Jelenlegi hely
Segítsünk együtt a kenyér erejével a jó cél érdekében!
Legutóbb a Vasvári Pál Általános Iskola, jelenleg pedig a József Attila Könyvtár a kedvezményezettje az önkormányzat és a Széchenyi Pékség közös, Dunaújváros Kenyere akciójának. Az április 1. óta tartó negyedéves időszak a felénél jár: mind ez idáig 3460 darab Dunaújváros Kenyere fogyott, vagyis 173 000 forintnál tart a számláló, de csak a vásárlókon múlik, hogy június végéig meddig tornásszák fel az összeget.
Ebben a negyedévben a városlakók minden megvásárolt Dunaújváros kenyere után 50 forinttal a József Attila Könyvtárat támogatják. Az akció legutóbbi sajtótájékoztatóján az intézmény vezetője, Tóth Éva elmondta: a támogatást őszi, Könyvtér elnevezésű program-sorozatukra kívánják fordítani.
– Nagyszerű kezdeményezés, hogy az oktatást, az egyesületeket, a sport-és egyéb intézményeket, a szociális intézményeket támogatják, és örülünk, hogy a kultúra is sorra került. Ezt az összeget a város javát szolgáló programra szeretnénk majd fordítani. Ez a Könyvtér, amely egy sajátos dunaújvárosi kezdeményezés. Ebben nagyon sok helyi művész és előadó vesz részt, arról nem is beszélve, hogy a városiaknak szól. – fogalmazott akkor Tóth Éva.
Ezúttal is bíztatunk minden városlakót, vegyen részt a Széchenyi Pékséggel közös akcióban, segítsünk együtt a kenyér erejével a jó cél érdekében!