozták fel, ahol százezrek rótták le kegyeletüket. Május 9-én, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.