Jelenlegi hely
A cél közös: Tiszta Dunaújváros, együtt!
Az idei évben is folytatódik az évekkel ezelőtt átalakított és megújított rendszerű lomtalanítás Dunaújvárosban. Mint az Mezei Zsolt alpolgármester elmondta: az idei évben sűrítettek a tavaszi lomtalanítások számán.
– Évekkel ezelőtt megújítottunk egy elavult rendszert, amely a lakossági visszajelzések alapján bevált, és azóta is jól működik. E rendszer mentén haladunk tovább az idei évben is, ugyanakkor megsűrítettük a tavaszi alkalmak számát, szinte heti rendszerességgel lomtalaníthatnak a lakók.
A megszokott módon négy helyszínen gyűjtjük majd a lomokat közösen a képviselőkkel és a Dunanett Nkft. munkatársaival. – ismertette Mezei Zsolt.
Hozzátette: ahogyan azt a lakók már megszokhatták az adott helyszínen mind a négy kihelyezett konténernél gyűjtik majd az elektronikai hulladékot is. Ugyanakkor arra kéri a társasházi közös képviselőket, legyenek kedvesek segítsenek az akciósorozatban.
– Segítséget kérünk szépen a közös képviselőktől: az idei évben arra kérjük őket, hogy az adott társasház közös pincéjéből legyenek kedvesek megszervezni, hogy a lomtalanítás napján a lomok kikerüljenek, jelezzék, mi pedig segítünk abban, hogy ezek eljussanak a kihelyezett konténerekbe. Dolgozzunk össze, tisztítsuk meg együtt, közös erővel Dunaújvárost!
Az idei év első lomtalanítási akciója március 18. szombat, amikor is a Római városrészben négy helyszínen várják a kihelyezett konténerek a lakók elhasználódott, kidobásra ítélt tárgyait 7 és 15 óra között:
Domanovszky Endre tér (nagyparkoló)
Fay András utca (nagy parkoló)
Martinovics Ignác utca (Robinsn kocsma)
Domanovszky Endre tér (szelektív sziget mellé).